Nagyszülők a Bibliában és az életben

Július 26-a Szent Anna és – újabban, 1969 óta – Szent Joachim ünnepe. A hagyomány szerint ők Jézus nagyszülei, Szűz Mária szülei. A Szentírásban nem esik róluk szó, de Jakab protoevangéliuma elbeszéli történetüket. Eszerint Anna és Joachim már 20 éves házasok voltak, és nem született gyermekük, pedig nagyon sóvárogtak utána. Egymástól függetlenül, mindkettejüknek angyal adta hírül, hogy gyermekük fog születni, aki fogantatásától kezdve telve lesz kegyelemmel. Az angyal azt is elmondta, hogy a gyermeket Máriának kell nevezniük. Ezt a történetet gyönyörűen ábrázolja Giotto de Bondone a padovai Szent Anna kápolna freskó sorozatában. A freskókon látható Szent Anna látomása, Joachim álma, A házaspár csókja…

^{Giotto: A házaspár csókja, Padova, Szent Anna kápolna (részlet)}

Ez utóbbi a leghíresebb része a sorozatnak, talán azért is, mert feltehetően ez az első ilyen jellegű ábrázolás a keresztény képzőművészetben. Az ábrázolt idős házaspár mozdulatai és arckifejezése tele van kedvességgel és gyengédséggel.

Felmerül a kérdés, milyen lehetett ilyen nagyszülők kapcsolata unokájukkal, Jézussal.

A hagyomány szerint Joachim korán, még Mária gyermekéveiben meghalt. Anna tovább élt, s a Szentcsalád Egyiptomból való hazatérése után még dajkálhatta unokáját, a kis Jézust… Bizonyára sokat mesélt neki, és ha szabadon engedjük a fantáziánk, azt is elképzelhetjük, ahogy altatóénekeket dúdolgatott neki esténként.

S a mostani nagyszülők? Mesélnek és dúdolgatnak? Játszanak az unokákkal?

Gondolom, ki igen, ki nem. Ha közel laknak a családtagok, az általában mindenkinek jó, kölcsönösen tudják egymást segíteni. Ha túl messze laknak egymástól, ritkán találkoznak, és akkor más jellegű a kapcsolat, szinte ünnep, ha látják egymást. A kicsik közül legtöbben szeretnek a nagyszüleikkel játszani, hisz erre a szülőnek nem mindig jut ideje.

Viszont a nagyszülő életének új értelmet adhat egy unoka, akiért érdemes élni, érdemes egészségesnek maradni. Az unokák nevelése a szülők feladata, a nagyszülő csak „rásegít” erre. Az unokát lehet felhőtlenül szeretni, mert vevő rá, viszonozza, és a nagymamával, nagypapával töltött idő sok pozitív élményét elviszi magával felnőtt korára. Sőt, a nagyszülővel való kapcsolat pályaválasztását is befolyásolhatja. A nagyszülőt pedig ez a szerep segíti, hogy megélhesse benne időskori önmegvalósítását.

De érdemes arra odafigyelni, hogy a nagyszülő ne „nyüzsögjön” fölöslegesen, az esetleges segítés mértéke ne haladja meg a segítés igényét.

Mindenképpen fontos érezni a határokat. A gyerek számára a szülő az első, a nagyszülő csak második lehet. Nem érdemes rivalizálni, ő ugyanis érzi, „tudja” a sorrendet. Egy unoka így szortírozta a felmenőit: „anyuci az aranyérmes, apa az ezüstérmes, te, nagyi a bronzérmes vagy. De lehet, hogy anyuci meg apa együtt aranyérmesek, és akkor te lehetsz az ezüstérmes”. Micsoda perspektíva! És ez így van jól.