Tóth Lili Anna futó 2020 Tokió: mesés eredmény – Interjú

Lilivel egy lelkigyakorlaton találkoztam először, ahol tanúságtevőként volt jelen. Akkor bevezetőjében ezt mondta: „Hogy merre megyek? Őszintén szólva, remélem abba az irányba, amerre Isten hív. Azt hiszem, megvan a saját kis ösvényem. Felbuktam már rajta sokszor, hiszen tapasztalataim alapján tele van mindenféle láthatatlan akadállyal, viszont a nehézségek ellenére nagyon szeretek rajta futkározni a jövőm felé.

Hála Istennek, elmondhatom, megvan az álmom a jövőmmel kapcsolatban, tudom, hogy mit szeretnék elérni az életemben. Ahhoz, hogy ezek a tervek megszülessenek, már eddig is egy hosszú utat kellett végigjárnom. Sok, néha nehéz lépést kellett megtennem, és annál több minden történt velem.”

Azóta eltelt két év. Roppant kíváncsi voltam rá, milyen volt számára az olimpia, ezért amint visszatért, felkerestem, hogy a még friss az élmény érzéseit tudja átadni.

Életed első felnőtt versenye éppen egy olimpia volt, ahol fantasztikus eredményt értél el. Mi a siker titka? Hogy sikerült több mint 10 mp-et javítanod az idődön?

Az első és legfontosabb, hogy én tényleg nagyon szeretek futni. Soha nem azért futottam, mert valaki kötelezett rá. Nyilván a sikerélmény sokat lendít egy sportoló hozzáállásán, de el sem jut a sikerig, ha nincs meg a mély elhivatottság: ez kell ahhoz, hogy ha egy verseny nem megy jól vagy ha elesem, másnap akkor is felkeljek, és újult erővel menjek ki az edzésre. A második a fizikai adottság, persze sok mindenben lehet dolgozni és fejlődni, de egy jó alapfizikum elengedhetetlen, akár izomzatilag, hogy ne legyen sérülékeny, akár ízületileg, keringésben, tüdőkapacitásban, sorolhatnám.

^{Fotó: Tom Scha, Tatabánya}

Az is nagyon fontos, hogy a nevelő edzőm, Gazsi bácsi, nagyon jól edzett: nem hajtott szét, és jó alapokat adott. Továbbá a lelki rész is elengedhetetlen kulcsa a sikernek. Számomra a kvalifikáció nagyon stresszes időszak volt, mert tudtam, hogy ki tudok jutni az olimpiára, de ahhoz fejben is ott kellett lennem a versenyeken.

Amikor még volt pár órám a verseny előtt, de már nem tudtam magammal mit kezdeni, Pál Feri előadásokat hallgattam.

A sportpszichológus is sokat segít, és a családomnak is nagyon hálás vagyok, hogy támogattak engem kiskorom óta. Jelenleg a barátom támogatása is fontos, hiszen ő is futó, így tudja, hogy mivel jár az élsport. Egy cipőben járunk, hogy úgy mondjam. Illetve az összes kiegészítő tevékenységet idesorolnám, a táplálkozást, az alvást, a regenerációt: ez egy folyamatos tanulás, hiszen én is tanulom, hogy éppen mi a jó nekem.

A végére hagytam, pedig nagyon fontos, az edzőm. Amióta új edzőm lett, mindössze 9 hónapja, 22 mp-et javítottam az időmön.

^{Fotó: Czeglédi Zsolt, Tokió}

Lépjünk vissza az időben. Említetted, hogy nehéz volt a kvalifikációs időszak. Honnan tudtál töltekezni? Mesélj egy kicsit az edzőváltásról.

2020 októberének elején felhívott a sportigazgató, és közös megbeszélés alapján arra jutottunk, hogy változtatni kell valamin. Hiszen az akkori 9:52-es egyéni csúcsommal egyikünk sem volt elégedett. Korosztályosként világszinten is jó időnek számított, de mivel idén leszek 23 éves, már a felnőtt mezőnyben kell indulnom, ott kell helytállnom. Ezért edzőváltást javasolt nekem, és így lett Berkovics Imre az új edzőm. Ez egy nagyon jó találkozás volt, ő első pillanattól hitt bennem és abban, hogy felnőttként is a világ élmezőnyébe érhetek. Ez azért is érdekes, mert nem nagyon gondolta senki más, hogy kijuthatok az olimpiára, nem számoltak velem a keretben. Ez talán segített is, mert a háttérben dolgozhattam, tehettem azt, amihez értek, amit szeretek. Az utolsó három versenyen múlt, hogy ki tudok jutni vagy sem, és ilyenkor nagyon sok apróság számíthat.

Ezt a stresszes helyzetet úgy tudtam kezelni, hogy az Isten kezébe tettem az életemet, hogy legyen meg az Ő akarata. Ettől megnyugodtam és csak futottam.

Végül az utolsó helyen, 45.-ként kvalifikáltam magam és mindössze 3 helyezésen múlt, hogy a 15-ös döntőben futhassak. Persze nem akarok elégedetlen lenni, mert nagyon boldog és hálás vagyok, hogy az olimpián versenyezhettem és képviselhettem a hazámat.

Térjünk is rá az olimpiára, milyen élményeid voltak kint? Mi minden történt a verseny napjáig?

Az Atlétikai Szövetséggel a versenyem előtt körülbelül 2 héttel mentünk Tocsigibe edzőtáborba. Nem mehettünk sehová, nagyon szigorú menetrendünk volt, mikor van reggeli, mikor viszi ki a csapatot a busz az edzésre stb. Gyakorlatilag a szobánkból se mehettünk ki, itt kaptuk az ebédünket is. Minden nap volt PCR teszt. Az olimpiai faluban azért egy fokkal szabadabb volt, például ott bármikor ehettünk. Itt már az egész magyar csapat együtt volt. Mivel más időpontokban edzettünk, versenyeztünk, ezért nem sokat találkoztunk. Persze jó volt néha összefutni régi ismerősökkel a masszázson vagy az étkezőben, odabiccenteni a másiknak a maszk mögül. Itt jegyezném meg, hogy a japánok nagyon profin megszervezték ezt az olimpiát, hihetetlenül precízek, pontosak és szabálykövetőek voltak. Talán más ország nem is tudta volna ilyen profin megszervezni.

^{Fotó: Tom Scha, Tatabánya}

Milyen volt a futás? Előre kitalált taktika volt, hogy vezesd a futamot? Hogy élted meg belülről a versenyedet?

Teljesen meghatódtam, amikor belegondoltam, hogy most ott lehetek egy olimpiai rajtnál, úgy éreztem, hogy már ezzel is teljesítettem a célomat. Verseny előtt kétféle izgulás van. Van a jó és van a görcsös, szorongós izgulás. Én szinte végig jó izgulási állapotban voltam, így mosolyogva állhattam ki a pályára. Iszonyatosan meleg volt, 38 fok, ami valahogy nem olyan, mint amikor nálunk van ilyen meleg, sokkal párásabb a levegő és erősebb a napsugárzás. Az edzőmmel azt beszéltük, hogy az elején beállok egy egyenletes tempóra valahol a 4., 5. hely környékére. Az a jó, ha mind a három 1000 m-t egyenletesen futom, úgy számoltuk, hogy 3 perc 10 mp-es idő körüli etapokat kell teljesítenem. Természetesen az utolsó 1000 m mindenkinek egy kicsit lassabb, mert az a legnehezebb, ott három vizesárok van és nehezebb egyenletes tempót futni. Az első 1000 m után éreztem, hogy ez nekem könnyen ment, talán egy picit lassú is volt a tempó számomra. Majd azt láttam, hogy a többiek nem fognak futni, így nekem kell váltanom és úgy voltam vele, nem érdekel, akkor megyek az élre. Ez egy jó döntés volt, mert így kimaradtam a lökdösődésekből, esésekből, futhattam a saját tempómat, nem akadályozott senki. Persze tudtam, hogy a végén ők be fognak gyorsítani, de nekem tényleg az lebegett a szemem előtt, hogy az egyéni legjobbamat tudjam futni. Végül két körrel a vége előtt mentek el az esélyesebbek mellettem. Szerencsére sikerült egyenletesen futnom, minden 1000 méterem 3:10-es idő volt.  Persze nem volt hibátlan a futásom, de így még jobban örülök az időmnek, mert tudom, hogy ha azokat a hibákat kijavítom, akkor még jobb is tudnék lenni.

Hihetetlen volt, hogy itt vagyok egy olimpiai selejtezőn és a legrosszabb idővel és vezetem a versenyt.

Mivel nagyon kevesen voltak kint, így verseny közben lehetett hallani a magyar atlétákat, edzőket, akik szurkoltak nekem, ami szintén óriási löketet adott a futásomnak.

Hogyan tudod gyakorolni a hitedet? Hol tudsz találkozni Istennel egy ilyen nagyon szoros időbeosztás mellett?

A közösség nagyon fontos a számomra. Valóban nehéz megtalálnom a helyemet, mivel rengeteget kell utaznom. Benne vagyok a Hintás közösségben, ami az Antióchia nagytestvére. Ez egy baráti társaság, de egyben egy vallásos közösség. Nagyon örülök, ha például egy-egy esküvőre el tudok menni, ahol hívő barátaim házasodnak. A barátommal természetes, hogy étkezés előtt imádkozunk, illetve megvan a személyes időm is, hogy Istenre figyeljek. Azt látom, hogy a social médiának óriási szerepe lehet abban, hogy megvalld a hitedet, hiszen ha olyan tartalmat osztasz meg, amit később sokan látnak, akkor ennek lehet evangelizációs hatása is. Például az amerikai futók szoktak keresztény köszönetet posztolni a verseny után. Illetve van néhány sportoló, akikről tudom, hogy hívő emberek, ez azért jó érzéssel tölt el.

^{Fotó: Czeglédi Zsolt, Tokió}

Nemrégiben lediplomáztál. A sportsikereid után a tanulmányi sikereidről is mondanál pár szót?

Igen, most januárban jelesre végeztem a Corvinuson, Kereskedelem és Marketing szakon, nappali képzésben és örülök, hogy csúszás nélkül be tudtam fejezni. Aztán a katonaságnak van egy sport állománya, ami kifejezetten sportolóknak van, hogy ezzel is népszerűsítsék a honvédséget. Ebben a félévben bekerültem a sportszázadba, így most már szakaszvezető katona is vagyok. Közben pedig jelentkeztem az ELTE Vezetés és szervezés mesterképzésére, ezt már levelezőn szeretném elvégezni. Nekem a tanulás egyfajta kikapcsolódás. Tudatosítom magamban, hogy ebben nem szabad maximalistának lennem, úgy kell elvégeznem, ahogy éppen belefér az időmbe, mert most a sport az első. Szüleim kezdetektől fogva a tanulásban is támogattak, tudtam én is, hogy a sportkarrierem után szükségem lesz egy diplomára. Nyilván sokkal kevesebb szakmai tapasztalatom lesz majd, mint a kortársaimnak, de ha jobban belegondolok, akkor én az élet más területein bővítem az ismereteimet, ami majd később hasznos lehet. Illetve számomra nagyon fontos a család, szeretnék majd gyerekeket, szóval a munkaerőpiacnak még várnia kell rám.

Mi vár rád még idén, milyen versenyek lesznek még a 2024-es párizsi olimpiáig?

Most szeptember közepéig tart a szezon, utána két hét pihenő, majd elkezdünk felkészülni a következő évre. Ősszel szoktak lenni mezei versenyek, amiket ha megtartanak külföldön, akkor azokra szeretnék elmenni. Dublinban lesz a mezei futó Európa bajnokság, amiben van egy viszonylag friss szám, a 4 x 1500 m-es mix váltó, amiben szeretnék majd versenyezni. Illetve a következő olimpiáig még lesz Európa- és Világbajnokság is, amit 2023-ban Magyarország rendezhet majd meg. A célom az, hogy innentől az összes világversenyen döntőt tudjak futni, ott pedig már bármi megtörténhet.

Köszönöm szépen a beszélgetést, gratulálunk és további sok sikert kívánok neked!