Egy párkapcsolat életciklusai 1. – A kezdetek

Már a fogantatásunk pillanatától kezdve elindulunk egy egyéni fejlődési úton, amin haladva hatással vagyunk a környezetünkre, és az éppen annyira visszahat ránk. Minden, ami körbevesz, a család, az óvoda, az iskola, a munkahely, a társadalom és a minket ért események kölcsönösen hatnak egymásra. Ezekhez a hatásokhoz különböző módon alkalmazkodunk, élünk együtt velük.

Például ha betegek leszünk, ez a minket körülvevő családtagok között reakciókat vált ki. Ennek mértéke függ persze a betegség időtartamától, a gondoskodást igénylő feladatoktól, az anyagi helyzettől, az ápolás során fellépő hiányállapotok kialakulásától, vagy az esetleges túlterhelődéstől. A lényeg, hogy hatunk egymásra, amint ha a Földet valami kimozdítaná a pályájáról, akkor az hatna a többi bolygó mozgására is.

De rendkívüli esemény se kell ahhoz, hogy érzékeljük,

az életciklusbeli változásaink az idő előrehaladtával mindenképpen formálják, alakítják a környezetünket és minket is

legyen az egy gyermek születése, majd a két lábon való totyogása miatti lakásátrendezést igényló biztonsági intézkedések, az én-tudatra ébredése – „Én akarom!”, az óvodába, majd iskolába járása, kamaszkori identitás, majd párkeresése és végül a családból való kirepülése. Mind-mind új élethelyzetet teremt, hiszen össz-családi szinten új szükségletekhez való alkalmazkodást vár el mindenkitől.

Ezek az új dolgok, ismeretlen helyzetek alkattól függően kisebb-nagyobb szorongást tudnak generálni. Megszaporodhatnak a konfliktusos helyzetek a családban és nagyon gyakran arra következtetésre jutunk, hogy valami elromlott. Ezt már nem lehet megjavítani, ki kell lépni belőle valahogy. Pedig gyakran csak szintet kéne lépni, elgyászolni, hogy a gyerekünk már nem gügyög és nem olyan cuki, hanem mindent kérdező, a világra egyre nyitottabb, tőlünk pedig egyre eltávolodó pattanásos kamasz lett, aki kritikus és pimasz beszólásaival pillanatok alatt a plafonra visz minket. Mindezt pár év alatt. Pedig amikor benne vagyunk, akkor nagyon lassan érzékeljük a változást, de visszanézve, még csak most született…és már férjhez megy a drágám!

Minden változás, amíg nem normalizálódik, feszültségeket eredményezhet, hiszen kapcsolati rendszereinket érintik. A konfliktusok ilyenkor NEM azt jelzik, hogy az életünk útján válaszúthoz értünk, hanem az életünk és a kapcsolatunk megérett arra, hogy ÚJ szakaszba lépjen. Az a tény, hogy az ember kapcsolatra van teremtve, és a kapcsolatainknak dinamikája van, ami nem lineáris, hanem inkább lépcsőzetes, azt jelenti, hogy eljuthatunk egy pontig, amikor már nem működnek a megszokott problémamegoldási módszereink. Ilyenkor újítani kell. Na de ez nem megy egyik pillanatról a másikra!

Most induló sorozatomban ezeket a fordulópontokat, életciklus-váltásokat fogom körbejárni. Kezdjük a fentebb bemutatott élethelyzetnél, hogy aztán egy ifjú párral újra végigéljük, hogy mi minden változhat egy család életében teljesen „normálisan”, ám mégis néha mélypontokat, kihívásokat teremtve.

Vegyünk tehát egy fiatal lányt és egy fiút, akik a találkozásuk pillanatától kezdve hatni kezdenek egymásra, és persze családjaikra is. Hogy ez milyen mélységben történik és milyen gyorsan, vagy mennyire lelki vagy inkább testi, ezt ők döntik el, és ők alakítják ki. Ám rájuk is hatnak a külső elvárások, minták, és a belső értékrendjük, ami az évek során a családi minták és más egyéb hatásokra kialakultak bennük.

Egy párkapcsolat alakulása, azon túl, hogy szép és jó dolog szerelmesnek lenni, igen összetett folyamat, amit nagyon erős érzelmek jellemeznek. Ettől néha úgy tűnik, hogy a szerelmes ember elveszíti a józan ítélőképességét! Ami részben tényleg így van, hiszen ilyenkor olyan hormonok termelődnek a szervezetükben, amelyek olyan izgalmi, föld felett járó érzéseket generálnak bennünk, mintha be lennénk drogozva.

De ettől látjuk olyan tökéletesnek és szépnek a másikat, és ettől érezzük úgy, minket az Isten is egymásnak teremtett.

Szerencsére ez a felfokozott állapot idővel visszább vesz. A nagy kérdés, hogy meglátva a másik kisebb nagyobb tökéletlenségeit csalódunk-e, vagy megszületik bennünk a döntés, hogy Őt így is szeretni tudom egy életen át.

Ezt a döntést nagyban nehezítheti, ha még a „rózsaszín”, mindent ideálisnak látó időszakban intim testi kapcsolatot kezdtünk. Ezzel ugyanis még további hormon, az oxitocin is összeköt minket. Erről a hormonról sokan úgy gondolják, hogy a szülésnél, szoptatásnál van csak jelen, de a méhösszehúzódáson és tejelválasztáson kívül a kötödésben is nagy szerepe van! Egy párkapcsolatban a minőségi együtt töltött idő is erősíti ezt a kötődést, de a testi kapcsolat többszörös erővel összebetonoz, és emiatt nagyon nehéz kimondani, amikor felismerjük, hogy olyan dolgai vannak a másiknak, amit igazából nem tudunk hosszútávon elviselni. Ezért húzzuk az elköteleződést is ilyen esetekben, hiszen bizonytalanságot érzünk, de össze vagyunk érzelmileg kötve.

Kutatások bizonyítják, hogy az első szexuális élményt követően a pár kommunikációs és konfliktusmegoldási stratégiája megszilárdul. Ha a megismerkedés korai szakaszában már elkezdik a nemi életet, akkor a kapcsolat egyéb dimenziói – pl. konfliktuskezelés – visszamaradnak, hiszen a szexszel az esetleges problémákról könnyű elterelni a figyelmet. A testi kapcsolat a szerelmünk, szeretetünk egy kifejezési módja, de még sok más lehetőség is van, amikből jó lenne az együttjárás alatt minél többet kipróbálni és egymást jobban megismerni.

A házasság tartóssága inkább függ attól, hogy már az együttjárás alatt megtanultunk-e jól kommunikálni és a konfliktusokat kezelni

mint attól, hogy kipróbáltuk-e a szexet. Hiszen a testi kapcsolat is a kommunikáció egy intim formája, aminek mélységéről jó, ha tudunk szóban is beszélni és visszajelezni egymásnak, így biztosak lehetünk abban, hogy később ez is jól fog működni.

A megismerkedés előrehaladtával a kapcsolat dinamikája megérik arra, hogy „szintet” ugorjon. Az új döntést azonban már a fentiek miatt sem olyan könnyen hozzuk meg, további nehezítés, hogy a fiataloknak mindeközben le kell válniuk a szüleikről, hogy önálló közös életüket el tudják majd kezdeni. Ez nem olyan egyszerű sem a szülőnek, sem a gyereknek, jóllehet ez egy normális életfolyamat. Van benne persze egy kis elgyászolni való: a szülőknek az apai és anyai szerepek háttérbe kerülése mellett meg kell találniuk az új helyüket, szerepeiket. Amint a fiataloknak is az egymás melletti elköteleződés, az egymásért való felelősségvállalás és új házastársi szerepeik kialakításán kell dolgozniuk. Ezek nem történnek egyik napról a másikra, hiszen komoly önreflektív munka az én-központú lét kényelméből a mi központú gondolkodás kialakítása, vagy a társ családjában való új szerep megtalálása (meny, vő), és saját szüleikkel szimmetrikusabb viszony, határok tartásának „kiharcolása”.

Ennek a megismerkedési folyamatnak végén szintugrás az egymás melletti elköteleződés, döntés. A házassággal pedig egy új életszakasz kezdődik, ahol a én és te tudatból kialakul a mi egységünk tudata. Erről legközelebb írok.