A társasjáték kultúrája a 21. században

A társasjátékok talán elavultnak tűnhetnek a videójátékok korában, mégis erősödik az a réteg, amelyik ennek a sokak által elfeledett szórakozási formának lelkes képviselője. Trásy Zsolt szerint az elmúlt 30 év egyre szórakoztatóbb, kreatívabb és együttműködést ösztönzőbb játékokat eredményezett, túllépve a puszta szerencsén és az egymás elleni elsöprő versengésen.

tarsasjatek-kulturaja-21-szazad

A karanténidőszakban sokan fedezték fel újra a társasjáték adta szórakozás lehetőségét. Erről a szenvedélyről, a közösségi játékforma mibenlétéről, az emberi kapcsolatok erősítésének eszközéről és egy újfajta játékkultúráról beszélgettünk régi barátommal, Trásy Zsolttal. Ha valakiről, akkor róla biztosan tudom, hogy roppant otthonosan mozog a társasjátékok világában.

 

 

 

 

Mióta foglalkozol társasjátékokkal?

 

7-8 éves koromban kezdtem komolyabban érdeklődni a társasjátékok iránt. Karácsonyra kaptunk általában társasjátékokat, de az első igazi társasos emlékem egy sukorói családi nyaralásról van, ahol egy barátommal a Catan telepesei játékot rajzoltuk meg – vagy lehet, hogy a Hotel volt előbb? Már nem tudom pontosan. Akkor tudomásom szerint még egyiket sem lehetett Magyarországon kapni. A barátom egy németországi rokonán keresztül találkozott ezekkel a játékokkal, és így jutott el hozzánk. Én ekkor csodálkoztam rá, hogy mekkora élmény a társasozás. Innentől kezdve amikor csak lehetett, kerestem a lehetőséget játszani. Még saját játékot is alkottam, bár az mai szemmel elég gyenge lett. Aztán 2008 környékén jött az újabb fordulat, amikor a Dűne című könyvet olvastam. Rákerestem, hogy van-e ilyen témájú társasjáték, és megtaláltam az 1979-ben kiadott Dűne társasjátékot, amit legyártottam házilag. A Boardgame Geek nevű társasjátékos adatbázis és fórum felületen pedig – ahol a társasjátékos élet zajlik nemzetközi szinten –, találtam társakat, akik szívesen játszották ezt a játékot. Rajtuk keresztül aztán egyre több, egyre komolyabb és számomra egyre izgalmasabb játékokat ismertem meg. Innentől adott volt, hogy a kamaszkoromat ezekkel a játékokkal töltöttem el. A következő lépésként két egyetem közötti szabad évemben besétáltam a Gémklub boltjába, és azt mondtam: „Sziasztok, szeretem a társasjátékokat, ha van esetleg valami munka, akkor szívesen dolgoznék nektek.”

 

Mit szóltak ehhez?

 

Először csak rendezvényekre hívtak játékmesternek, nekem kellett a játékokat bemutatni, elmagyarázni és levezényelni a játszani vágyó résztvevőknek. Ez elég jól ment, mert tulajdonképpen eddig is ezt csináltam, ha nem is ilyen formális keretek között. Aztán pár rendezvénnyel később, amikor jött a karácsonyi szezon – ami mindig egy intenzívebb időszaka az üzletnek –, hívtak engem is a boltba dolgozni. A szezon után, azaz 2015 januárjában felvettek az irodába állandó munkatársnak, itt már nem mint játékmester, hanem mint informatikus és marketinges. Mostanra csak informatikusként, de lassan hét éve dolgozom itt hivatalosan.

 

Azért játszani „kell-e” még a cégen belül?

 

Ma már ritkán, amíg a marketinghoz közelebb voltam, gyakrabban előfordult. Nemrég pont a termékmenedzsmentes kollégákkal társasoztam egyet, mert ők tesztelgetik az árut, de nekem már kevésbé kell munkaként játszani. A vírus előtt nagyjából havonta egyszer bementem a Ráday utcai boltba, ami társasjáték-klubként is funkcionál, és játszottunk egyet a kollégákkal.

 

 

A munkádon kívül, szabadidődben kikkel és mennyire gyakran tudsz játszani?

 

Megintcsak a koronavírusnak köszönhetően ez jelenleg egy nehezebb kérdés. Elsősorban most a menyasszonyommal játszom, heti két-három alkalommal. Szinte mindig, amikor találkozunk, játszunk is valamit. Ezenkívül van még egy régi összeszokott társaság, amelyikkel pár havonta össze tudunk ülni Twilight Imperium-ozni. Ez sajnos azért is valósulhat meg ilyen ritkán, mert nagyságrendileg 6-8 órát vesz igénybe ez a játék. A járvány eleje óta amúgy nem is tudtunk összegyűlni. Ezeken felül mindig akad valami ad hoc alkalom, mikor valakik átjönnek egy társas erejéig, például egy ismerős jegyespárral játszottunk nemrég a Pandemic nevű játékkal (a járvány idején épp aktuális).

 

Egyetértesz-e a kijelentéssel, hogy a társasjátékozás most újra reneszánszát éli?

 

Abszolút egyetértek. Németországból indult el ez az új társasos hullám. Ha jól emlékszem a történetre, akkor úgy volt, hogy a világháború után nem lehetett kiadni olyan társasjátékot, ahol két játékos direkt konfrontációba kerül egymással. Versengeni lehetett, de olyat, hogy én a másiknak leveszem valamilyen bábuját vagy kártyáját, az tiltva volt. Ez indította be a játékfejlesztők fantáziáját, hogy újfajta módszereket találjanak ki, amik eleget tesznek ennek a szabálynak és mégis lekötik a játékosokat. Szerintem az első berobbanás a Catan telepesei megjelenése 1995-ben, ahol egyrészt a korábbiakhoz képest már sokkal kreatívabban kellett gondolkodni a játékon belül meghozandó döntésekben, másrészt a moduláris tábla (’játékonként mindig változó’) biztosított olyan mértékű újrajátszhatóságot, ami még korábban nem volt jellemző.

 

 

Azóta fantasztikus ötletek mentén egyre jobb és jobb játékok születtek, az emberek pedig szerencsére kezdik ezeket felfedezni egyre többen. Én az utóbbi ötévnyi személyes tapasztalatomból látom, hogy egyre szélesedik az „új hullámos” társas-játékosok rétege. Valószínűleg az elmúlt tíz év sikerében az is benne van, hogy sokan az online világból próbálnak visszanyúlni az offline-ba.

A társasjáték egy olyan magas fokú minőségi együttlétet eredményez, amikor pár óráig legtöbben végre elfelejtkeznek a telefonjukról, és csak egymásra, meg a játékra figyelnek.

És most a vírus gátat szabott ennek…

 

Bizonyos értelemben igen, de alapjaiban nem. Ahogy mondtam, a klasszikus játékos társaságunk nem tud összeülni, viszont a cég leterheltségéből kiindulva állíthatom, hogy nagyon sokan vásároltak társasjátékokat. A bezárkózott családoknak például biztosan feldobja a hétköznapjait egy kis közös szórakozás.

 

Az „új hullám” terjedésével egyre népszerűbbek a kooperatív, azaz versengés helyett az együttműködést támogató játékok, te mit gondolsz ezekről?

 

Én nagy örömmel tapasztalom ezt, szerintem óriási ajándék és lehetőség játszva megtanulni együttműködni. Ez egy olyan képesség, amire egyre nagyobb szükségünk van az életben, iskolától kezdve a munkán át egészen a magánéletünkig. Mégis azt érzem, hogy kevés hangsúlyt fektetnek erre, pedig, ha felismerjük egymás képességeit, és mindenki a maga legjobbját igyekszik valamilyen probléma megoldásához hozzá- – nem pedig keresztbetenni a másiknak –, annyival egyszerűbb minden. A korábban már emlegetett Pandemic az egyik legjobb ilyen típusú játék.

 

 

Az elmúlt évek alatt tapasztaltad-e, hogy a társasjátékozás emberi kapcsolatokat épít, adott esetben közösséggé formál?

 

Nagyon is, csak, hogy egy aktuális példát hozzak: a (remélhetőleg) hamarosan megtartható esküvői mulatságunkon több olyan barátom lesz jelen, akikkel pár éve még idegenként ültünk le játszani, de a sok közös, vidám játékos élmény mostanra olyan közel hozott minket egymáshoz, hogy szeretném, ha ők is együtt ünnepelnének velünk ezen a jeles napon.

 

Társasos körökben nagyon forró és sokat vitatott téma a „Monopoly” vagy a „Gazdálkodj okosan” továbbra is aktív jelenléte a játékpiacon. Erről mit gondolsz?

 

A „Monopoly-jelenség”-ről, ami alatt azt értem, hogy még mind a mai napig újabb és újabb példányok fogynak el szép számmal ugyanabból a játékból – röviden azt tudom mondani, hogy olyan ez, mint mikor régen a szekér elé befogták a lovat, és örültek, hogy milyen szuperül elhúzza. Aztán eltelt pár száz év, és mostanra nem lehet egy lóvontatta szekérrel felhajtani az autópályára. A Monopoly a maga idejében remek volt és számos jó vagy rossz élménnyel gazdagította a játékosokat, de mostanra annyival jobb játékok születtek, hogy igazából kár leülni ehhez. Az újabb játékok sokkal rövidebb idő alatt sokkal mélyebb és intenzívebb játékélményeket kínálnak. Például a 2017-es év Év játéka-díj nyertese, a Kingdomino mindössze tizenöt-húsz perces játékideje alatt megélhetjük, hogy a semmiből a mi döntéseink és kreativitásunk nyomán kis birodalom születik.

 

 

Mi most a te kedvenc játékod?

 

A párommal a legtöbbet a 7 Csoda: Párbaj játékkal játszunk, szerintem ez most az egyik legjobb kétfős játék a piacon. Még Everdellezni szoktunk és Concordiázni. Ez az utóbbi kettő szuper családi társasjátékok, de kettesben is nagyon jól működnek. Karácsonykor az egész estét kitöltötte, hogy Hullámhosszoztunk a családdal. Ez egy viszonylag új, hihetetlenül egyszerű játék, mégis olyan mélységű, és annyira egymásra kell benne hangolódni, hogy ott történik valami. Valami, amitől a parti után közelebb érezzük magunkat egymáshoz.

 

Számítógépes játék vagy társasjáték?

 

Szerintem ez egyéni, nem lehet egyszerűen, simán kacsacsőrt tenni a két típus közé. Nálam a társasjátéknak nagy előnye a számítógépessel szemben, hogy sokkal jobban tudok fizikailag kapcsolódni így a partnereimhez.

Ott ül velem szemben, látom a reakcióit, testbeszédét, arcát, tudunk egymáshoz közvetlenül beszélni, összességében egy sokkal élőbb kapcsolatban vagyunk jelen.

Nekem továbbá igényem van arra, hogy fizikailag pakolgathassak kis jelölőket, figurákat, kártyákat. Pláne manapság: nézem eleget a képernyőt. Így sokkal inkább érzem, hogy felépítettem valamit. Számomra összességében élőbb a társasjáték, de ez szubjektív, sokakat a számítógépes játék köt le jobban (ott is lehet társakkal játszani, a szerk.), és amikről én áradozok, azt ők hamarabb megunják. Ezzel sincs semmi baj. Személyes preferencia válogatja.

 

Mikorra várhatjuk az első saját játékodat?

 

Van egy-két félkész játékom, játéktervem, amit szívesen kiviteleznék, de most nem igazán látom az életemben a helyet rá, hogy befejezzem. Persze, tudom, mindig arra van az embernek ideje, amire akarja, de nekem most nem ez az elsődleges preferenciám, így a diplomázás és esküvőszervezés közepén. Bár az igaz, hogy most a karantén alatt néhány csendesebb pillanatban rám tört az „ihlet”, és elkezdtem jobban kidolgozni egyes ötleteket, de hogy ezekből valódi játék születhessen, az még nagyon sok fejlesztést és tesztelést igényel. A közeljövőben biztos nem kerül erre sor, de aztán ki tudja…

Fotó: Trásy Zsolt saját albumából

Legújabb könyveink: