Manapság egyre népszerűbb a hulladékmentes mozgalom, a „zero waste életmód”. Ez azonban nem csak a fizikai környezetünk óvására vonatkoztatható, hanem lelkileg és szellemileg is törekedhetünk kapcsolataink és közösségünk tisztán ...
Keresztényként a YouTube-on – Andrásfalvy Mirjam Klára
Egy huszonéves keresztény lány, aki egy nap úgy döntött, videókat kezd készíteni az őt és korosztályát érdeklő témákról. A hitéleti és erkölcsi kérdések mellett hétköznapi és vicces tartalmakat is gyárt, melyeket az arTe via nevű YouTube csatornáján tesz közzé. Legnézettebb videója a „Szűzen a nászútig? A 15 okom…” című, mely immár túl van az ötvenezres megtekintésen.
Miért és hogyan indítottad el a YouTube csatornádat?
Egy imaest alkalmával az egyik barátnőmmel beszélgettünk, hogy szeretnék indítani egy YouTube csatornát, de akkor úgy éreztem, hogy egyedül nincs elég bátorságom és lendületem, hogy elkezdjem. A barátnőm nagyon lelkes lett és elmondta, hogy ő is hasonlóan érez, úgyhogy gondoltuk, hogy akkor ezt kezdjük el együtt. Éjszakákon át küldtük a hangüzeneteket egymásnak az ötleteinkről, aztán a barátnőm készített egy saját csatornát, én pedig időközben leköltöztem Pécsre, így le kellett mondjunk a közös munkáról és végül egyedül vittem tovább az arTe via csatornát.
Mi a célod ezzel a YouTube csatornával?
Az elsődleges célom a missziós szándék. Találkoztam egy csomó keresztény sztereotípiával, amit szerettem volna lerombolni. Másik fontos szándékom a hiánypótlás, hiszen a magyar YouTube-on nem lehet megtalálni az enyémhez hasonló tartalmakat, így kivárás helyett, megcsináltam én.
A harmadik célom pedig az volt, hogy az Istent szolgálhassam a közösségi médián keresztül.
Egyfajta áttörés volt a Szűzen a nászútig? című videód, amit mintegy ötvenezren néztek meg. Hogy érintett ez a népszerűség?
A „Szűzen a nászútig?” videó nézettségben valóban egyfajta áttörés volt. Ebben összegyűjtöttem 15 okot, hogy miért fontos számomra a házasság előtti tisztaság. Különös érzés, hogy egy üres szobában ülve készítek egy tartalmat, amit aztán ötvenezren megnéznek. Ha ezt előre tudom, akkor biztos, hogy megijedtem volna és háromszor is meggondolom, hogy mit is fogok mondani. A videómra készült egy reakcióvideó egy másik Youtuber által, aki ez által nagyon sok emberhez eljuttatta a videómat. Az így kapott pozitív és negatív hozzászólásokról úgy éreztem, hogy ezek nem a személyemnek szólnak, hanem sokkal inkább egy keresztény lánynak, aki behozza ezeket a témákat és érveket a köztudatba.
Mi alapján döntöd el, hogy milyen témáról készítesz videót?
Van egy listám nagyon sok témaötlettel és vannak már felvett videók is, amiken még dolgoznom kell. Inkább azt kell jól kitalálnom, hogy a témák okosan jöjjenek egymás után. Kéthetente próbálok videókat közzétenni, de nagyon sok minden történik ez alatt az idő alatt, ami mindig megnehezíti, hogy időben elkészüljek velük. A YouTube is figyelmeztet, ha rég tettem közzé videót, illetve már fizet is a megtekintések után, de nem szeretném emiatt munka szinten kezelni.
Milyen témáid vannak jelenleg azon a bizonyos listán, amikről beszélni szeretnél a videóidban?
Az volt az eredeti tervem, hogy az összes témát, amit összegyűjtöttem, azt elmondom és utána eltűnők. Amikor már úgy érzem, hogy nem tudok értékes tartalmat készíteni, akkor nem szeretném tovább csinálni. Azzal viszont nem számoltam, hogy egyre több és több témám lesz.
Új élethelyzetek új témákat vetnek fel. Jelenleg 15 van még betárazva, de majd meglátjuk, mert azt veszem észre, hogy tényleg egyre csak több lesz.
Illetve szokták kommentekben kérdezni, hogy az éppen aktuális társadalmi témákról mit gondolok, de én úgy érzem, hogy ezekre a kérdésekre egyedül válaszolni kevés vagyok. Ezekről a témákról úgy szeretnék beszélni, hogy meghívok valakit vagy engem hívnak meg egy beszélgetésre. Amit még nagyon szeretek, az a vlog videók készítése. Ilyen volt például, amikor a barátnőimmel Portugáliában voltunk és arról készítettem utazós videót.
Hogyan érintenek a dislike-ok és a negatív kommentek?
Nehéz volt kezelni őket, főleg az elején, leginkább a kommenteket, mert a dislike-okat nem is értem, azok teljesen személytelenek, nem látom, hogy mi a valós értelmük. A kommenteknél viszont van egy-kettő, ami nagyon rosszul esik. Úgy gondolom, hogy csak azért, mert valakinek nem tetszik az adott tartalom vagy nem ért vele egyet, attól még érdekesnek találhatja. Igyekszem az összes kommentre válaszolni. Volt olyan, hogy valaki az elején nem értett velem egyet és kifejezetten agresszívan írt, én kedvesen válaszoltam neki és egy-két kommentváltás után elmondta, hogy most már az összes videómat megnézte, feliratkozott, egyetért és nagyon örül, hogy ebből egy párbeszéd alakult.
Nézzük az érem másik oldalát, a like-okat és a pozitív hozzászólásokat!
Ezekből is kapok rengeteget, de én alapvetően nem szeretem like-okban mérni a teljesítményemet, más szóval nem a like gyűjtés a célom ezekkel a videókkal. Természetesen jól esik, ha valaki buzdító kommenteket ír és bíztat a folytatásra vagy egy párbeszéd alakul ki. Volt egy videóm, ahol elmondtam, hogy nekem milyen az „igazim”, ami után naponta 4-5 fiú rámírt, hogy ő pontosan megfelel a listámnak. Ezeket a próbálkozásokat kedvesen, de visszautasítottam, mert nekem alapvetően nagyon fontos a személyes találkozás, viszont mindenképp izgalmas volt megélnem, hogy ismeretlenül írnak rám fiúk, hogy randizzam velük.
Gondolkodtál azon, hogy elkezdj influenszerkedni?
Ezt már az elején leszögeztem, hogy nem szeretnék ilyen tartalmakat gyártani. Instragrammon több ilyen felkeresést is kaptam már, mondjuk jellemzően inkább fürdőruha reklámokat, de egyiket sem vállaltam el. Az üzenet fontosabb számomra, mint hogy valamilyen termék vásárlására buzdítsam a követőimet.
Van-e közösség, ahova tartozol, ahol tudsz lelkileg töltődni?
A Szentjánosbogár közösségbe járok, ahol vezető is vagyok. Van egy őrsöm, velük szoktunk találkozni, persze most a covid miatt ez is változott. Illetve van olyan, ahol én vagyok a kicsi, ahol nekem van vezetőm, illetve az Antiochia közösség az életemnek nagyon fontos része, itt tudok még töltődni. Ahogy már említettem, leköltöztem Pécsre, mert egyetemet váltottam és ott alakult egy új egyetemi Antiochia csoport, aminek a tagja lehetek az indulástól, és ez tényleg csodálatos. Továbbá a szüleim és a nagyszüleim is nagyon komolyan veszik a hitüket, így a családomat is ide sorolnám.
Naponta járok misére, rengeteget találkozom papokkal és számtalan olyan prédikációt hallok, ami nagyon betalál, hogy úgy mondjam.
Egyik fő témád a házasságra való készülés. Végezetül mesélj erről, mit üzennél a fiataloknak ezzel kapcsolatban. Miért fontos tisztán készülni a házasságra?
Nagyon lényeges, hogy már most felkészítsük magunkat a házasságra. Sok kommentelő kérdezte, hogy a házasság miért fontos nekem, hiszen az csak egy papír. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy az egyáltalán nem csupán egy papír, mert, ha csak papír lenne, akkor tényleg nem lenne annyira jelentős. Ez egy Szent szövetség, amit Isten előtt és Istennel kötünk, így hárman, ami egy hármas Szent szövetség. Egy ígéret, amit az oltár előtt teszünk egymásnak és Istennek, és ezt nagyon komolyan kell venni. Jó lenne, ha minél többen megértenék, hogy az Isten szeretete, áldása és megtartó ereje mennyire fontos, akkor sokkal jobban meg tudnák élni a kapcsolataikat ez emberek. A tisztaság pedig azért kincs, mert a szexualitás a házasságban van biztonságban. Nem győzöm hangsúlyozni a fiataloknak, hogy a párkereséstől kezdve a jegyességen át mennyire fontos, hogy hogyan készülnek a házasságra.
Mirjam arTe via nevű YouTube csatornáját itt érhetitek el.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Andrásfalvy Mirjam Klára albumából