Minek ide az ember? Mesterséges intelligencia magasfokon

Pár napja a metrón felfigyeltem három fiatal lányra, akik könyvet olvastak.  Nyomtatott könyvet. Ahelyett, hogy a telefonra szegezték volna a szemüket, hogy válaszoljanak az üzenetekre, belemerültek az olvasásba. Talán valami magával ragadó történetet olvastak. Nekem úgy tűnt, ez egy jó jel, „az emberhez való visszatérés” jele.

Nyomtatott könyvet olvasni igazából „időpocsékolásnak” számít. Gondolkodni, elmélkedni, a képzeletünket használni: mind az emberi lényekre jellemző tevékenységek. Az iskolákban is, most, hogy az utóbbi években a technológia felgyorsult, arra törekszünk, hogy jobb egyensúlyt teremtsünk a technológia, a tanulási módszerek és a tanárdiák kapcsolat terén.  Megértettük például, hogy jobban lehet papír alapú könyvekből tanulni.  Ezek egy folyamatban lévő elmélkedés apró jelei.

AI, a Mesterséges Intelligencia

„Fontos, hogy a fiatalokat bevonjuk a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence – AI) tervezésébe. Újabb ötletekre van szükségünk egy jobb társadalom létrehozásához.” Ezt mondja egy indiai technológus, a 32 éves Kriti Sharma, aki azon dolgozik, hogy lefektesse egy olyan etikus AI alapjait, amely a jó és a társadalmi értékek felé vezet. Illúziónak tűnhet, mégis híressé vált. Díjakat nyert, és mindig születnek újabb tervek, melyek az ő ötleteit veszik alapul. Miért ennyire fontos, amit mond? Az AI rendszerei belépnek a munka világába, elvégzik a dolgozók és alkalmazottak tevékenységét. Felhasználhatóak arra, hogy előre lássák és manipulálják a politikai döntéseinket, a vásárlásainkat, a vágyainkat és a félelmeinket. Ezek a programok (algoritmusok) a közszolgáltatásokba beépülve, helyettünk döntenek rengeteg területen: az egészségügyben (egy beteg tünetei alapján mi legyen a diagnózis), az igazságügyben (hány év büntetés jár egy elítéltnek), a pénzügyek területén (megadják-e a kért hitelt), vagy a munka terén (alkalmazzanak-e egy jelentkezőt). Önállóan járnak el, de gyakran nem tudni, hogy működnek: tulajdonképpen maguktól „tanulnak” (deep learning), a tervezők által megadott (részleges) adatok alapján, miközben kódjaikat a rendszereket gyártó magáncégek titkosítják. Dönthet-e egy közszolgáltatás valakinek az élete felett, egy olyan AI-rendszer alapján, amelynek működését nem ismeri? Elengedhető-e a nyilvános ellenőrzés ilyen fontos döntésekben? Nem.

Valaki tényleg azon gondolkozik, hogyan lehetne használni az AI-t egy jobb társadalom létrehozása érdekében. Nemcsak Kriti és a hozzá hasonló fiatalok.

Az algoritmusok etikája

Megmozdult több nagy nemzetközi intézmény, többek között az ENSZ és az Európai Unió. Ferenc pápa sürgetésére az Életvédő Pápai Akadémia javaslatot tett az új AI technológiák fejlesztését és használatát szem előtt tartó etika főbb irányvonalaira, bevonva a közintézményeket, a nem kormányzati szerveket, az ipari és magánvállalatokat, illetve a tömegtájékoztatási eszközöket. Fadi Chehadé, az ICANN (internet-ellenőrző szerv) volt elnöke egy úgynevezett „technokratikus esküt” javasol, amely lehetővé teszi „értékek” beolvasztását a digitális világ kiépítésének minden fázisába. Ezek jelei annak, hogy egyre többekben tudatosul, »hogy az élet minden területét érinti a „digitális galaxis”, és főleg az úgynevezett „mesterséges intelligencia”. Hatással van arra, hogyan értelmezzük a világot és saját magunkat”.« (Ferenc pápa az Életvédő Pápai Akadémián).

Az ember egyedisége

Tehát a központi kérdés: mi az a hozzáadott érték, ami megkülönböztet minket akár a többi állatfajtól, akár a robotoktól és a különböző intelligens műszerektől?

Luciano Floridi azt írja (Pensare l’infosfera, Gondoljunk az infoszférára, Cortina, 2020): „Az emberi lénynek van egy különleges jellemzője, egy olyan vonás, ami az egyediségéről tanúskodik: a tény, hogy értelmet és jelentést adunk a minket körülvevő és minket érintő valóságnak, csak úgy, mint saját magunknak. […] A mi elménk képtelen lenne elviselni egy üres világot, egy jelentés és értelem nélküli létet. Ezek nélkül nem lennének sem egyének, sem társadalmi kapcsolatok”.

Alan Turing, az 1954-ben elhunyt computerzseni azt írja: „Az elszigetelt ember nem fejleszti szellemi képességeit. El kell merülni más emberek közegében ahhoz, hogy az ő technikájukat magába szívja élete első 20 évében. […] Az új technológiák kutatását úgy kell tekinteni, hogy azokat nem annyira az egyén, sokkal inkább a közösség valósítja meg, a maga közösségi dimenziójában”. Julian Nida-Rumelin és Nathalie Weidenfeld (Umanesimo digitale, Digitális humanizmus – Franco Angeli, 2019) ezt így kommentálták: „Turing az emberi gondolkodás közösségi gyakorlatára helyezi a hangsúlyt, vagyis a kölcsönös megértésre, kérdezés és indoklás útján. Ezt a gyakorlatot képtelenség algoritmusba átültetni, és ez az a végső határvonal, amit a gépek nem tudnak átlépni.”