169 éve született Csontváry Kosztka Tivadar, a Napút festője

„Te leszel a világ legnagyobb napút-festője, nagyobb Raffaellnél…” – hangzik a kijelentés. Ezzel veszi kezdetét a nagy kaland, ami a magányos különc művészi életútját elindította. Csontváry maga is meglepődik e szavak hallatán, különösen, miután hátrafordul, és nincs mögötte senki, csak a Nap. Az iglói patikust, Csontváry Kosztka Tivadart ez a mondat hívta el küldetése teljesítésére. Döntése egyértelmű, IGEN-t mond az elhívásra, és 27 évesen mindent feláldoz azért, hogy belőle festő lehessen. Csontváry, mint egykori gyógyszerész és egyben a gácsi patika tulajdonosa, adott magának 20 évet, hogy megtalálja a nagy motívumot, és hogy ez idő alatt képessé váljon annak megalkotására. Aszkéta életmódot folytatott, gyümölcsön és zöldségen élt, nem ivott alkoholt, és kora művészvilágával ellentétben nem dohányzott.

A művészettörténészek szerint festészetét tekintve besorolhatatlan művész, szinte semmilyen „-izmusba” nem tartozik. Rendkívül elhivatott volt, Rómába is elutazott, csak hogy tanulmányozza Raffaello festményeit, és meghatározza saját irányzatát, amit később plain air-nek, majd Napútnak nevez.

Önéletrajzi írásából ismeretes, hogy egyszer a Földközi-tengeren viharba került a bárka, amin ő is utazott, és szentül hitte, érezte, hogy neki ezt túl kell élnie, hiszen különben semmi értelme nem lenne a sok erőfeszítésnek, sok tanulásnak, lemondásnak, hogy megalkossa a maradandó nagy művet. Saját elmondása szerint a világteremtő hatalommal állt összeköttetésben, teljesen egyedi értelmezésű Nap-kultuszt teremtett a festészetében, színei szinte világítanak. Csontváry teljesen sajátos megközelítésből értelmezi a művészetet, úgy gondolja, a művésznek az a dolga, hogy megtalálja azt a helyet, ahol a Teremtő a tájba sugározta a nagyságát, teremtő zsenialitását. Ezt nevezte ő a nagy motívumnak. Miközben bebarangolta fél Európát és a Közel-Keletet, három ilyen helyet is talált. Ezeken a helyeken festett képeit (A Nagy Tarpatak-völgye a Tátrában, A taorminai görög színház romjai és A naplemente Baalbekben) tekintette élete fő műveinek.

^{A naplemente Baalbekben}

„Megtalálta a napút színeket: világító sárgát, lángoló pirosat, fájdalmas rózsaszínt, borzongató kéket. Csontváry Kosztka Tivadar birodalmában tombol a napfény. Taormina romjain lángol-világít az ég a lemenő napfény sugaraitól. Baalbek Naptemplomának hat hatalmas oszlopa napként ragyog” (Szigethy Gábor előszava Csontváry: Önéletrajz könyvéhez). Eredeti gyógyszerész végzettségéből adódóan a színeket ő maga keverte ki, mert zavarta, hogy a festők színei idővel kifakulnak. Az olajmentes, anilin alapú keveréknek köszönhető alkotásaira a színtartósság jellemző. Színei magával ragadóak, némelyik helyszínen sok-sok órát, napot töltött a megfelelő fényviszony rögzítése érdekében.

Csontváry képezte magát festőiskolákban, pl. Münchenben Hollósy Simonnál, de mégis autodidakta maradt, mert a szemlélete, a művészetről alkotott nézete, az ábrázolásmódja alapján egyáltalán nem illett bele a művészi értékteremtés hagyományos sodratába. Képeit Frida Kahlo-éhoz szokták hasonlítani, de csak annyi a közös bennük, hogy egy időben alkottak, mindketten expresszív művészek és nincs akadémiai végzettségük.

^{Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban}

Érdekességként említendő, hogy a régi magyar néphit szerinti megközelítésben Csontváry akár táltos festőnek is tekinthető, hiszen megfelelne a táltossággal szemben támasztott kritériumoknak, mely szerint elhívást kapott, kiválasztottként vállalta a küldetését, ami a gyógyítás, valamint a táltosság azon ismérvének is eleget tesz, hogy több csonttal rendelkezik, hiszen nevében a Csontváry szerepel és a Kosztka szláv nyelven csontocskát jelent.

Csontváry hitt abban, hogy küldetése van. Levelet írt az akkori magyar kultuszminiszternek, hogy nyissanak a festményeinek állandó tárlatot. Festményeivel gyógyítani szeretett volna. Ez a terve nem vált valóra életében, napjainkban azonban számos kórház és iskola falán megfigyelhetőek a festményei, mint például A Magányos cédrus című képe, mely az elemekkel küzdő élni akarás szimbóluma, mégis érezni rajta a szomorúságot. A másik példa a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban festménye, mely népmeséink égigérő fáját idézi, tele van élettel, és az ötödik és a hatodik fehérruhás táncos között megjelenik a tanító sziluettje.

A Fohászkodó üdvözítő című képén egyszerre jeleníti meg az ószövetségi Mózest a két törvénytáblával és az új szövetséget jelképező Jézust. Jézus az összekötő elem a kép bal oldalán látható ószövetségi és a jobb oldalon található újszövetségi elemekkel.

A Gondviselés is közrejátszott abban, hogy fennmaradt Csontváry munkássága, hiszen az örökösei a jó minőségű vásznakat kocsiponyvaként akarták elárverezni fuvarosoknak. Gerlóczy Gedeon építésznek – aki felismerte az értéket a festményekben – köszönhető, hogy az üzlet meghiúsult és az alkotások megmenekültek.

Az akadémiai festészethez szokott szemek olykor értetlenül állhatnak festményeinek egy-egy részlete előtt, hiszen a képein megjelenő alakok, formák nem feltétlenül valóságosak, sokkal inkább népmesei motívumokat idéző, látomásszerű elemek, melyek éreztetik a festő extázisát, ugyanis Csontváry mindvégig elragadtatott állapotban, elmondása szerint a Teremtőhöz kapcsolódva alkotott.

_{A cikk szerzője Pécsett, a Csontváry múzeum bejárata előtt}

Csontváry képeit hagyni kell hatni, és ha sikerül a gondolatainkat, elképzeléseinket megzabolázni – például arról, hogy szerintünk hogyan kellene kinéznie egy lónak vagy egy fának – tehát, ha ha ezen túllendülünk és kiüresedett elmével befogadjuk a művész alkotását, akkor létrejön a kapcsolat, akkor a festmény beszippant, magával ragad, nem enged el, mint ahogy tette Gerlóczy Gedeonnal, Pablo Picassóval vagy Pilinszkyvel.

„Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak.”– jegyezte meg Picasso Csontváryról egy 1949-es párizsi kiállításon.

„Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.” – írta róla Pilinszky.

Önéletrajzi vallomásai érdekesek és elgondolkodtatóak, a római erkölcsöt, dekadenciát ostorozta írásaiban, és valami ősi, közvetlen forrásból táplálkozó tisztaságról álmodott, amit a műveiben kívánt megfesteni.

Végezetül hogyan is jellemezhető Csontváry életútja, ki is volt ő mint festő? Önéletrajzából kaphatunk választ (részlet):

„aki az ihletettséget Isten adományának nézte, aki a Teremtőt gondolatban ki nem felejtette, aki a titokzatban a világ urát sejtette, aki a világteremtőt mesterének képzelte, aki a világmesterének sugalatát követte, aki a láthatatlan intelemre indult a világismeretre”. 

(Nyitókép: A taorminai görög színház romjai)