Mártír Márta attitűd, beszűkültség: tegyünk együtt a szülői kiégés ellen!

A kiégés a modern társadalom egyik leggyakoribb és nem veszélytelen problémája.
A tünetegyüttes, amely mind a fizikai, mind a mentális és érzelmi egészségünket fenyegeti, a közhiedelemmel ellentétben nem csak a munkahelyei környezetben alakulhat ki.

Anyaként a hormonális változások, esetleg a sűrűn érkező gyerekek, az alvási idő csökkenése, az önmagunknak állított maximalizmusunk és a világ felől érkező irreális elvárások bizony könnyen elindíthatnak egy kimerültségbe, fásultságba vezető spirálba. Beszűkültségünkben nem látjuk a fától az erdőt, a mindennapi apró örömök észrevétlenek maradnak, mert mások igényeinek és vélt vagy valós szükségleteinek kiszolgálása átvisz minket egy „Mártír Márta” attitűdbe. Egyre csak azt érezzük, hogy türelmetlenek, ingerlékenyek, fásultak, kimerültek vagyunk.

Jó 20 évvel ezelőtt hat kicsi gyereket nevelve hasonló érzésekkel próbáltam egy megtartó közösségnek hála „túlélni”, hogy aztán örömmel éljem meg azt a rövid kis szakaszt, amit a hamar felnövő gyerekekkel együtt megadatik. Tavaly nyáron megszületett első kisunokám és ezzel egy időben kezembe akadt Éline Landon könyve: Kimerült anyáknak – 9 hét feltöltődés Istennel – szinte villámcsapásként éltem át újra azokat a mélységeket és magasságokat, mint akkor, amikor a sok kicsi gyerek mellett pörgött az életünk.

Ezen két élmény találkozása hozta fel bennem azt az ötletet, hogy januárban online csoportot indítsunk édesanyáknak és 9 héten át együtt haladjunk a könyv tematikájával, közösen imádkozva, fix kiscsoportokban megosztva egymással megéléseiket, mindennapi tapasztalataikat. Az utolsó alkalom pont Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére esett, ami ünnepélyes keretet adott a zárásnak és a visszatekintésnek. Ezekből hoznék ide most néhány gondolatot, hogy

aki szeretne csatlakozni az augusztus 26-án induló kilenc heten át tartó új csoportba,

lássa, hogy mi született meg az előző csoportban.

Az online lehetőség biztosította, hogy Debrecentől Pécsig, Szegedtől Zaláig be lehessen csatlakozni. A fix kiscsoporton belül napi szinten tartották egymással a kapcsolatot az édesanyák, párokban támogatva egymást a kilenc hét alatt és többek jelezték, hogy ezután is fogják. Az egy órás online tér nagyon kevés, de a kisgyerekes létbe ezt sem mindig könnyű beleszorítani. A beköszönő kör után egy rövid impulzust kaptak, amit aztán saját csoportjukban, saját élményekkel vittek tovább. Öröm volt látni, hogy milyen hamar tudtak nagyon mély dolgokról is beszélgetni. Előfordult, hogy valaki egy alkalomra nem tudott bejelentkezni, de az összefoglaló, vagy a „kötéltársak” illetve a könyv tematikája segítették, hogy a témát tovább tudja gondolni.

Nézzünk rá néhány visszajelzésre, hogy milyen felismerések születtek a beszélgetésekből:

Számomra nagyon jó érzés és megkönnyebbülés volt, hogy olyan sok hozzám hasonló helyzetben és hasonló kérdésekkel, problémákkal élő anyatárssal beszélgethettem, és oszthattam meg érzéseimet.

Jobban odafigyelek a szükségleteimre és nem helyezem mindig a családtagjaimét az enyém elé. Sikerül elfogadnom azt, ami van. Nevezetesen a kimerültséget. Tudtam a közös és a páros alkalmakból erőt és bátorságot meríteni ahhoz, hogy megkeressem, engem mi kapcsol ki és mi tölt fel. Ezeket be is terveztem, sőt megszerveztem, hogy részt tudjak venni az adott tevékenységen. Mindenekelőtt megerősített, hogy nem vagyok egyedül a gondjaimmal, illetve jó volt megélni, hogy az anyaságnak, az anyaságból fakadó nehézségeknek hányféle nézőpontja létezik.

Segítséget kaptam, hogy hogyan tudom megkülönböztetni, hogy egy problémás helyzetben a cselekvést vagy az elengedést válasszam? Vizsgáljam meg, hogy az adott helyzet fontos-e számomra? Ehhez kapcsolódó érzéseim, és gondolataim indokoltak-e szem előtt tartva az objektív tényeket? Lehetséges-e pozitív irányba befolyásolni az adott helyzetet? Érdemes-e tennem valamit, figyelembe véve mások és a saját szempontjaimat? Ez a módszer nagyon jó iránymutató számomra.

Otthonról hozott mintáim felülvizsgáltam és rájöttem, hogy meg kéne tanulnom jól kérni és időben, még a végkimerülés előtt.

“Isten szeret. Úgy vagyok jó, ahogy vagyok.” Ezzel a gondolattal időzni, ízlelgetni. Teljesítmény nélkül is szerethető vagyok, akkor is, ha hibázom.

Nagyon megérintett az az alkalom, amikor a vezetett imádságban megéreztem Isten szeretetét. Jézust egészen közel éreztem magamhoz. Éreztem a megértő figyelmét és szeretetét, elfogadását és gondoskodását. Azóta is úgy érzem, hogy Isten nagyon szeret engem és minden percben gondoskodik rólam és ez boldogsággal, belső és külső derűvel tölt el.

Márta és Mária története mindig “idegesített”, ha szabad így fogalmazni. Igazságtalannak éreztem, amit Jézus mondott Mártának. Most megértettem, hogy miről is szól ez a történet, és azt is, hogy miért volt nekem ez annyira érzékeny pont. Azért, mert én is úgy gondolkoztam, mint Márta, azzal a hozzáállással végeztem a dolgaimat, ahogy ő. Megértettem, hogy miként lehet a háborgás helyett JÓL segítséget kérni, ezzel megelőzve családi vitákat.

A Mária-Márta alkalom segített helyretenni, hogy ha Máriaként Istennel elmélkedve kezdem a napot, jobban tudok priorizálni és helyzeteket újra értelmezni. Nagy segítség!

Szinte minden hétnek a témája az adott hetemre rímelt. Az is lehet, hogy azt vettem észre benne, amiről szó volt. Próbálom a helyzeteket átértelmezni, a másik ember vagy gyerek szemével is látni, és így rugalmasabban reagálni.

Az erőforrás-térképet nézegetve sokat gondolkoztam és rájöttem, hogy saját erőforrásaim feltöltését annyira elhanyagoltam, hogy szinte nem is tudom, mire vágynék. Ez is ráébresztett, hogy tudatosabban foglalkozzam ezzel.

Házastársamat ne vegyem magától értetődőnek, legyek továbbra is kíváncsi rá. Illetve köszönjem meg, amiben segít, ne vegyem természetesnek. Nagyon sokszor éreztem, hogy minden rám szakad, egyedül kell helyt állnom, közben pedig észre sem vettem, hogy a Gondviselő Isten mennyit tesz értem.

Mostanában igyekszem csak a mai napra koncentrálni, Istennek átadni a gondjaimat, félelmeimet, amint aggodalom formájában megjelentek. Próbálom a rosszban is meglátni a jót, pl. a betegségben a lelassulást, összebújást.

Nekem az az egyik legnehezebb, hogy nem irányíthatok mindent. Tudatosan próbálom átengedni a Jóistennek a kormányt, mert ő jobban tudja, hogy merre van az előre. Tanulom elengedni az elvárásaimat, pl. mindig tiszta lakás.

A fenti gondolatok egy vagy több gyermekes anyukák őszinte felismerései, amik a kilenc hét végén visszajelzésként megszülettek bennük. A program nem csodaszer, de segíthet feltöltődni, új lendületet venni a mindennapokhoz. Kiégést nem csak munkahelyi stressz okozhat, hanem a szülői kimerültség folyamatos fennállása is. A feltöltődés ezért olyan fontos az anyáknak és vele együtt az egész családnak.

Aki szeretne bekapcsolódni a 2024. augusztus 26-án induló csoportba, itt jelentkezhet.

A program alapjául szolgáló könyvet itt lehet megrendelni.