Környezet, egészség, felelősség – új életmód felé

A klímaváltozás hatásaival nem csupán a környezetben, hanem saját mindennapjainkban is szembesülünk – egész valónkkal érezzük annak következményeit. De vajon hogyan merül fel felelősségünk kérdése ebben a helyzetben? Milyen szempontok segíthetnek abban, hogy megértsük egyéni és közösségi felelősségünk mibenlétét és megvalósítását? És keresztényként hogyan olvashatjuk ezt a helyzetet? Mit üzen nekünk ez a kihívás, és mire szólít fel minket?

Az éghajlatváltozás háttere

A 2024-es év minden eddiginél melegebb volt, amit Magyarországon is érezhettünk, különösen a júliusi hőhullámok idején. Ez a tény nemcsak hazánkban, hanem globálisan is bizonyított: elég, ha a Hungaromet^[1] vagy az EU Copernicus Éghajlati Szolgálat^[2] által közzétett adatokat megnézzük.

_{Az éves középhőmérséklet Magyarországon 1901 és 2024 között az 1991–2020-as átlaghoz képest a homogenizált, ellenőrzött, interpolált adatsorok alapján (országos átlag). Forrás: HungaroMet}

Ki kell mondanunk, hogy a 2024-es év volt az első olyan év, amikor az átlaghőmérséklet emelkedése meghaladta az iparosodás előtti szinthez képest az 1,5 Celsius fokot – ez az a határérték, amelynek elkerülését a Párizsi Megállapodás tűzte ki célul. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez az emelkedés nem jelenti a klímaegyezmény végleges kudarcát, mivel annak célkitűzései hosszabb távú, évtizedes átlagokra vonatkoznak.

_{A globális felszíni léghőmérséklet növekedése az 1850-1900 közötti, iparosodás előtti referencia-időszakhoz képest, több globális hőmérsékleti adatsor alapján, 1967 óta éves átlagokban kifejezve. Forrás: Copernicus Climate Service, ECMWF}

A tudósok körében, és ennek megfelelően a közbeszédben is eltérő vélemények alakultak ki arról, hogy a klímaváltozás milyen mértékben fog gyorsulni a következő években. Kérdéses, hogy a globális felmelegedés üteme meghaladja-e az eddig felállított modellek által előre jelzett ütemet, illetve azok milyen pontosan tükrözik a valóságot. Azt is értenünk kell azonban, hogy az emberi tudomány fejlődésében mindig nagyon fontos és – utólag láthatóan – előrevivő volt a tudományos konszenzus szerepe. Ezért ha a tudomány eredményeit akarjuk értékelni, akkor nem tekinthetünk el attól, hogy a mértékadó és felelős tudósok döntő része megegyezik az adatok olyan értékelésében, hogy a klímaváltozás valós probléma, alapvető vonalait ma már elégségesen látjuk, fő okozója pedig az emberi tevékenység.

Változik a klíma, változik az egészségi állapotunk is?

Biztosan nincs vita abban, hogy a klímaváltozás hatásait mi, emberek közvetlenül és közvetetten is érezzük. Ezek a hatások nemcsak a fizikumunkra, hanem a pszichénkre is jelentős befolyást gyakorolnak, sőt, egész emberi mivoltunkat érintik. Az emberre gyakorolt hatások legfőbb forrásai[3] a növekvő hőmérséklet, a szélsőséges időjárási jelenségek, a tengerszint emelkedése, valamint az üvegházhatású gázok arányának növekedése a légkörben. Ez a négy tényező külön-külön és együttesen is olyan környezeti feltételeket teremt, amelyek kedveznek különböző betegségek kialakulásának.

A szélsőséges időjárási jelenségek, mint például az erdőtüzek, aszályok és extrém esőzések gyakran katasztrófákhoz vezetnek, amelyek nemcsak fizikai sérüléseket okoznak, hanem jelentős mentális terheket is jelentenek. A szélsőséges meleg és a hosszabb, intenzívebb hőhullámok – amelyek a Kárpát-medencében is érezhetően hatnak ránk – a nagy hőterhelés révén nemcsak súlyosbítják bizonyos betegségek, például a szív- és érrendszeri betegségek lefolyását, hanem a halálozási arány növekedéséhez is hozzájárulnak. Az elmúlt években Magyarországon a hőhullámok idején 15%-os halálozási emelkedést figyeltek meg. Ez a növekedés különösen kifejezett a sérülékeny csoportok körében, például a kisgyermekek, idősek és krónikus betegségben szenvedők esetében^[4].

A hőhullámok mellett a növekvő légszennyezettség is jelentős hatással van a betegségek kialakulására és súlyosbodására, különösen az asztma és a szív- és érrendszeri betegségek esetében. Emellett az éghajlatváltozás következtében a vektorok – azaz a fertőzéseket hordozó rovarok és más kisebb állatok – életfeltételei kedvezőbbek lesznek, élőhelyük térben és időben kiterjedhet. Ennek következményeként például a kullancs által terjesztett Lyme-kór, valamint az agyvelő- és agyhártyagyulladás előfordulása az elmúlt években növekedett, és további növekedés várható. Szintén említésre méltó a légúti allergiák és az asztmás betegségek várható emelkedése, valamint a hasmenéses betegségek elharapózása, amelyek az éghajlatváltozás hatásainak közvetett következményei lehetnek.

Antropológiai aspektus

Ahogyan a fentiekben is tettük, a klímaváltozás jelenségét elemezhetjük például a meteorológia, a fizika vagy a biológia szempontjából. Azonban ha eltávolodunk az egyoldalúan természettudományos megközelítéstől, felfedezhetjük a klímaváltozás emberi (antropológiai) és társadalmi dimenzióit is. Megállapíthatjuk, hogy a klímaváltozás szorosan összefügg az emberrel és az emberiséggel, valamint közvetlen kapcsolatban áll az emberi tevékenységgel.

Egyrészt azért, mert a felmelegedés az emberi tevékenységnek, a termelés és fogyasztás globális felgyorsulásának és mértékének a következménye. Másrészt mert nem csupán a természet pusztulását idézi elő, hanem jelentős hatást gyakorol ránk, emberekre is, mind rövid, mind hosszú távon. Harmadrészt pedig az emberi tevékenység és a klímaváltozás közötti kapcsolatot az is jól mutatja, hogy az általunk okozott károkat kizárólag mi, emberek tudjuk helyrehozni: az emberiség közös felelőssége – azaz mindannyiunké –, hogy képesek vagyunk-e megállítani a klímaváltozás folyamatát.

A klímaváltozás és az ökológiai válság jelenségével, valamint ezek emberekre gyakorolt egészségi és társadalmi hatásaival, illetve a helyi és globális összefüggésekkel talán már tisztában vagyunk. De keresztényként hogyan tekintsünk erre az összetett jelenségre? Milyen perspektívák, milyen életmódváltások segíthetnek bennünket abban, hogy mélyebben megértsük és helyesen cselekedjünk ebben a helyzetben? Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot megosztani.

Sokunkban él az a meggyőződésből forrásozó szándék, hogy törődjünk a környezetünkkel és a teremtett világgal, mert, ahogyan Ferenc pápa is emlékeztet rá, „tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni” (LS 13). A pápa hangsúlyozza, hogy a „Teremtő nem hagy magunkra minket, sosem fordít hátat szeretettervének megvalósításában, nem bánja meg, hogy megteremtett minket” (LS 13). Hitünk és Istenbe vetett bizalmunk képezi annak a reménynek az alapját, amely hajtóerőt ad a teremtésvédelem melletti elköteleződésünknek.

Fennáll annak a veszélye, hogy a jövőtől való félelem és szorongás megbénít minket, és végül passzivitásba taszít. Ezért elengedhetetlen, hogy emlékezzünk: képesek vagyunk befolyásolni a kisebb és nagyobb események alakulását egyaránt. Nem a passzív belenyugvás vagy a kétségbeesés jelenti a megoldást. Minden apró tett és minden kis lépés számít, és hozzájárulhat a változáshoz!

Azonban fontos hangsúlyozni, hogy jogos igényünk reális képet alkotni a világ jelenlegi helyzetéről és a fenyegető veszélyekről, hogy valóban szembenézhessünk a problémákkal. A megoldásokat pedig nem csupán egyéni szinten, hanem közösségi szinten is keresnünk kell, hiszen a válaszok megtalálásában a közösségeknek kiemelkedő szerepe van.

A Teremtő Isten gondviselése társunkká szegődött az elmúlt évszázadok és évtizedek nehézségeiben, és a jelenlegi ökológiai krízis idején is velünk van, és megszólít bennünket. Egyrészt arra hív, hogy reményteli szemlélettel tekintsünk a világra, ez a látásmód pedig nemcsak a keresztényeket vagy a hívőket segíti, hanem minden ember számára üzenettel bír, és ezt a szemléletmódot tovább is adhatjuk. Másrészt

a klímaváltozás „felébreszti” bennünk a felelősséget, hogy tartozunk a körülöttünk élőknek és az utánunk következő generációknak.

Mit tehetünk mi magunk?

Jelen korunkban, a globalizáció világában az emberi cselekvés hatásai túllépnek az „itt és most” dimenzióján, és térben, időben távoli emberekre, valamint a környezetre is kihatnak. Hans Jonas német filozófus már az 1970-es években felismerte ezt a jelenséget, és úttörő módon hívta fel a figyelmet a jövő generációk iránti felelősségre. A technológiai fejlődés, a globalizáció és az urbanizáció mértéke, valamint a természet sebezhetősége miatt a világ alapvetően megváltozott az elmúlt évszázad során. Ez a változás nagyobb felelősséget ró a jelen generációkra, hiszen döntéseink és cselekedeteink jelentős mértékben befolyásolják a jövő világát és az utánunk következő generációk életét, különösen gyermekeink és unokáink egészségét és életkörülményeit.  Felelősségünk azért is különösen nagy – az előző nemzedékekhez képest is –, mert a globális problémák már „billenési ponthoz” közelítenek, és ha mi most nem tesszük meg a szükséges változtatásokat, a következő generációknak már sokkal kisebb mozgástere lesz ezekre. Ez elkerülhetetlenül felveti a kérdést: képes-e az emberi tudás és társadalom irányváltásra? Tudnak-e az emberek és közösségek olyan vezérelveket, életstílust és gyakorlatokat kialakítani, amelyek választ adnak az új helyzet kihívásaira?

A felelősségünkre való ráébredés megkívánja, hogy felismerjük és elfogadjuk korlátainkat, mind egyéni, mind közösségi szinten. Ennek alapja az, hogy alázattal elismerjük reális helyünket a világban. De ez a lépés nem csupán korlátozásokat jelent, hanem egyben ajándékot is ad számunkra: felismerhetjük, hogy Földünk egy „közös otthon”, ahol minden emberrel és a teremtett világgal megélhetjük a testvériséget, még azokkal az emberekkel is, akik tőlünk térben vagy időben távol vannak. Szükség van a mostani, pazarló életmódunkról átállni egy szerényebb, fenntarthatóbb életmódra. Viszont minden önként vállalt lemondásunk testvéri ajándékká válhat, amikor – Bartholomaiosz pátriárka szavaival élve – „megtanulunk adni, és nemcsak lemondani. Ez a szeretet egyik módja: lépésről lépésre átlépünk abból, amit én akarok, abba, amire Isten világának szüksége van. Ez felszabadulás a félelemből, a mohóságból, a függőségből” (LS 9).

A felelősség felismerése arra is indít, hogy minden vásárlás előtt mérlegeljük: valóban szükségünk van-e arra, amit vásárolni készülünk. Mondjunk nemet a felesleges fogyasztásra, legyen szó technikai eszközökről, ruházati cikkekről vagy egyéb termékekről! Ehelyett törekedjünk arra, hogy inkább, ha lehet, környezettudatos módon pótoljuk a szükséges tárgyakat vagy szolgáltatásokat – például javítással, javíttatással, vagy akár kölcsönkéréssel. Kreativitásunkat használva számtalan építő megoldást találhatunk arra, hogy mértéktartó módon éljünk, és örömöt találjunk „a testvérekkel való találkozásokban, a szolgálatban, karizmáink kibontakoztatásában, a zenében és a művészetben, a természettel való kapcsolatban, az imádságban” (LS 223).

Ez a fordulat, ez a ráébredés a környezettudatosság szükségességére kreativitást és aktív részvételt kíván tőlünk. Közösségeink támogatása és egymás segítése pedig megkönnyíti ennek a szemléletnek a gyakorlati megvalósítását.

^{[1] https://www.met.hu/rolunk/hirek/index.php?id=3511&hir=A_legmelegebb_ev_1901_ota_%E2%80%93_elozetes_elemzes
[2] https://climate.copernicus.eu/copernicus-2024-first-year-exceed-15degc-above-pre-industrial-level
[3] Centers for Disease Control and Prevention, https://toolkit.climate.gov/image/505
[4] https://masfelfok.hu/2019/08/13/a-klimavaltozas-hatasa-egeszsegunkre-es-az-egeszsegugyre-magyarorszagon/}