Fontos, hogy egyre inkább jóban legyünk saját magunkkal, és hagyjunk fel az önbírálattal. Így teljesen megélhetjük a jelen pillanatot, és boldogabbak leszünk.
Ne szennyezd a környezeted a szavaiddal! – Lelki hulladékmentesség
Manapság egyre népszerűbb a hulladékmentes mozgalom, a „zero waste életmód”. Ez azonban nem csak a fizikai környezetünk óvására vonatkoztatható, hanem lelkileg és szellemileg is törekedhetünk kapcsolataink és közösségünk tisztán tartására…
„Minden féltett dolognál jobban őrizd a szíved, mert abból indul ki minden élet.” (Példabeszédek könyve 4,23)
Nemrég olvastam azt a gondolatot, hogy tulajdonképpen az egész életünk a szívünkből fakad. Minden ember a saját szívének mélyéről éli az életét. Minden rossz, minden bűn, és minden jó, minden áldás a szívünkből fakad. A szívünk pedig azzal van teli, amivel megtöltjük, amit beengedünk. Jézus ezt mondja az evangéliumban: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.” (Mk 7,21–23) A szívünk tehát egy fontos forrás, és értékesebb minden földi kincsnél. Ha megválogatjuk azt, hogy mit eszünk, hogy mi kerülhet a gyomrunkba, akkor azt is érdemes megválogatnunk, hogy mit engedünk be a szívünkbe. Mivel töltöm az időmet, mit „fogyasztok” szellemileg? Milyen gondolatokat hagyok szabadon burjánzani magamban?
Hogyha Istennel van tele csordultig a lelkünk, akkor rengeteg gyümölcsöt termünk. Isten szeretete olyannyira betölthet minket, hogy a kegyelem nem tud egyszerűen bennünk maradni, hanem kifolyik másokra, és elárasztja a körülöttünk élőket. Eddig nem tudatosult bennem ilyen mélyen, hogy
a saját, személyes Isten-kapcsolatom hatással van mások jólétére, és végső soron hatással van a társadalom, a világ jólétére is.
Mert ha sok, Isten szeretetéből töltekező ember jár-kel a Földön, áldást hozhatunk az egész emberiségre.
Mostanában sokakat hallani, hogy „zero waste életmódra” váltanak. Ez a kifejezés szó szerint azt jelenti: nulla hulladék. A hulladékmentes életmód követői törekszenek arra, hogy minimalizálják kukájuk tartalmát, hogy a lehető legkevesebb szemetet termeljék ki, így óvva a Földet a környezetszennyezéstől. A mozgalom kulcsfogalmai a gazdaságosság, hatékonyság és a fenntarthatóság. Ez egy jó kezdeményezés, amelybe mi is bekapcsolódhatunk!
Ezenfelül viszont milyen jó lenne, ha nem csak fizikai értelemben próbálnánk óvni a környezetünket, hanem lelki értelemben is! Mi lenne, ha megpróbálnánk a lehető legkevesebbet szemetelni a szavainkkal és tetteinkkel? (Gondolok itt a bűneink, rossz szokásaink elhagyására, romboló gondolataink, a környezetünket szennyező, bántó szavaink, a pletyka leküzdésére…) Elgondolkodhatunk azon, hogy mi hogyan, mely tevékenységünkkel, szokásunkkal termeljük ki a legtöbb lelki szemetet? Milyen „hulladékkal” terhelem leginkább a közeget, amelyben élek? Hogyan szólok másokhoz, mennyire válogatom meg a szavaim? Hogyan beszélek másokról? Igyekszem-e és tudok-e mások felé szeretettel fordulni? A fő kérdés tehát, hogy tovább mérgezem-e a bolygót, vagy nulla hulladék életmódra váltok azért, hogy lelki értelemben is óvjam a környezetemet és a körülöttem élőket?
Ez egy nagy kihívás mindannyiunk számára. Mit tehetünk? Óvjuk a szívünket, vigyázzunk arra, hogy mit engedünk be: milyen zenét, filmet, kommenteket, reklámokat stb. És maradjunk kapcsolatban Istennel, mert Ő tud minket segíteni az utunkon. A Vele való kapcsolatunk ápolása nem csak a személyes érdekünk, hanem az egész világé is, és mindannyiunk javára szolgál. Így lehetünk mi is a béke, az öröm és a gyógyulás hordozói. Így tehetjük tisztává a környezetünket, így óvhatjuk meg és ezáltal lehetünk aktív elkötelezettjei a fenntartható életmódnak nem csak az anyagi, de a szellemi életünkben egyaránt.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Pixabay/Pexels, Pixabay/Peter H.