Célra tarts! – Hogyan valósíthatjuk meg kitűzött céljainkat?

Hamarosan itt a szeptember, s ezzel együtt az új tanév, ami sokak számára új terveket és célokat is jelent. Sportpszichológus szerzőnk szempontokat és ötleteket ad, hogy tudatosabban induljunk álmaink megvalósítása felé.

celra-tarts-szempontok-es-otletek-kituzott-celjaink-megvalositasahoz

Nemrég eljött hozzám egy 14 éves futballista srác, aki saját, alsóbb osztályú csapatának cserejátékosa. Az angol első osztályú Middlesborough focicsapat volt a kedvence. Ki tudja, talán egy Oscar-díj átadó ünnepi beszédtől, vagy egy sztársportoló nyilatkozatától ihletve mert nagyot álmodni, és feltenni nekem ezt a kérdést: „Máté, szerinted képes vagyok rá, hogy egy napon a Middlesborough-ban játszak? Az elmúlt 40 évben mindössze tíz magyar játékos lépett abban a bajnokságban pályára… Mit lehet válaszolni egy ilyen kérdésre?

 

Segít, ha a nagy álmokat tartjuk szem előtt?

 

A fiatal focista kérdését bátran átfordíthatjuk a mindennapi életben kitűzhető lehetséges céljainkra, szeretnénk például egy jó munkahelyet, vagy a jelenlegi munkahelyünkön előléptetést… Egy jó párkapcsolatot, boldog családot… Ezek mind nagyon pozitív vágyak. Viszont elég könnyen belátható, attól még, hogy szeretnénk ezeket elérni, és kitűzzük őket célul, közel sem biztos, hogy megvalósulnak. De vajon miért? Tud-e ebben segíteni valaki vagy valami? Tengernyi megközelítési lehetőség van (hitbeli, tudományos), melyek közül ebben a cikkben a sportpszichológia nézőpontjának egy része kerül felvillantásra. Előre leszögezem, hogy a sportpszichológia felől érkező gondolatok nem a többi nézőpont feledtetésére szolgálnak, sőt! Inkább jobb megértést, új szempontokat kínálnak, melyeken érdemes lehet elgondolkodni.

 

Több száz sportolóval beszélgettem már, hogy mik a hosszú távú céljaik a sportban, és legtöbb esetben olyan válaszok érkeznek, mint „sikeresnek lenni”, „minél magasabb osztályban játszani”, „sok pénzt keresni” stb. Ez rendben is van, ezek nagyon érthető dolgok a sportközegben (is). De vajon, ha ezek lebegnek egy sportoló szeme előtt, az segíti őt? Sejthetjük talán, hogy igen is, meg nem is. Például fáradt állapotban ébredéskor, edzésre utazás során, meccs utáni nyújtás vagy kondi edzés közben talán igen. De vajon meccs közben is? Ziccer helyzetben is? A feljutásért való büntetőpárbaj közben is? Ez már nem olyan biztos, hiszen fontos dolgokról terelheti el a figyelmet (mint a rúgás technikájáról, lendületvételről, vagy bármiről, amire az adott helyzetben képzettségünknek megfelelően érdemes lenne figyelnünk). Tehát ezek a távlati célok (előléptetés, jó párkapcsolat) sok helyzetben nem segítenek. És érezhetjük azt is, hogy nem csak rajtunk múlnak, hanem főnökön, baráti körön, egyéb körülményeken, akár a szerencsén is.

 

 

Apró lépésekkel napról-napra

 

A hosszú távú céljaink elérése érdekében fontos jól meghatározott, kicsit más jellegű célokat kitűznünk. Ezeket hívjuk folyamatcéloknak: ezek csak rajtunk múlnak, és ha kitartóan, folyamatosan tesszük őket, segítenek eljutni a nagy céljainkhoz. Néhány valós példa folyamatcélokra:

 

– TRX gyakorlatok el nem csalása (egy válogatott focista határozta ezt el), hogy minél jobb erőben legyen, és csökkentse a sérülések esélyét;

 

– napi kakaós csiga elhagyása (egy válogatott kajakos elhatározása), hogy a teste inkább minőségi „üzemanyagot” kapjon a mindennapos komoly terhelés elvégzéséhez;

 

– edzések és meccsek utáni nyújtás komolyan vétele (egy válogatott jégkorongozó), hogy kora ellenére is robbanékony tudjon maradni;

 

– este legkésőbb 10-kor ágyba kerülés, és a telefon kikapcsolása, hogy maximális hatékonysággal regenerálódjon, és tudjon koncentrálni másnap (egy válogatott vízilabda játékos tűzte ki célul).

 

Valljuk be: bár érdekes ezek a konkrét példák, de belegondolva nem nagy újdonság az, hogy a célunk érdekében tegyük meg azt, amit tudunk. Érdekes módon azonban sokszor valahogy mégsem tesszük meg ezeket: szeretnénk jó munkahelyet (távlati cél), de valahogy mégsem sikerül például minden nap rászánni az időt és erőt arra, hogy végigpásztázzuk a lehetőségeket, beadjuk az önéletrajzunkat, elmenjünk állásinterjúkra (lehetséges folyamatcélok)… Szeretnénk jól működő párkapcsolatot (távlati cél), de az aktuálisan döcögő kapcsolatra valahogy az ideálishoz képest kevesebb erőt, időt, türelmet, kreativitást, segítségkérést sikerül fordítani (lehetséges folyamatcélok). Miért van ez? És honnan vegyünk időt, ami így is alig van?

 

 

Valamit valamiért: döntsünk a prioritások mellett

 

Járt hozzám egy nagyon tehetséges fiatal felnőtt tornász, aki elhatározta (amúgy jó folyamatcélként), hogy növeli az edzéssel töltött (amúgy igen terebélyes) idejét napi átlag 20 perccel. Ahogy erről beszélgettünk, kiderült, hogy ezt a napi 20 percet a családjával és a barátaival töltött idejéből szándékozik átcsoportosítani. Ekkor eszembe jutott, hogy egy másik kérdés kapcsán határozott volt abban, hogy az életében a családja és a barátai a legfontosabbak, és utána jön a sport. Jeleztem neki, hogy a sport érdekében éppen két olyan területből tervez elvenni időt, amit fontosabbnak tartott annál. Értékkonfliktus esete állt fenn. Az alkalom végére ezt úgy oldotta fel, hogy elhatározta: nem vesz el időt sem a családtól, sem a barátoktól, inkább az edzések közötti, sokszor feleslegesen hosszú holtidőket fogja kihasználni edzésmunka végzésére.

 

Láthatjuk tehát, hogy vágyaink (jó sportteljesítmény) elérése érdekében jól hangzó elhatározásokat vagyunk hajlandóak tenni (napi +20 perc edzés), de olykor nem gondolunk bele, hogy ezek megvalósítása más fontos területekre (család, barátok) szánt idő megnyesését jelentené. Szeretnénk munkahelyi előrelépést? Az ahhoz kellő, vagy az új pozíció ellátásához szükséges plusz időt, energiát honnan fogjuk odacsoportosítani? Tényleg bevállaljuk ezt? Szeretnénk jól működő párkapcsolatot?

Az egymásra hangolódáshoz kellő helyet, érzelmi kapacitást a szívünkben melyik – már ott tanyázó – dolog rovására fogjuk kialakítani? Ezt hosszútávon is bevállaljuk? Ezek nagyon erős kérdések, melyek igen ritkán jutnak eszünkbe, amikor épp lelkesen kitűzünk egy nagyobb célt magunk elé.

 

Mit válaszoltam tehát a csillogó szemű és reménykedő Middlesborough drukker focistának? „Ha elvégzed a fejlődésedhez szükséges munkát lépésről-lépésre, akkor van esély rá, hogy egy napon a Middlesboroughban játssz!” Össze is raktuk közösen az első tennivalókat, így az ő kezébe került a karrierjéről való döntés: megteszi-e a szükséges lépéseket, és az azokhoz tartozó lemondásokat napról napra.

 

 

Fotó: Vlad Vasnetsov/pixabay (nyitókép), skeeze/pixabay és Kevin Phillips/pixabay

Forrás: A cikk az Új Város 2019/1 számában jelent meg.

Legújabb könyveink: