Mitől lesz könnyű a hűség? – avagy hogyan építhetünk tartós, boldog kapcsolatot?

Hangolódjunk a házasságra! Következő két cikkemben arra hívlak titeket, hogy együtt ránézzünk a saját viselkedésünkre és szokásainkra, hogy mi az, ami segíti és mi az, ami rombolja a házasságunkat. Elsőként álljon itt 6+1 alappillér a jó kapcsolatokért, a teljesség igénye nélkül. Folytassátok ti a sort!

mitol-lesz-konnyu-a-huseg-avagy-hogyan-epithetunk-tartos-boldog-kapcsolatot

Immár két alkalommal tartottunk a férjemmel „friss” házasoknak találkozót a Jézus Szíve jezsuita templomban. Az őket érdeklő témákat nem előadások formájában, hanem kérdéseken keresztül, közösen beszéltük át, így mindenki megtalálhatta a saját válaszát. Őket nézve bevillant egy mondat – egy nászajándékba kapott gondolat: Könnyű hűséget!

Emlékszem, hogy akkor, ott nem is értettük, hogy mire gondolt az illető. Most, 23 év távlatából már jobban látszik, hogy mi tartott meg minket ebben a hűségben. A teljesség igénye nélkül 6+1 pontban szedtük össze azokat az alappilléreket, amikre szerintünk érdemes építeni:

 

 

 

 

1. Megismerés – bizalom: Sokan romantikusan, elmélázva mondják, hogy „meglátni és megszeretni”. Mi inkább azt mondtuk, hogy „megismerni és megszeretni”. Nagyon sokat beszélgettük, vitatkoztunk, ütköztettük a nézeteinket, és különféle társaságokban, helyzetekben figyeltük meg egymást. Láttam tábort szervezni egészséges gyerekeknek és sérülteknek is.. Ezekből kiderült, hogy kreatív, vannak saját ötletei, határozott vezető, jó szervező. Találkozásainkkor a „Hogy vagy?” kérdésre sosem csak annyit  mondtunk, hogy jól vagy rosszul. Hanem megosztottuk örömeinket, bánatainkat, érzéseinket, gondolatainkat. Egymásra figyelésünk eredményeként nagyon erős bizalom is kialakult közöttünk. Megismertük egymás szeretetnyelveit: egyikünknek a dicsérő szavak, másikunknak a szívességek, de a gyerekek születése után jó pár évig a minőségi idő volt a legnagyobb ajándék, amit egymásnak adhattunk.

Ti tudjátok egymás szeretetnyelvét? Hogy tudod felé a mindennapokban kifejezni? Mik számodra házastársad jó tulajdonságai? Meg szoktad ezeket említeni neki?

2. Tisztelet – elismerés: Meg kellett tanulnunk a tiszteletünket kifejezni a másik felé. Sokszor olyan dolgokat is természetesnek vettem, hogy ügyelet előtt még hazajött a gyerekek fektetésében segíteni, és este visszament dolgozni. Pedig ez egyáltalán nem természetes. Idővel egyre jobban észrevettük és megköszöntük ezeket a kis „meghalásokat” a másikért. Mint amikor már mind a ketten fáradtan az ágyba dőltünk, és kiderült, hogy egy villanyt nem kapcsoltunk le. Hálás szívvel értékelni kezdtünk minden kis lépést, áldozatot, amit a másik a családért vagy értem tett. Ezek az apró, szeretetteljes lépések, amik nem muszájból jöttek, mélyítették a kapcsolatunkat. Éreztük, hogy a másik számára fontosak vagyunk. Tudtuk, hogy számíthatunk egymásra a bajban. Elmondhatjuk hibázásainkat, tévedéseinket, ő szeret így is.

Te hogy állsz a kis lépések értékelésével és a társad tiszteletével? Az elvárásaid mentén szeretnéd látni a párodat vagy csak egyszerűen szereted és pont?

3. A kettőből egy lesz: Különböző családi háttérből jöttünk. A család, mint érték, és a tisztaság, mint ajándék, azért egyezett. Sokat beszéltünk arról, hogy milyen jó vagy kevésbé jó példákat hoztunk otthonról. Igyekeztünk megtalálni a közös irányt, hogy a kettőből egy legyen. Nem is volt olyan könnyű összegyúrni, közös nevezőre jutni, hogy miként ünnepeljük a karácsonyt, vagy milyen módon neveljük a gyerekeinket. Arra jutottunk, hogy bár a Te családodnál így volt, az Én családomnál meg így, de mostantól Mi így fogjuk csinálni. Tudtuk, hogy nem fogunk mindig mindent jól csinálni – emberből vagyunk és hibázhatunk –, de legyünk egységben! A gyerekeknek ez a legtöbb, amit adhatunk: anya és apa egyetért és ezzel egy biztonságos keretet ad!

Érdemes ránézni, hogy ki mit hozott otthonról. Ebből mi értékes a számunkra, és mi az, amit másképpen szeretnénk?

4. Önismeret – kommunikáció: Mik az erősségeink és mik a gyengeségeink? Hogy tudjuk elhinni, hogy valamiben jók vagyunk? A gyereknevelés egy hosszú távú projekt, de mi az, ami itt és most az erősségünk? Tudunk és szeretünk is beszélgetni, de azért ebben is sokszor kellett újrakezdenünk. Például, hogy ne minősítsük egymást, és ne ítélkezzünk a másik cselekedetéről – legyen az rendetlenség, munka miatti késés vagy bármi –, hanem újra és újra beszéljünk róla. De hogyan beszéljek arról, ami fáj, ha közben megbántani se szeretném a másikat? Az, hogy rögtön beszéljünk róla, a gyerekek miatt nem ment. De az se, hogy sokáig ne beszéljünk róla, mert a másik, sőt a gyerekek is érzik a bennünk levő feszültséget. Szép lassan kialakítottuk, hogy heti rendszerességgel minőségi időt és teret adtunk egymásnak, hogy szeretetteljes, meghitt formában meg tudtjuk beszélni, hogy mit szeretünk a másikban, de azt is, hogy mi az, ami nehéz. Ez az ún. „én kommunikáció” (amikor arról beszélek, amit én érzek) és az egymás iránti tisztelet segített abban, hogy a másik érezze, hogy szeretem, akkor is, ha emberileg nehéz a rendetlenséget vagy egyéb dolgát elviselnem, mert attól én nem érzem jól magam. Ez a fajta beszélgetés szabadságot adott az elvárásoktól, amik, ha nem fogalmazzuk meg őket, belülről feszítenek. A másik ezután szabadon dönthetett, hogy változik-e vagy sem,  tudva, hogy én akkor is szeretem.

A ti kapcsolatotokban mik az erősségek és mik a gyengeségek? Tudtok erről beszélgetni?

5. Én idő – Mi idő: Házasságunk első 10 évében többször fogadtam házisárkányként a férjemet, mígnem rájöttem, hogy ezzel nem azt érem el, hogy siessen haza hozzánk! Idővel az örömteli fogadtatás után, már tudtam adni „zsilipelési időt” is a hazaérkezésre, vagyis nem rögtön rohantam le az aznapi örömeinkkel, gondjainkkal. Elkezdtünk romantikázni, meglepetésekkel készülni. A másikkal való találkozás egyre fontosabb lett, hiszen a gyerekek mellett nagyon értékessé vált minden minőségi idő, legyen az kormányhivatalba menni bringával, vagy egy közös séta a ház körül, bébiőrzővel. Most 23 év után is örülünk minden kettesben töltött időnek. Persze a közös kimozdulásra és a közös idő eltöltésére is más elképzelésünk volt: egyikünk inkább lazítani, pihenni akart, a másik minél több érdekességet megnézni 24 óra alatt. Nem volt mindig feszültségmentes a kompromisszum megtalálása. A gyerekmentes együttlétek első órái is hoztak fel nehézségeket, vitákat, hiszen a hétköznapi rutin mellett ezek nem mindig kerültek felszínre. Ugyanakkor szükségünk volt saját időre is. Engem a fotózás, kézműveskedés, férjemet a kertészkedés és az utazástervezés kapcsolta ki. Tudatosan kellett figyelnünk, hogy teret és időt adjunk a másiknak a feltöltődésre.

Ti miben találjátok meg az egyéni és a közös feltöltődési időt? Mit tesztek azért, hogy ezekre mindig jusson idő?

6. Egymásnak támogató társa lenni: Természetesen az élet hozott nehézségeket, éltünk meg kríziseket – ezekről majd egy következő cikkben írok – de igyekeztünk egymást támogatni a bajban. A Jóisten mindig úgy rendezte, ha egyikünk lent volt, a másik megtartotta. Lehetett hibázni, veszekedni, de megadtuk egymásnak az újrakezdés lehetőségét, a tiszteletet. Igyekeztünk párbeszédben maradni, és nem elvágni, felégetni a kapcsolatunk hídjait. Voltak közös céljaink, álmaink, vágyaink. Van, ami már teljesült – körbebiciklizni a Balatont gyerekekkel. Van, ami még nem – eljutni kettesben az El Caminora. De a kezdetekkor kitűzött heti egy  este, havi egy nap, évi egy hét kettesben többé-kevésbé megvalósult. Persze ehhez olykor szívességeket kellett kérni, nagyszülőktől, keresztszülőktől, barátoktól. De megérte, mert a kettesben töltött órák erőt adtak a szürke hétköznapokra.

Milyen közös és egyéni céljaitok vannak? Hogyan segítitek ebben egymást? Hogy vagytok a szívesség kéréssel és elfogadással?

+1 Lelki élet: A kisgyerekekkel könnyebb volt kivitelezni a rendszeres közös imát, mint most a nagyobbakkal. Emellett mindig próbáltunk megújulni kettőnk közös imájában, az egymásért imádkozásban, és a másokért felajánlott kis áldozatokban. Az utóbbi nagyon jó lelki kapocs volt: amikor én otthon a gyerekekkel, ő a munkahelyén, de ugyanazért a dologért, pl. egy közös barátunkért éltünk meg kis lemondásokat. A megélt élmények megosztása mélyítette a kommunikációnkat, kapcsolatunkat.

Házastársadért való ima kegyelmét megélted ma? Ha nem, kezdj el imádkozni még ma érte!

Ez a 6+1 terület, és az erre való figyelés nekünk sokat segített, hogy ápoljuk és erősítsük a kapcsolatunkat. Biztosan nektek is vannak jó gyakorlataitok, amik beváltak, segítenek. Írjátok meg nekünk a címre! A következő alkalommal ránézünk, hogy mik azok a hibás viselkedések, amik rombolják a kapcsolatunkat, és ha nem vigyázunk, fel is tudják emészteni azt. De persze arról is szó lesz, hogyan tudunk ezeken változtatni.

Fotó: Olcay Ertem / pixabay (nyitókép)

Legújabb könyveink: