Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni...

Így kezdődik Gyökössy Endre híres boldogmondásainak egyike, s a folytatásból az is kiderül, hogy miért is boldogok: „mert megcsendül a csöndjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók, nem kiborulók többé.” Ma már több kutatás alátámasztja, hogy amikor úgy tűnik, minden percet kihasználunk, igazából kevésbé vagyunk hatékonyak, hogy agyunk állandó pörgetése testileg és lelkileg is inkább kárunkra válik. Az adventi idő jó alkalom lehet szokásaink felülvizsgálatára, az elcsendesedésre.

boldogok-akik-lenni-is-tudnak-nemcsak-tenni

Ahogy közeledik a karácsony, a készület tennivalói láttán nagyobb sebességbe kapcsolunk. Néhányan már az ősz folyamán elkezdik gyűjtögetni az ötleteket, esetleg az ajándékokat, hogy megkíméljék magukat az utolsó pillanatos bevásárlásoktól, a rohanástól, a tömegben való lökdösődéstől és őrülettől. Másoknál az első adventi gyertya meggyújtása kondítja meg a vészharangot. De még ha az ajándékok tisztes hadrendben is sorakoznak jóval az ünnep előtt, ki az, aki teljesen nyugodt tud maradni a vendégjárás, az ilyenkor esedékes nagytakarítás, és a munkahelyen beköszönő év végi hajrá közepette? A legtöbbünk inkább felveszi a kesztyűt, és bődületes tempót diktálva veti bele magát a teendők sűrűjébe. Hogy minden meglegyen, hogy az ünnep szép legyen, és hogy azon a pár napon ténylegesen a szeretteinkkel ünnepelhessünk. Közben gyakran úgy érezzük, hogy egy percünk sincs. Vagy mégis? Van ugyanis egy másfajta, talán nem ennyire feltűnő, mondhatnám settenkedve az életünkbe kerülő, mégis majdnem állandósult ténykedésünk is. Kisebb horderejűnek tűnik, hogy sort kerítünk-e rá, hisz nem is olyan idő- és energiaigényes. Épp ezért: naná, hogy sort kerítünk rá! Mert „csak pár perc, annyi még belefér!”

 

 

 

 

Nincs megállás

 

Miről is van szó? Nem egy konkrét tevékenységről, inkább egy típusról. Amikor „Csak megnézem gyorsan, ki írt a Messengeren”, „Milyen új cikk jelent meg az Indexen?” vagy „Belekukkantok abba az új videóinterjúba, amiben a példaképem beszél”. Mikor? Akármikor. A mosdóban a soromra várva, hazafelé bandukolva az utcán, a buszon zötykölődve vagy a munkahelyen, két elvégzendő feladat között (közben?). Persze az állandó online jelenlét még mindig leginkább a fiatalabb korosztály sajátja, de

valljuk be, kit ne nyűgözne le az a számtalan, érdeklődésének megfelelő, azonnal elérhető információ, ami ott ólálkodik az internet titkos bugyraiban.

Barkácsolás, utazás, gyereknevelési tippek, autószerelés, receptek…? Vagy mindazok a szórakoztató termékek (játékok, könyvek…), amik még karnyújtásnyira sincsenek az okoskütyük memóriájában? Meglehetősen csábító, főleg a sok unalmas és monoton feladatunk helyett és mellett, amilyen például a tömegközlekedés használata.

A közös ezekben a tevékenységekben az, hogy gyakran „űrkitöltésre” használjuk őket, másodtevékenységképpen. Hasonló (lehet) az is, amikor folyamatosan hallgatjuk a rádiót vagy nézzük a TV-t, miután hazaértünk. De a legtöbbeket ma már mégis az okos készülékek és az internet világa szippant be.

Ennek persze látszólag rengeteg az előnye: nincsenek üresjáratok, haszontalan másodpercek, optimalizáljuk az időgazdálkodásunkat, közben pedig nem unatkozunk. Mi több: tájékozódunk, „kikapcsolódunk”, vagy tesszük azt, amire valamikor a nap során úgyis sort kerítenénk. Tehát értelmesen töltjük az időnket. A látszat azonban csal. Nem biztos, hogy javunkra válik az agyunk állandó pörgetése. Miért is?

 

 

Mindent és egyszerre

 

Az egyik tényező a manapság sokat hallott multitasking, vagyis az a jelenség, amikor több dolgot végzünk egymással párhuzamosan, egyidejűleg. Az agyi működést mérő vizsgálatokból tudjuk, hogy ez csak látszatra párhuzamosság; valójában ilyenkor is szekvenciálisan, azaz egymást követően koncentrálunk egy-egy dologra. Az már régóta ismert, hogy a „párhuzamosításhoz” elég nagy agyi kapacitás szükséges. A kutatásokból viszont az is kiderült, hogy a multitasking a figyelem és koncentráció romlását eredményezi, vagyis csökkenti a hatékonyságot. A kísérleti alanyok rosszabbul teljesítettek az egyidejűleg végzett feladatok végrehajtásában és az információfeldolgozásban, befogadásban egyaránt. Azt pedig végképp nehezükre esett eldönteni, mi a fontos és mi a lényegtelen információ. Bizonyos helyzetekben a multitasking nem probléma, hiszen az utazás például nem igényel akkora figyelmet. …Csak el ne felejtsünk leszállni a megfelelő megállónál! Ugyanakkor így rosszabbul dolgozzuk fel az új ingereket: ha a vezető bemond valamit a hangosbemondóba, ha egy utastársnak segítségre van szüksége vagy ehhez hasonló, „rendkívüli” esemény történik. A másik tényező az, hogy

 

a nagy időoptimalizálási törekvésünk eredményeképp folyamatosan „csinálunk valamit”, az agyunk „sosem áll le”.

És úgy tűnik, ennek is negatívak a hatásai – még ha csak buszozás közbeni olvasásról van is szó. Ilyenkor ugyanis kialakul(hat) egyfajta agyi túltelítődés, túlterhelődés, ami emlékezeti, problémamegoldási és döntéshozási hibákhoz vezet. Mit jelent ez? Azt, hogy kevésbé tudunk új dolgokat megtanulni, megjegyezni, legyen az bár vicc, recept, egy addig ismeretlen szó vagy a továbbképzés anyaga; és tévesen emlékszünk, például arra, hogy mennyi lisztünk van még otthon a kamrában, vagy hogy kitől hallottunk egy adott hírt. Kevésbé hatékonyan jövünk rá a megoldásra, akár matematikai feladvány, akár egy ismerősünkkel kialakult konfliktusos helyzet esetén. Csökken a kreativitásunk és jobban ragaszkodunk a sémákhoz például munkahelyi szituációkban. És kevésbé jól mérünk fel helyzeteket, például, hogy sikerül-e átérnünk elég gyorsan az úton a közeledő bicikli előtt.

 

 

Kell egy kis áramszünet

 

Úgy tűnik tehát, igenis szükségünk van alkalomadtán az üresjáratokra, az agyunk ugyanis ilyenkor is fontos munkát végez a háttérben. Emlékek szilárdulnak meg, raktározódnak el, vagyis ilyenkor (is) tárolja el agyunk a kapott információkat, a napi történésektől az elsajátított tananyagig. És ugyancsak ilyenkor rendezi sorba a teendőket, felkészítve a további cselekvésre, nem beszélve arról, hogy a pihenés és az „unatkozás” megteremti az agyban olyan összeköttetések kialakulásának lehetőségét, amit aztán a hétköznapjainkban általában a kreativitás megnyilvánulásaként szoktunk tapasztalni.

 

Szóval le az okos kütyükkel egy időre! És le azokkal a tevékenységekkel, amiket csak beszorítunk a sokszor túlzsúfolt napirendünkbe, szem előtt tartva, hogy a „kevesebb néha több”.

Nem szükséges persze teljesen kiiktatni a technikát. Segítség lehet, ha a nap folyamán előre meghatározott időt szentelünk ezeknek a dolgainknak, és nem másodtevékenységként tekintünk rájuk. Ám fontos, hogy az agyunknak legyen ideje csendben regenerálódni.

Erre a lecsendesülésre és látszólagos semmittevésre hív Gyökössy Endre idézett gondolata is:

Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók, nem kiborulók többé.”

Sokszor a feladataink és teendőink zajában elvesznek a prioritások, nem látjuk tisztán az irányt, hogy merre kellene tartsunk, mit is kellene valójában tennünk. És fordítva: a „nem tevés” keltette űr szükséges ahhoz, hogy benne helyet kaphasson valami, sőt, Valaki.

A tél közeledtével a természet életritmusa lelassul. Engedjük meg mi is magunknak a semmittevést, a csendes szemlélődést! Ki tudja, micsoda titkok tudóivá válhatunk ezáltal…

Fotó: Lars Nissen, StartupStockPhotos és StockSnap (Pixabay)

Forrás: A cikk eredetileg az Új Város 2018/6. számában jelent meg.

Legújabb könyveink: