Töprengéseim az emberi méltóságról

Az emberi méltóság szerteágazó fogalom, számos tudományterület képviselőit foglalkoztatja. Alapvetően fontos minden ember számára, mégis, heves viták alapját képezi (pl. az élethez való jog és az emberi méltóság kapcsolata, nemi identitás, halálbüntetés, stb.). Egyetlen cikken belül lehetetlen lenne a maga teljességében áttekinteni a témát. Írásomat inkább gondolatébresztőnek szánom, hátha engem is, másokat is arra indít, hogy újragondoljunk egy-egy hétköznapi szituációt, és a kapcsolatainkat.

toprengeseim-az-emberi-meltosagrol

Néhány héttel ezelőtt sorban álltam egy homályos, levegőtlen folyosón. Az ilyesmi sosem nagy élmény, nyáron pedig pláne nem az. A lepattogzott falfesték és „a mellékhelyiség üzemen kívül” felirat láttán először mindenféle gondolataim támadtak, de aztán a zsongás és a meleg hatására hamarosan már csak azon erőlködtem, hogy nyitva tartsam a szemem. Azért így is észrevettem, hogy egy kiegyenesedni sem tudó, idős férfi többször elcsoszog a sor mellett, tanácstalanul nézelődik, kérdezősködik, és több ajtón is bekopogtat útbaigazításért. Amikor a mellettem lévő ajtónál próbálkozott, egy fiatal nő nyitott ajtót. Követhetetlen gyorsasággal elhadart valamit a maszkja mögött, majd jelentőségteljesen a székek felé mutatott: „Üljön le oda, mondtam már a feleségének is!” Többen arra fordultunk, a folyosón egy pillanatra megfagyott a levegő. Aztán a bácsi a földet nézve a székek felé indult, majd leült a „helyére”. A még nyitott ajtóból pedig jól hallottuk: „Értetlen férj, értetlen feleség!” A jelenet még megfigyelőként is kellemetlen volt. „A nagyapja is lehetne!” – gondoltam. „Sőt, lehetne akár az én nagypapám is…”

 

 

 

 

A leírt helyzetben viszonylag egyértelmű, hogy az idős úrral, ahogy mondani szokás, méltatlanul bántak. Mert talán több volt ez, mint puszta udvariatlanság. De mitől? Mennyiben?

Amikor magamnak próbáltam megfogalmazni, mit értek emberi méltóság alatt, különféle képek és szituációk suhantak át az agyamon. Végül arra jutottam, hogy az emberi méltóság nem csorbul, amikor tisztelettel és empátiával fordulok mások felé, és ők is így fordulnak felém; amikor észben tartjuk, hogy minden ember értékes – erre a megállapításra eljuthatunk a filozófia vagy a hit irányából, vagy akár annak kapcsán, hogy az ember képes alkotni, és olyan dolgokat létrehozni, amik nem csak a saját, de a többi élőlény javát is szolgálják. Sőt, amikor tudatosítom, hogy vannak feladatok, amelyeket senki nem tud átvenni tőlem. Az emberi méltóság nem csorbul, amikor tisztában vagyok az értékeimmel, mások véleményétől függetlenül.

 

A sort még lehetne folytatni, de inkább nézzük meg, mit feleltek a magyar és külföldi barátaim, amikor tőlük kérdeztem meg, mit jelent számukra az emberi méltóság.

 

„Méltóság alatt azt értem, amikor valaki méltányosan, tisztelettel, előítéletek nélkül bánik velem, a származásomra vagy a nememre való tekintet nélkül.”

 

Valaki más az egymás tiszteletben tartásának minimális szintjét említette:

„Jó lenne, ha bizonyos dolgok kapcsán egyfajta minimum szintben gondolkodnánk, amiből nem engedünk. Ez jelentheti az alapvető fizikai szükségletek biztosítását (pl.: étkezés, tisztálkodás, lakhatás, stb.), vagy azt, hogy tisztelettel bánunk egymással. Nem szabadna eljutni a bántalmazásig…”

 

Volt, aki a rabok, a mentális betegek és a mozgáskorlátozottak kapcsán így fogalmazott: „Számukra is minden esetben biztosítani kellene az emberhez méltó körülményeket, és ugyanolyan tisztelettel és udvariassággal kellene bánni velük, mint bárki mással.”

 

Végül valaki az önmagunk értékessége felőli bizonyosság szempontjából közelítette meg: „Tisztában vagyok az értékeimmel, megérdemlem, hogy megfelelő körülmények között éljek és dolgozzak, hogy egészséges legyek, hogy a családom és a barátaim feltétel nélkül szeressenek.”

 

 

A gondolatokban elég sok a közös: az emberek életkörülményeire, és az egymáshoz való viszonyukra vonatkoznak. A minimum életkörülményeken leginkább a testünk „karbantartásához” szükséges dolgokat értjük: megfelelő mennyiségű enni- és innivalót, tisztálkodási lehetőségeket, lakhatást, ruházkodást. Ezekkel kapcsolatban úgy tűnik, mind azt gondoljuk, van egyfajta minimum, ami mindenkinek járna. Az emberi viszonyokkal kapcsolatban a „tisztelet” szó szinte mindenkinél megjelent, ami nélkül talán a szeretet sem létezik. Fontosnak tűnik még az ítélkezésmentesség, amelynek kétirányúnak kell lennie.

 

A legérdekesebb ebben talán az, hogy mindannyian szinte ösztönösen is olyan gondolatokat fogalmaztunk meg, amelyek az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában is szerepelnek.

A nyilatkozat természetesen a jog szempontjából közelít a méltóság témájához. Kimondja az élethez, a szabadsághoz, a biztonsághoz való jogot, beszél a tanuláshoz és a kulturális életben való részvételhez való jogról, a magántulajdonhoz való jogról, valamint a kegyetlen bánásmód elleni védelemhez való jogról. Kiáll a gondolat szabadsága, a lelkiismereti- és vallásszabadság, és a véleménynyilvánításhoz való jog mellett. A 30 cikkely mindegyike fontos elveket fogalmaz meg, de az első mintha sűrítve tartalmazná az összes többit:

„Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.”

A szabadság, a méltóság, és a jog szorosan összefüggenek. Egyszerűen hangzanak, mégis, sokszor nehezen megfoghatók. Egy bizonytalan szituációban talán a „testvéri szellem” lehet a kulcs mindegyikhez.

 

Mit mond nekem, ha a másik a testvérem? Azt, hogy nem sokban különbözik tőlem. Vannak múltban kapott sebei, jövőre vonatkozó vágyai, családi és baráti kapcsolatai… Nem „csak egy pénztáros”, „csak egy páciens”, „csak egy kolléga”. Ugyanúgy megvan a lehetősége, mint nekem, hogy emberként kiteljesedjen.  Ezért a maga teljességében kell őt szemlélnem, tiszteletben tartva szabadságát és jogait, miközben a saját szabadságomhoz és jogaimhoz is hű maradok, eszem és lelkiismeretem segítségével.

Fotó: Sarver E. Kainat és Denniz Futalan / pexels

Legújabb könyveink: