„A mi Sándorunk” – az Evangélikus Országos Múzeum Petőfi-kiállítása

A Deák téren, az Evangélikus Országos Múzeumban járunk, A mi Sándorunk címet viselő tárlaton. Az alagsorban berendezett kiállítás egyszerre múltidéző és modern: a látogatók elolvashatják az evangélikus anyakönyvben a Petőfi kereszteléséről szóló bejegyzést, beülhetnek egy korabeli iskolapadba (minden padban egy játék is várja őket), illetve videón megnézhetik a mai evangélikus iskolák diákjainak egy-egy versfeldolgozását is.

A kiállítás alcíme: Petőfi az evangélikus oktatás útvesztőiben. Hét helyszín – eddig bele se gondoltam, hogy ilyen sok városban tanult Petőfi.

Kiskőrös, Kecskemét, Sárszentlőrinc, Pest, Aszód, Selmecbánya (ma Szlovákiában Banska Štiavnica), és több éves szünettel, ráadásnak Pápa.

Petőfi Sándor kisebb korában édesanyja, Hrúz Mária szerető gondoskodását élvezte: amíg jómódban éltek, mindig kapott hazulról süteményt, gyümölcsöt, és szép új ruhát is választhatott – megtudtuk, miért is ragaszkodott ahhoz, hogy a ruha ne legyen szürke. Mert a szamár ruhája is szürke – szólt az indoklás. A fal mellett vállfákon szép színes ruhák kínálják magukat, hogy az odalátogató iskolások fel is próbálhassanak egy-egy 19. századi öltözéket.

Évekig jómódú volt a család, később viszont, az 1838. évi árvíz idején Petrovicsék szabadszállási házát is elvitte a víz, és néhány év leforgása alatt csődbe ment a mészáros-vállalkozó édesapa, Petrovics István. Ez az épp Selmecbányán tanuló Alexandert is jócskán érintette: szerényebb lett a szállás, kosztot pedig csak a kollégiumi menzán kapott.

Petőfi négy nyelven tudott: édesanyja révén szlovák anyanyelvű volt, ő maga „tudatosan döntött a magyar nyelv és identitás mellett” – olvashatjuk az egyik táblán –, de azt is megtudtuk, hogy németül olvasta Defoe Robinsonját és Münchhausen báró kalandjait. A negyedik nyelv, a latin egyike volt a kötelező tantárgyaknak: a Deákpályám című versét, ami vegyesen latinul és magyarul íródott, el is olvashatjuk. „Diligenter frequentáltam iskoláim egykoron” – hogy szorgalmasan járt-e iskolába? Ennek a tanúbizonysága és cáfolata egyaránt ott van az ismertetőkön. Volt kitűnő diák, könyvtáros, a kisebbek tanításában segéd (Aszódon), de volt olyan gyenge bizonyítványa is (Selmecbányán), hogy meg se várta, míg kezébe adják, inkább gyalog elindult a téli hidegben Pestre. Sejtette, és így is lett: apja megvonta tőle a tanuláshoz nyújtott támogatást. Végül – hat év bolyongás, színészkedés, katonáskodás után – 1842-ben fejezte be tanulmányait egy újabb városban: Pápán.

^{Petőfi Sándor első ismert vers-kézirata a selmeci líceum érdemkönyvében, címe: A hűtelenhez.} 

A paravánokon az is követhető, hogy melyik iskolában mennyi volt a diákok létszáma, milyen tárgyakat tanultak, melyik napok délutánjai voltak szabadok. Mai szemmel, amikor sok tantárgynál csoportbontásra törekednek az iskolák, megdöbbentő a nagy létszámokkal szembesülni. Kecskeméten – amelyet Petőfi nevezett el „hírös város”-nak – például az összes évfolyam egyetlen teremben gyűlt össze, és több mint ötven nebuló tanult együtt!

Magam is balkezes lévén, megörültem egy újonnan szerzett információnak: Petőfi Sándor is balkezes volt – és ő épp ennek köszönhetően tűnt ki a longaméta nevű labdajátékban. Azaz nem csak ennek köszönhetően, mert egy iskolatársa visszaemlékezésében azt olvashattuk róla, hogy az egyébként komoly Sándor mindig derűt hozva és szinte vakmerő bátorsággal kapcsolódott be a játékokba. Ha már játék, akkor szabadidő: a gyermek Petőfinek a madármegfigyelés volt az egyik kedvelt szórakozása, illetve az aszódi iskolai évek alatt olyan kamaszcsínyeket jegyeztek fel róla, hogy éjjel korcsolyázott a befagyott Galgán, (a Holt költők társaságára emlékeztető) „titkos társaságával” pipáztak, illetlen dalokat énekeltek. Aszódhoz a költő emlékei szerint egyébként három első dolog is köthető: az első szerelem, az első vers, és ekkor fordult meg először a fejében, hogy színész lesz – ettől apja egy alapos veréssel próbálta eltántorítani.

Nem elhanyagolható tény, hogy a kiállításnak helyet adó múzeum épületében volt diák Petőfi is, mivel akkoriban ez volt a pesti evangélikus gimnázium! Pest arról nevezetes még, hogy 1835-ben a Szén téri (ma Deák tér) templomban volt Petőfi Sándor konfirmációja.

Március 15-e évfordulóján nem hagyhatjuk ki annak megemlítését, hogy a hagyomány szerint Petőfi az 1848-as év forradalmi napjaiban is jó szívvel gondolt vissza az őt konfirmáló Ján Kollár tiszteletesre. Amikor felhevült társai ugyanis a lelkészlakás ablakát kövekkel akarták betörni, Petőfi fogta le az ifjakat, mondván, nem engedi, hogy nagyra becsült tanárát kár érje.

Zárásul a tárlatot elég alaposan elolvasó látogatót játékra invitálják: kezdő és haladó szinten lehet megválaszolni hat-hat kérdést – a válaszokat aztán maga Petőfi fogja kiértékelni, nem is akárhogy: rímekbe szedve.

A kiállítás társkurátora, Kertész Botond válaszolt kérdéseinkre:

Miért épp Petőfi iskolás évei vannak a kiállítás fókuszában?

Az emlékévre készült kiállításunkban kerestük azokat a pontokat, ahol legkézzelfoghatóbban tudtuk megragadni Petőfi evangélikus voltát. A költő tanulmányai során összesen nyolc iskolában volt rendes tanuló, ebből hat volt evangélikus. Az iskolás éveket kitágítva egy kicsit tudtunk beszélni a költő származásáról, családjának egyházi kötődéseiről is. Az iskolás Petőfi bemutatása arra is jó alkalmat teremtett, hogy a mai diákokhoz közel tudjuk hozni kétszáz éve született „kortársukat”.

Petőfi kereszteléséről és konfirmációjáról is olvashattunk a tárlaton. Tudjuk, hogy mit jelentett számára a hit?

Száz évvel ezelőtt ugyan született egy publikáció, amely Petőfi műveinek Isten-képét vizsgálta, de őszintén megvallva klasszikus „istenes verset” nem igazán találunk az életműben. Az iskolás Petőfi természetesen tanult hittant, a templomba is eljárt (mert el kellett járnia), tudomásunk szerint később azonban nem sok egyházi szertartáson fordult meg. Verseit kutató irodalomtörténészek számára azért feltűnt, hogy Biblia-ismerete mélyebb volt, mint azt a korban egy iskolázott embertől elvárható lett volna. Azonban a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük Petőfit hitvalló keresztyénnek. A transzcendenst számára sokkal inkább a Szabadság és a Nemzet jelentette. (Igen, így, Nagybetűvel.)

A kiállítás melyik tárgyának a megszerzése/beszerzése jelentette a legnagyobb kihívást?

Egyetlen olyan tárgy van a kiállításon, amely csak másolatban tekinthető meg: a kiskőrösi evangélikus egyházközség anyakönyve, amelyben Petőfi keresztelési bejegyzését olvashatjuk. Bár okozott némi logisztikai nehézséget, de valójában megható volt, hogy mennyire nehezen vált meg az anyakönyvtől a gyülekezet még arra a két napra is, amely a nemes-másolat elkészítéséhez szükséges volt. Érdekes volt, ahogy az egymás mellé tett iratok, anyakönyvek, elkezdtek egymással „beszélgetni”. Ahogy több iskola anyakönyvét egyszerre kezdtük el kutatni, kiderült, hogy bizony át kell írni kissé a költő gyermekkori életrajzát.

Olyan lett, amilyennek megálmodták? Mi volt a cél?

Érdekes, kettős kiállítás született. Szerettük volna megmutatni gazdag és fontos, eredeti Petőfi-emlékeinket, közben pedig meg akartuk szólítani a fiatal korosztályt is. Az egyik oldalon sorakoznak a rendkívül fontos, de kevéssé látványos Petőfi-relikviák, amelyek leginkább 19. századi iratok. Nagyon elkötelezett Petőfi-olvasónak, vagy kutatónak kell lenni ahhoz, hogy valakit a nyolcadik „Alexander Petrovits” bejegyzés is lázba tudjon hozni. Itt igazán látványos csak a két kiállított festmény és a míves kiskőrösi keresztelőmedence. A kiállítótér másik fele már izgalmasabb látványt nyújt: iskolapadokba ülhetnek, sőt akár korabeli ruhákba is öltözhetnek látogatóink, miközben különféle feladatok hozzák közelebb azt a világot, amelyben Petőfi diák volt. A kiállításra elnyert pályázati támogatás azt is lehetővé tette, hogy új digitális attrakció tanítsa és szórakoztassa vendégeinket. A lyukkártyán megoldott tesztet „maga Petőfi” értékeli ki, versbe szedve a jó és rossz válaszokat.

Könnyű volt megnyerni a diákokat, hogy elkészítsék a Petőfi verseit különböző módokon illusztráló videókat?

Múzeumunk már nem először működik együtt a békéscsabai evangélikus gimnázium művészeti szakiskolájának diákjaival. Amikor Flóra Virág tanárnőn keresztül kértünk tőlük egy logót a Petőfi-évünkhöz, elárulták, hogy éppen vers-filmeket készítenek. Ezeket mi nagy örömmel építettük be a kiállításunkba. Nyitottságuk és kreativitásuk most is lenyűgöző alkotásokat hozott létre. Rövid versfilmjeik fiatalabb és idősebb látogatók számára egyaránt közelebb hozzák az ismert, vagy éppen háttérbe szorult Petőfi verseket. A Petőfi iskoláit bemutató tablókon elhelyezett QR-kódok segítségével más kisfilmeket is megnézhetünk. Megkértük Petőfi iskoláinak mai diákjait, hogy egy-egy rövid mozgóképpel mondják el, hogyan is gondolnak ma iskolájuk egykori diákjára vagy városuk szülöttjére. Sokféle kisfilm, sokféle válasz született, ami tükrözi a ma is élő Petőfi-kultusz sokszínűségét.