Gondolatok az Idősek Világnapjára

Olvasási idő: 3 perc

Az ENSZ Közgyülés 1990. decemberében döntött arról, hogy minden év október elsején az Idősek Világnapján köszöntsük az időseket, és szeretettel, odaadással forduljunk az idősebb generációk felé. Ez a nap nemcsak az ünneplésről szól, hanem az összetartozásról, a nemzedékek közötti híd építéséről és a hála kifejezéséről.

Egyben jó lehetőség arra is, hogy egy kicsit mi is hangolódjunk arra, hogyan állunk mi magunk az idősödéshez?

Fiatalon talán bele sem gondolunk, hogy mi is leszünk idősek. Az öregedés még nagyon távoli, szinte absztrakt fogalom, és az első apró jelek megjelenésekor (pl. harmincas évek eleje) enyhe kapuzárási pánik is jelentkezhet.

Aztán idővel a tükörbe nézve, hogyan éljük meg a szarkalábak számának növekedését a szemünk körül, a hajunk között megbúvó ősz hajszálakat? Félelemmel tölt el, hogy  „Jaj még ne!”… és festjük és ránctalanítjuk és próbáljuk elrejteni? Vagy büszkén, korunkat megélve, hálatelt szívvel gondolunk a gyümölcsökre? Középkorúként (40–50 évesen) ehhez hozzájön még a szendvicsgenerációs nyomás – egyszerre kell gondoskodni a felnövekvő gyerekekről és az idősödő szülőkről – ami felerősítheti a saját öregedéssel kapcsolatos szorongásainkat.

Meglepő módon azonban sok kutatás mutatja, hogy maguk az idősek gyakran sokkal pozitívabban értékelik a mindennapjaikat, mint ahogy azt a fiatalabbak gondolják róluk.

Sokan megtanulják értékelni a jelen pillanatot és a nyugodtabb életritmust.

​Végső soron az emberiség egyszerre próbálja elutasítani az öregedés külső jeleit (plasztikai beavatkozások, anti-aging termékek), miközben fokozatosan tanulja értékelni az azzal járó mentális érettséget és belső békét.

Ezen kettősséget azonban a személyes habitusunk, optimista vagy mindenben hibát kereső, problémázó beállítottságunk tovább mélyítheti. Keresztjeink előbb utóbb lesznek, amit lehet Jézussal együtt hordozni, és lehet lázadozni, háborogni ellene. A fizikai fájdalom megjelenése mellett a legnehezebb mégis csak az elmagányosodás tud lenni.

Ez az ünnep ezért is szólhat számunkra sokkal inkább a kapcsolódásról. Észrevesszük-e a szomszéd idős bácsit? Meg tudjuk-e hallgatni a buszon szóáradatban kitörő nénit, aki az otthona magányában csak a televíziótól hall emberi beszédet? Hogyan tudunk odafordulni nemcsak idősödő szüleinkhez, hanem a szomszédunkhoz is?

A bibliai aranyszabály: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” Lk 6,31 Érdemes tehát már most elkezdenünk, hogy a felnövekvő generációnak is példák legyünk az idősebb generációhoz való odafordulásban. Kiemelten fontos lehet, hogy figyeljünk az egyedül élő szépkorúakra, és megelőzzük az elszigetelődésüket.

A társadalom és a családok közös feladata, hogy olyan biztonságos, akadálymentes és támogató környezetet teremtsünk, ahol az idősek megőrizhetik méltóságukat és önállóságukat.

Az öregedéshez való hozzáállásunk rendkívül összetett, de a legerősebb félelmeink , az egyre erősebb a fiatalságkultuszból fakadnak. A nyugati társadalmakban – különösen a médiában és a közösségi platformokon – a fiatalság, a produktivitás és a fizikai vonzerő áll a középpontban. Ezért tragédiaként vagy veszteségként élhetjük meg az öregedést.
A három legfőbb félelmünk: 1. a fizikai és szellemi leépülés, a demencia réme, 2. az önálló életvitel elvesztése, a kiszolgáltatottság, 3. a társadalmi láthatatlanná válás, a magány.

Szerencsére mára egyre nagyobb a szakirodalma van, de tapasztalható is, hogy egyre több az aktív senior. Aki az idősödést, nem tragédiaként, hanem egy új életfejezet kezdeteként fogja fel. A jobb egészségügyi ellátásnak és a tudatosabb életmódnak köszönhetően sokan 60, 70 vagy akár 80 felett is aktívak maradnak: A csoportos utazások résztvevői nagy százalékban a fenti korosztályból kerülnek ki. Vannak, akik új hobbikat találnak ki, tanulnak (Senior Akadémiák) vagy önkénteskednek. Az idősödésre sokan úgy tekintenek, mint a belső szabadság és a felhalmozott élettapasztalat időszakára.

​Az Idősek Világnapja emlékeztessen mindannyiunkat arra, hogy a tisztelet és a törődés nem korlátozódhat egyetlen napra. Tegyük szebbé a mindennapjaikat odafigyeléssel, türelemmel és szeretettel – hiszen a tőlük kapott értékek velünk élnek tovább.