A keresztény ember rezilienciája

Olvasási idő: 4 perc

Az utóbbi években egyre fojtogatóbban vesz körül bennünket egy olyan világ, amely már nem csak a mi hétköznapi problémáink mentén, de a globális nehézségeken keresztül is újabb és újabb köveket tesz lelki hátizsákunkban. Hogyan legyünk mégis szabadok és boldogok, miközben a klímaváltozás, az egyre közelebbi háború, a világjárványok fenyegetése olyan hatalmas erővel támadja meg a lelkünket?

A reziliencia röviden „lelki ellenálló képességet” jelent. Reziliens az az ember, aki az életében bekövetkező negatív események és változások mellett is képes megőrizni a jövőbe vetett reményét és realista optimizmusát, hogy a dolgok változhatnak jó irányba is. A reziliencia azt is jelenti, hogy megtaláljuk a nehézségeinkben is az értéket, a nehéz élethelyzetekben is tudunk muníciót adni önmagunknak, amellyel nem pusztán túlélünk, hanem rugalmasan alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez.

A keresztény ember számára tűnhet evidensnek mindez, hiszen Isten a hívők számára a reziliencia igaz és kimeríthetetlen forrása.

„Könnyek között telt életem…”

A nehézségeinkkel való megküzdés kérdésköre nem újkeletű, de az utóbbi években talán leginkább Edith Eva Eger A döntés című könyve helyezte fókuszba a nagyközönség előtt. A holokauszttúlélő, később az Egyesült Államokban veteránok traumafeldolgozását segítő pszichiáter generációnk számára fontos üzenetet fogalmaz meg: szabadon eldönthetjük, hogyan reagálunk a környezetünkre, beleértve a saját, múltbeli történetünket.

Viktor E. Frankl – aki nem mellesleg éppen Dr. Eger egyik tanítómestere volt – az emberi lélek egészséges működését vizsgálta a nehéz helyzetekben. Arra jutott, hogy akkor tudunk a traumákkal együtt élni, ha megtaláljuk szenvedéseinkben az értelmet: a nagy egészhez való kapcsolódást, a saját helyünket és a helyzethez illeszkedő képességeinket és adottságainkat erőforrásként tudjuk mozgósítani és gyümölcsözőn kamatoztatni.

„Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm.

Felébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség.

Dolgoztam, és azt láttam: a kötelesség öröm.”  (Rabindranath Tagore)

Mi jellemzi a reziliens embereket?

Mindannyian ismerünk olyanokat, akik egy-egy nehézség hatására elvesztik az életük irányítása felett a kontrollt, és olyanokat is, akik megannyi szenvedés közepette is sziklaszilárdan és realista derűvel tartják magukat.

A reziliens embereknek egészséges önbecsülése, stabilitása van, fejlett az érzelmi intelligenciájuk, szívesen kapcsolódnak másokkal, ezért realista optimizmussal tekintenek a jövőbe. Autonóm személyiségek, akik vállalják a felelősséget, ismerik és tisztelik a saját és mások határait. Képesek önreflexióra, tudatosak az életük tervezésében, kezelni tudják az érzéseiket. A problémamegoldó képességük kreatív, ugyanakkor elég fegyelmezettek ahhoz, hogy az érzelmeik ne vegyék át felettük a hatalmat. Törekszenek az egészséges, kiengesztelődő és kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokra.

A reziliencia nem személyiségvonás, amellyel valaki vagy rendelkezik vagy nem, hanem az élet bármely szakaszában fejleszthető. Valójában már születésünk pillanatában egy hatalmas csomaggal érkezünk: Isten a legfőbb rezilienciafaktor! Rajtunk áll tehát, hogyan döntünk: kiszolgáltatottak maradunk az élet eseményeinek, vagy felkészülünk, hogy bármi is érkezzék, azt rugalmasan tudjuk kezelni, erőforrásainkat mozgósítani, újra meg újra megújulni.

Hogyan lehetek reziliens?

A jó hír, hogy mindannyian már most reziliensek vagyunk! Az ellenálló képességünket azonban érdemes folyton-folyvást növelni, amely tulajdonképpen hasonló egy házépítéshez. Készíthetünk tervet, melyek azok a területek, ahol változást szeretnénk elérni, és amelyeket fókuszban tartunk a következő időszakban. Koncentráljunk egy-egy alapkészségre, tegyük mérhetővé a fejlődésünket!

Az alapozást követi az egyes részterületek kialakítása. Átgondolhatjuk, leírhatjuk, lerajzolhatjuk, akármilyen más módon megjeleníthetjük, hol tartunk most, és mi lenne a vágyott állapotunk. A tervezéshez többféle kidolgozott módszer is a segítségünkre lehet, ilyenek például a gondolattérkép (angolul: mind map) és az életkerék-modell.

A részterületek és a magunknak feltehető kérdések a következők lehetnek:

1. Személyes jövőkép
Hogyan vagyok jelen a munkámban, élethelyzetemben? Elégedett vagyok-e, ki tudom-e aknázni a személyes értékeimet és adottságaimat benne? Mi az, ami lázba hoz, amellyel úgy érzem, hozzájárultam a számomra fontos világhoz? Mit teszek a mindennapokban, amellyel az ideális világot építem?

2. Fizikai energia
Alszom-e, iszom-e, mozgok-e eleget? Energikus vagyok vagy lehangolt? Vannak-e számomra fontos kikapcsolódási formáim? Tudok-e pihenni? Meditálok-e rendszeresen?

3. Érzelmi stabilitás
Van-e mentálhigiénés gyakorlatom? Könnyen kapcsolódom-e az érzéseimhez, megtalálom-e a mögötte húzódó szükségleteimet? Hogyan állok az önbizalom kérdésével? Inkább optimista vagy inkább pesszimista vagyok?

4. Eltökéltség és hit
Van-e konkrét vízióm az életről, misszióm? Mennyire tartok ki az elhatározásaim mellett? Hogyan állok a hűséggel? Tudom-e az életemet a Teremtőre bízni? Tudom-e bevonni Istent a terveimbe? Tudom-e Isten tervét kutatni?

5. Interakciók
Képes vagyok-e sokféle emberrel kapcsolatba kerülni? Tudom-e használni az asszertív kommunikáció eszközeit? Van-e nyelvismeretem, amelyet támogatásként élek meg? Megértetem-e magamat teljesen?

6. Kapcsolatrendszer
Vannak-e embereim, akik Jézushoz visznek? Vannak-e barátaim? Van-e közösségem? Milyen a kapcsolatom a családommal? Hogyan illeszkedem a munkahelyi környezetemhez?

7. Problémamegoldás
Képes vagyok-e logikusan, több alternatívát felkutatva, kreatív döntéseket hozni? Megtalálom-e a szükséges forrásokat (tanulás, emberek, információk)? Lelkesít-e, ha a kihívásokra megoldást lelek?

8. Rendszeresség
Mennyire vagyok fegyelmezett az időbeosztásomat, napirendemet, feladataimat illetően? Van-e elkülönített időm tervezésre?

A fenti kérdések nem teljeskörűek, csupán inspirációként szolgálnak. Ám segítségükkel saját magunk is feltérképezhetjük azt a gazdag erőforráscsomagot, amellyel támogathatjuk önmagunkat a hétköznapokban.

Nagyböjtben különös jelentősége van annak, vajon merünk-e szembenézni azzal az emberrel, aki bennünk lakozik, megismerni abban a lecsupaszított valóságában, amelyben „Istentelenül” létezik, és felfedezni, Isten hogyan öltöztetett fel bennünket saját reziliencia-csomagunkkal, amellyel tovább sáfárkodhatunk.