Házas csoport – a megtartó háló

A házasságunk, a kapcsolatunk, mint magában a szóban is látszik, kapcsolódást jelent. Egymás felé fordulunk és időt adunk egymásnak, meghallgatjuk egymást. De két ember kapcsolódása önmagában kevés, olyan, mint egy csepp a tengerben: könnyen beleolvadunk, vagy eltűnünk a hétköznapok sűrűjében. Egy sportoló is kevés egyedül a győzelemhez, a sikerhez kellenek húzó társak, akik vele együtt küzdenek. A házasságban ilyen lehet egy házas csoport, vagy hasonló életszakaszban járó párok barátsága. Ez nem azért kell, hogy viszonyítgassuk magunkat, hogy ők jobban csinálják, vagy rosszabbul, hanem hogy megtartsuk egymást! Nekik is vannak nehézségeik, örömeik, nekünk is, ők is megküzdenek, mi is meg tudunk. Mit csináljunk a nem alvó gyerekkel, vagy miként éljük meg a kamaszunk hajmeresztő dolgait? Vagy csak egyszerűen menjünk el együtt kirándulni, síelni stb. és kapcsolódjunk ki! Ehhez még jöhet egy imaháló is, ha a hitben is egységben vagyunk.

Az igazi nehézség a közös időpontok megtalálása, mert mindig minden fontosabbnak látszik, mint az együtt töltött minőségi idő. De ha igazán fontos a számunkra ez a csoport, ez a kapcsolat, akkor az akadály legyőzhető. Ha végre kialakul egy fix alkalom, akkor is jöhetnek még emberi mivoltunkból fakadó nehézségek, pl. egy közösségi helyiségben legyen, vagy mindig egyikőnk lakásán? Anyagi különbözőségünk, más nevelési elvünk, esetleges rugalmatlanságunk mennyire korlátozza be a találkozásokat? Legyen-e külső vezető, vagy mindig más készüljön témával? Ezeken a nem könnyű kérdéseken átmenve azért nagy általánosságban az látszik, hogy a csoport dinamikája többnyire jó hatással tud lenni a mi kapcsolatunkra is.

Megfigyeltem már a jegyesoktatásnál, hogy a mi kis elméleti felvezetőnk csak gondolatébresztő, de igazán sokat a csoportbeszélgetésen a párok adják egymásnak. Fantasztikus ajándék a visszajelzői kör, hihetetlen gazdagság van benne, és öröm látni, hogy össze tudják szedni saját élményből azokat, amiket mi sokkal szárazabban tudnánk átadni egy előadás formájában. Ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert a mai világban nagyon elbizonytalanodunk abban, hogy mi magunktól is képesek vagyunk megélni eseményeket, és levonni belőle következtetéseket, hogy van annyi saját tapasztalatunk, ami tudományos könyvek nélkül is megállja a helyét. Persze a következtetések levonásához idő kell, és sok-sok beszélgetés.

Ezek a csoportok, eszmecserék, hitben és mélységben is segíthetnek ránézni mindennapjainkra, és segíthetnek a válaszaink megtalálásában.

Mert mindenkinek más és más a válasza. Nincsenek sablonok, és tuti biztos megoldások! Mindenki egyedi, és a külső és belső reflexiók támpontot adnak nekünk a saját utunk megtalálásában. Hívőként a közös reggeli indítás után egy közös esti zárás már egy önreflexió.

Segítő beszélgetéseim során ugyancsak megtapasztalom, hogy ha őszintén meg tudnak nyílni a klienseim, mernek hangosan megfogalmazni kérdéseket, nyíltan beszélni az őket foglalkoztató problémákról – vagyis önmagunkból adni, és ehhez megértő fülekre találnak, nem pedig tanácsokra, akkor sokkal felszabadultabban távoznak. Ilyen élményt adhat egy összetartó, egymásra figyelő házas csoport is. Egy házas csoportban, ha bizalmi légkör van, akkor a saját élmények megosztása – legyen az nehézség vagy öröm – szintén gazdagító! Ha nehézségünk támad, pl. nem születik a várva várt gyermek, vagy pont, hogy beteg gyermek érkezett, esetleg nincs nagyszülői segítség, mind-mind lehetőség egymás megtartására, egymás keresztjének hordozására. Egy házas csoport egy háló lehet, ami megtart, hogy ne essünk el, mikor kicsúszik a lábunk alól a talaj!

Mert nagyon nagy erő és biztonság van abban, hogy nem vagyok egyedül a bajomban. És legalább akkora, ha az örömöm nem csak az enyém, hanem megoszthatom másokkal!

Hogyan hozzunk létre házas csoportot?

Ha nem vagyunk nagyon introvertáltak, akkor bátran megszólíthatunk mise végén vagy munkahelyi közegben is embereket. Már két-három pár is egy jó indulási alap. A fent leírt közös időpont megtalálása után az első találkozáskor érdemes egy közös szabályzatot hozni: milyen körülmények között éreznénk komfortosan magunkat, mire van szükségünk, hogy a bizalmi légkör kialakuljon? Fontos kérdés, hogy a csoport zárt-e, vagy nyitott új emberek bekapcsolódására? Ha mondjuk egy plébánián több házas csoport van, akkor azok ismerik-e egymást, tartanak-e közös alkalmakat: kirándulást, lelkigyakorlatot stb.? Érdemes közös célt megfogalmazni, hogy egy irányba haladjunk. Lehet alkalomról-alkalomra készülni, vagy egy érdekes téma, könyv mentén haladni.

Egy a lényeg, hogy mindenki számára fontos legyen, akarjunk tenni érte! Ha csak egy ember érzi magáénak a feladatot, akkor csak egy igavonó lesz, aki idővel kiég, elfárad, megkeseredik. A személyes élmények, tapasztalatok megosztása – akár lelki (pl. a havi ige életre váltása), vagy egy adott téma menti kihívások (pl. digitális kütyük kontroll alá vonása a párkapcsolatunkban) mind segítenek egymás megismerésében, és egyre jobban támogatják az egymás melletti elköteleződést. Vagyis, ha minőségi időt adunk egymásnak, a közös élmények mélyítik a kapcsolati hálót, a bizalmat.

Együtt lenni jó, és még jobb, ha megérezzük, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, nehézségeinkkel, örömeinkkel. Csodálatos kincset rejt ez!