Elkövetett hibáink jobb emberré tesznek minket

Elkerülhetetlenül hibázunk időnként. Ezek megítélése azonban személyenként nagyon eltérő lehet. Egyesek leküzdhetetlen kudarcnak tekintik őket, míg mások a fejlődés lehetőségét látják bennük. A klinikai pszichológiában annak a koncepciónak a helyességét, hogy “hibáinkból tanulunk”, számos kutatás támasztja alá, amelyek mind azt mutatják, hogy a rossz döntések is a személyes és szakmai fejlődés erőteljes eszközei lehetnek.

Carol Dweck, a Stanford Egyetem pszichológusa szerint a “növekedési gondolkodásmóddal” rendelkező emberek a hibáikat a képességeik fejlesztésének lehetőségeként értékelik, míg a “fix gondolkodásmóddal” rendelkezők a saját inkompetenciájuk bizonyítékaként tekintenek rájuk. Az egyik legnagyobb hatású tanulmány ezen a területen Daniel Kahneman és Amos Tversky munkája, akik azt vizsgálták, hogy az emberek hogyan hoznak döntéseket és hogyan tanulnak a hibáikból.

Az általuk kidolgozott “prospect theory” (kilátáselmélet) szerint az emberek könyebben tanulnak a hibáikból, mint a sikereikből, mivel a hibák egyértelmű és azonnali visszajelzést adnak arról, hogy mit rontottak el. A hibákkal való megbirkózás és a hibák leküzdésének képessége szorosan kapcsolódik a rugalmassághoz. A szakszóval rezilienciának nevezett képesség azt jelenti, hogy pozitívan alkalmazkodunk a viszontagságokhoz. Tanulmányok kimutatták, hogy a reziliens emberek nemcsak elfogadják a hibákat, hanem az önfejlesztés ugródeszkájaként is használják azokat. Egy Angela Duckworth által végzett tanulmány például megállapította, hogy a bátorság – a szenvedély és a kitartás kombinációjaként – kulcsfontosságú tényező a hibák jövőbeli sikerekké alakításában.

A hibák a kreativitásban is döntő szerepet játszanak.

Keith Sawyer tanulmánya szerint serkenthetik a divergens gondolkodást, ami egy olyan mentális folyamat, amely több lehetséges megoldás feltárása révén kreatív ötleteket generál. Ez a fajta gondolkodás elengedhetetlen az innovációhoz és a problémamegoldáshoz. A hibákból való tanulásra számos stratégia létezik, például a hibákról való elmélkedés, azaz, hogy időt szánunk arra, hogy elemezzük, mi és miért ment rosszul, vagy a felelősségvállalás, az elkövetett hibákban betöltött szerepünk elismerése és a visszajelzés kérése, külső vélemények kikérése, hogy más perspektívából lássunk rá magunkra. Fontos továbbá a növekedési gondolkodásmód elsajátítása, megtanulni a hibákat tanulási lehetőségként, nem pedig kudarcként felfogni.

Giorgio általános iskolai tanár volt egy kisvárosban, aki a tanítás iránti elkötelezettségéről és szenvedélyéről volt ismert. Azonban, mint mindenki más, ő is követett el hibákat. Egy nap, egy szülői értekezleten Giorgio rájött, hogy alábecsülte néhány diák tanulási nehézségeit. Tévesen az elkötelezettség hiányának tulajdonította rossz tanulmányi eredményeiket, nem vette figyelembe az esetleges konkrét tanulási nehézségeiket. Ez megrengette a szülők bizalmát és a diákok teljesítménye is csak tovább romlott. Giorgio, amikor ráébredt tévedésére, mélyen érintettnek érezte magát, és sok éjszakát töltött azzal, hogy azon gondolkodott, hogyan kezelhette volna jobban a helyzetet. Úgy döntött, hogy őszintén és nyíltan kezeli a problémát. Másnap rendkívüli megbeszélést hívott össze az érintett szülőkkel és diákokkal.

Elismerve tévedését, azt mondta: “Rájöttem, hogy hibát követtem el, amikor a gyermekeik teljesítményét értékeltem és nem vettem észre, hogy milyen nehézségekkel küzdenek. Szeretnék önökkel együtt dolgozni, hogy segíthessünk nekik a tanulásban”. Ezt a beismerő vallomást és a hiba kijavítására való hajlandóságot tisztelettel és megértéssel fogadták. Giorgio továbbképezte magát a különböző tanulási nehézségek terén, hogy szakszerűbben fordulhasson feléjük. Új tanítási stratégiákat vezetett be az osztályteremben, például vizuális segédeszközök és multiszenzoros tanulási technikák használatát, hogy jobban támogassa a nehézségekkel küzdő tanulókat. Ezenkívül egyéni korrepetálásokat vezetett be az érintett tanulók számára. Hogy segítsen a diákoknak feldolgozni a hibáikat, Giorgio nyitottságra és önreflexióra ösztönöző környezetet teremtett. Bevezetett egy “hibanaplót”, így az osztály tagjai elgondolkodhattak azon, hogy hogyan küzdjék le a feljegyzett hiányosságokat. Minden héten időt töltöttek azzal, hogy megbeszéljék ezeket és stratégiákat találjanak a jövőbeni elkerülésükre.

Giorgio olyan megküzdési technikákat is megmutatott nekik, amelyekkel kezelni lehet a hibázásból fakadó stresszt és szorongást. Mélylégzési technikákat, szerepjátékokat és csoportos megbeszéléseket alkalmaztak a negatív érzelmek kezelésére.

Giorgio megtanította nekik, hogy a hibák nem határozzák meg, kik vagyunk, hanem egyszerűen a tanulási folyamat részei.

Idővel a diákok magabiztosabbá és rugalmasabbá váltak. Megtanulták, hogy a hibákat a fejlődés lehetőségének tekintsék, és ne féljenek tőlük. Giorgio maga is jobb tanár lett, mivel saját hibáiból tanult, és tapasztalatait arra használta, hogy inspirálja a diákjait.

Ez a történet azt mutatja, hogy megfelelő gondolkodásmóddal és megküzdési stratégiákkal a hibák erőteljes tanulási eszközökké válhatnak. Egy kisváros egy kis iskolájában egy tanár és diákjai együtt megtanulták, hogy a hibák elkövetésével valóban tanulhatunk. A hibák nemcsak elkerülhetetlenek, hanem a személyes és szakmai fejlődéshez is elengedhetetlenek. Ezért a növekedési gondolkodásmód elfogadásával és a rugalmasság fejlesztésével a hibáinkat értékes életleckékké alakíthatjuk. Végső soron a hibák elkövetésével tanulunk, és minden egyes hiba egy lépéssel közelebb visz minket önmagunk legjobb változatához.