Kenguru-ugrás

Olvasási idő: 3 perc

Milyen kedves állat a kenguru! Ez az erszényes ugyan a legismertebb ausztrál faj, minálunk mégis keveset tudunk róla. Aki azt hinné, hogy minden kenguru egyforma, nem is tévedhetne nagyobbat! Mintegy hatvan kenguru-fajta létezik, a kétméteres magasságot elérőtől a nyúlnál is kisebb állatokig. Vannak köztük, akik a földön ugranak hatalmasakat, vannak akik az esőerdők lombkoronái között mesterei az ugrándozásnak vagy a sziklákon szökkennek ide-oda, hosszú farkuk segíti őket az egyensúlyozásban.

A kenguruk társas lények, csordákban élnek és többféle módon is kommunikálnak maguk között, például összeérintik az orrukat, egymás hátsó lábára taposnak és vicsorognak is. A nősténykenguruk kattanáshoz hasonló hangot hallatnak, hogy visszahívják magukhoz kicsinyeiket. Van egy különleges adottságuk: képesek leállítani a magzatuk fejlődését, ha nem jutnak elegendő táplálékhoz vagy ha az erszényben már egy másik kölyök lakik. Ez az embrionális diapauza folyamata, amiből vissza lehet térni a vemhesség folytatásához, ha a körülmények már megfelelőek.

Ami a kenguru-kölyköket illeti alig két grammal jönnek a világra, akkorák mint egy cukorka. Miután megszületnek, anyjuk hasán felkapaszkodnak az erszényéig és mintegy hat hónapig bent is maradnak. Ekkor kezdenek kikukucskálni a külvilágra, veszély esetén viszont azonnal fejest ugranak az anyai erszény biztonságába. Alig telik azonban el egy kis idő, megnyugszanak és újra felbukkan fejecskéjük az erszény nyílásában. Közismert, hogy a kenguruk fejlett hátsó végtagjaiknak köszönhetően hatalmasakat tudnak ugrani. Valójában ez az egyetlen nagy méretű állatfaj, mely ugrásokkal közlekedik. A nagyobb kenguruk akár 8 métereseket is képesek ugrani, ennyit egy átlagos ember 10 lépéssel hidal át.

A kenguru farka sokkal több mint toldalék, tulajdonképpen ötödik végtagként használja. Ugyan négy lábon közlekedik, de hihetetlenül izmos farkával akár egész testsúlyát meg tudja tartani, ha például egy támadás során meg kell magát védenie vagy amikor a nőstény kegyeiért csap össze fajtársaival. Ilyenkor a kisebb, első lábaival lefogja ellenfelét, hátsó lábaival pedig rúgja és karmolja, ezek akár végzetesek is lehetnek. Ez a testhelyzet úgy néz ki, mintha a kenguru ökölcsapásokkal verekedne. Ezért öltöztették régebben box-kesztyűbe a kengurukat és szerepeltették őket bokszmeccseken, ez ma már szigorúan tilos. Ennek ellenére a bokszoló kenguru nemzeti jelképként és sportesemények logójában továbbra is megjelenik.

Hiába szimpatikus állat a kenguru, nem lehet háziasítani és veszélyessé is válhat, ha beszorítva érzi magát, fenyegetve érzi kicsinyeit vagy ha a hím állat párosodási időszakban van. Van egy további furcsa tulajdonsága: hosszú lábai és nagy farka miatt a kenguru nem képes hátrafelé menni vagy ugrani, csak előrefelé képes haladni (ez az egyik oka, hogy az emuval együtt az ausztrál címeren szerepel jelképezve, hogy a nemzetük mindig előre halad).

És ez a tulajdonsága érintette meg Chiara Lubich-ot, a Fokoláre Mozgalom alapítóját is ausztrál útja során, be is építette saját lelkiségi pedagógiájába, mellyel az egység lelkiségét közérthetővé és megélhetővé tette sokak számára. Egy 1982-es telefonos körkapcsolásban ausztráliai élményeiről beszámolva alkotta meg a „kenguru-ugrás” lelki metaforát, hogy segítse a hallgatóit a jelen pillanat megélésében: „Az életünket nem lépésről lépésre kell megélnünk, hanem egyik ugrásról a másikról haladva: mindig beleugorva Isten új akaratába, nem gondolva se a múltra, se a jövőre”.

Más szavakkal, arra hívott mindenkit, hogy ne rágódjanak a múlton, ne tervezzék túl a jövőt és ne is halogassanak. A felebarát iránti szeretetet a kellő pillanatot megragadva kell megvalósítani és nem szabad várni, hogy tökéletesek legyenek a körülmények vagy méregetni a szeretet mértékét: mindig előre kell menni, éppúgy, ahogyan a kenguruk teszik.