Kultúrák arcai – Kézdi Nagy Géza kulturális antropológust kérdeztük

Ön bejárta a fél világot, számos kultúrát és hagyományt tanulmányozott. Tapasztalatait könyvekben, előadásokban és kiállítások formájában is az érdeklődők elé tárta. Kulturális antropológusként hogyan látja a kultúra és a hit kapcsolatát?

Sokféle vallással és hitvilággal találkoztam terepmunkáim során. Jártam iszlámhívők között Egyiptomban és Zanzibár szigetén, Indiában megismerhettem a brahmanizmust, azaz a hindu vallást, de ugyanitt jelen van az iszlám, a buddhizmus, a dzsainizmus és kicsit a kereszténység is. Voltam kopt keresztény közösségben Egyiptomban, és még akkor jártam Romániában, amikor mezítlábas ortodox próféták sétáltak Moldvában.

Mi, antropológusok a kultúrát komplex egészként vizsgáljuk és tekintünk rá. A vallás, a hit, a hiedelemvilág a kultúra szerves része. Mivel az antropológia holisztikus szemléletmóddal vizsgál minden egyes kultúrát, ezért segítségül hívja a társtudományokat is. Támaszkodunk a régészet, a néprajzkutatás, a vallásantropológia, a nyelvészet, a fizikai antropológia és minden olyan tudományág eredményeire, ami az adott kutatásban segítségünkre lehet.

Egy kultúra tanulmányozásakor vizsgáljuk a létfenntartási formákat, a társadalmat, természetesen a vallást, a hiedelemvilágot is. Nem felejtjük el művészetüket sem, hiszen a vallás és a hiedelemvilág itt is tetten érhető. A hitvilág és maga a vallás, gyakorlatilag áthatja az egész kultúrát. Indikálja a társadalmat, számtalanszor meghatározó hatással van társadalmi folyamatokra.

A hitről szólva, milyen istenképpel találkozott a különböző kultúrákban?

Minden kultúra ismer és elismer egy legfőbb hatalmat. Az istenkép elég változatos a világban. Ez részben a lelkükben él, másrészt láthatóvá válik minden kultúra művészetében és művészeti ábrázolásaikban. Szinte minden kultúrában, megvannak a helyi rítusok, praktikák, sajátos vallási képzetek. Gondoljunk csak saját magyar kultúránkra, ahol az uralkodó kereszténységnek is meg kellett tűrnie a pogány magyar hiedelemvilág több elemét, részben vagy egészében beolvasztva azt.

Indiában legtöbbször Visnut, Sívát, Krisnát vagy éppen Ganesát, az elefántfejű istenséget ábrázolják a hindu vallás követői. Vidékenként változó, de több mint 20 ezer kis isten jelenik meg falvakban és városokban.

_{Kézdi Nagy Géza a Tadzs Mahal előtt, Indiában.}

Ugyanakkor a világon a legkevesebbszer ábrázolt maga a teremtő isten, ahogy a kereszténységben nevezzük. A kereszténységben volt olyan időszak, amikor kifejezetten tiltották ábrázolását: a 7. században, de volt, hogy megjelent a képzőművészetben, lásd a Sixtus-kápolnában Michelangelo alkotása, de a templomokból hiányzik. Az iszlámban Allahnak hívják és tilos ábrázolni, a hindu vallásban Brahma a teremtő, és igen elenyésző a megjelenítése más istenekkel szemben.

Több expedíciót is szervezett a mexikói totonák közösség rítusainak tanulmányozására. Mesélne erről?

Mexikói terepmunkáim során (eddig öt kutatóexpedíciót vezettem ide) tanulmányozhattam a totonák indián kultúrát, ahol érdekes kettősség mutatkozott vallási és hitbéli szokásaikban. (A totonákok Veracruz és Puebla állam területén élnek és kb. 270 ezren beszélik ezt a nyelvet. Velük találkozott először Cortes, amikor az azték birodalom meghódítására partra szállt a Mexikói-öbölben.)

A totonákok döntő többsége napjainkban hivatalosan katolikus vallásúnak tartja magát, mint Mexikó lakosságának 98%-a. Gyakorlatilag államvallásról beszélhetünk, mint a legtöbb latin-amerikai országban. A hódító spanyolok magukkal hozták Európából a keresztény hitet, a katolikus vallási gyakorlatot, és tűzzel-vassal terjesztették a leigázott indián népek között. Így történt a totonákokkal is. Ők azonban továbbra is megőrizték ősi rítusaikat, szertartásaikat, és még a katolikus ünnepeket is saját szokásaikhoz és hagyományaikhoz alakították át.

Napjainkban is tevékenykednek sámánok, gyógyító emberek a totonák közösségekben. Tulajdonképpen vallási specialisták, szellemi vezetők, olykor olyan kettősséggel, hogy a katolikus egyházi tisztségviselő, a mayordomo látja el mindkét funkciót. Egyfajta vallási szinkretizmusnak lehetünk tanúi, ahol az ősi vallás keveredik és összefonódik a katolikussal. Ugyanúgy tisztelik például Jézus Krisztust és a katolikus szenteket, mint az ősi isteneket, például Chichinit, a Napistent. Mindennapi életüket pedig átszövi a samanizmus. Egyes településeken szinte szabályos „rendelőként” működik a gyógyító curandero-k kis kunyhója, és majd minden faluban jelen vannak imádkozó, gyógyító, ráolvasó, asszonyok, a rezanderák.

Minden házban és kunyhóban találhatunk egy házi oltárt is, hogy otthon is  áldozni és imádkozni tudjanak ősi isteneiknek és a katolikus szenteknek egyaránt.

Az oltár kellékei egyrészt a katolikus szentképek, mint Jézus Krisztus, a Szentháromság és a Guadalupei Szűz képe, másrészt olyan „szent” tárgyak, mint a füstölőedény benne a füstölő kövekkel, viaszmécsesek, gyertyák és több helyen az „antiquák”, azaz a környéken talált régészeti korszakokból származó szobor- vagy kerámiatöredékek.

_{Totonák házioltár (Fotó: Kézdi Nagy Géza)}

Említene egy sajátos vallási rítust a totonák közösség köréből?

Vallási rítusaik egyik leglátványosabb példája a „Volador”(repülő, totonákul Coggsne). Még a hódítás előtti korszakokból származik. A napisten tiszteletére mutatták be, de ma már a helyi védőszenttől (pl.: San Andres) és a katolikus szentektől is kérnek áldást táncukhoz a templomban. A rítus látványosabb része akkor kezdődik, amikor öt volador táncos felmászik egy 25-30 méter magas volador oszlop tetejére. Fent egy négyzet alakú fakeret van odaerősítve, erre ülnek négyen és a derekukra kötik a korábban már feltekert és az oszlophoz is odarögzített kötelet. Fent az oszlop csúcsán egymás után mind az öten eljárják táncukat, majd pedig közülük négyen a négy égtáj felé a mélybe vetik magukat. Ötödik társuk ez idő alatt fönt az egyensúlyt tartva folyamatosan zenél. A négy volador táncos fejjel lefelé körbe repül, folyamatosan közelítve lefelé a földhöz és közben csörgőjét rázza. Ezt a rendkívül veszélyes mutatványt a totonákok közül sem csinálhatja bárki. Vannak falvak, melyekben a hagyományt őrző családok nevelnek és tanítanak erre ifjakat.

_{Volador totonákok (Fotó: Kézdi Nagy Géza)}

A szertartások és a hagyományok általában követik az emberi élet ciklusait. Említene néhány példát, amivel kutatómunkája során találkozott?

A születéstől a halálig rengeteg szertartás, rítus, hagyomány színesíti a világ népeinek kultúráit. Egyet megosztanék mexikói terepmunkáimból a totonák indián kultúrából:

Az újszülöttet a totonákoknál a nyolcadik napon egyfajta avatási rítus keretén belül fogadják be társadalmukba. Ezt ők a „gyermek felemelése” szertartásának nevezik.

Már korábban is említettem, hogy katolikus meghatározásokat, terminológiát alkalmaznak, ugyanakkor ez olyan esemény, amelyről az egyház, a katolikus pap tudni sem akar, és amelyen természetesen csak az indiánok vesznek részt.

Itt is, akárcsak a házszentelőn, egy keresztapa kap központi szerepet. Az ő feladata az örömapa segítségével a bölcső elkészítése. A kész bölcsőt a ház központi gerendájához rögzítik vászon kötelékkel. Eközben az anya újszülött gyermekével a ház mögötti temazcal-ba megy (ez a totonákok izzasztó kunyhója, ahol testük s lelkük megtisztul) és a gyógyító-imádkozó asszonyok, a rezanderák segítségével rituálisan megtisztálkodik.

Bent a temazcalban étel és ital (nádpálinka) áldozatot mutatnak be az isteneknek. Az ételt elégetik, a nádpálinkát a földre öntik. E megtisztulás után visszatérnek a házba, ahol a család, a rokonok, a keresztapa és a rezanderák körbeülik a bölcsőt. A rezanderák rituálisan kezet mosnak és meggyújtják a füstölőedényben lévő köveket, és a felszálló „szent” füst áhítatában a gyermek apja, a rezanderák és a keresztapa asszisztálása mellett a bölcsőbe helyezi az újszülöttet.

Az imádkozó asszonyok pedig könyörögve hívják az ősöket és fohászkodnak mind az ősi istenekhez, – a maktakajnáknak nevezett istenanyákhoz, Chichinihez, a Napistenhez – mind pedig a katolikus szentekhez (Atya, Fiú és Szentlélek) áldásokért és bajelhárításért a gyermek védelme érdekében. Kiteszik az áldozati ételeket a 12 istenanya számára: 12 tortillát és 12 húsdarabot. A hármas elrendezésű táplálékok a katolikus szentek részére kerülnek az asztalra. Ezt követi a vendéglátás. Innentől kezdve a gyermek a totonák társadalom befogadott tagjának számít.

_{Gyermekfelemelés szertartása (Fotó: Kézdi Nagy Géza)}

Többször járt Indiában, onnan is említene példát?

Ha volt már születés, akkor most a halál következzék. A halál is lehet szép. Benáreszben éreztem így, a Gangesz partján, ahol tanúja lehettem számos indiai család gyászának és búcsú rítusainak, ahogy elköszöntek halottaiktól. India számos részéről érkeznek ide temetni, zarándokok vándorolnak erre a helyre és életük végét érző idős emberek utaznak meghalni e misztikus városba.

Benáresz, vagy ahogy az indiaiak hívják, Varanasi, több szempontból is szent helynek számít. Egyrészt a hindu brahmanista vallás egyik központja, a Hindusztáni-alföld legrégibb városa.

Maga Buddha (Gautama Sziddhártha) is járt itt az i.e. 5. században és itt mondta el első prédikációját. Ugyanakkor mindig is kereskedelmi központ volt, hiszen a folyó utat biztosított az Indiai-óceán felé, és a hajók rendszeresen szállították rajta áruikat.

Amikor egy csónakon kijutottam a folyó közepére, a halottkultusz több mozzanata tárult elém. Az emberek rituálisan megfürödtek a szent folyó, a Gangesz vizében – ők Gangának hívják, ahol folyamatos áldozatot mutatnak be – esténként halottaikat is itt mosdatták le a hamvasztás előtt és a ghátok-ban történt égetés után ugyanide szórták be a hamvakatA szűk utcákon és sikátorokon keresztül négy férfi futva vitte az előkészített holttestet bambusznádból készült halotti ágyon, gyönyörű, színes virágokkal beborítva a hamvasztó helyre. A közlekedők ilyenkor tisztelettel nyitottak utat. Az utcákat halomba rakott virágfüzérek díszítik.

A rítusokon nélkülözhetetlen szerepük volt a saduk-nak, azaz a szent embereknek. Ők a város több pontján nyújtottak lelki támaszt és aktív segítséget a gyászoló hozzátartozóknak. Hasonlóan fontos volt a borbélyok munkája is, hiszen a rítus része volt a gyászoló hozzátartozó férfiak jellegzetes borotvált gyász-varkocs frizurájának kialakítása. Ezzel jelezték, hogy ők most vesztettek el valakit a családból. A hamvasztást követően az elhunyt maradványait egy fából összeeszkábált kis tutaj vagy csónak szerűségre helyezik, és meggyújtják. A Gangesz vízfelületére helyezik, ami a lángoló tákolmányt lefelé, az Indiai-óceánhoz viszi.

A „Gangá” folyamatosan megújul, megtisztul és újjászületik. Benne az emberek is megtisztulnak, ahogyan a rítusok során megfürdenek benne, és hitük szerint remélik, hogy lemoshatják magukról a múltban szerzett negatív karmájukat, a szent víz bűneiktől is megszabadítja őket, kimossák ruháikat és vizet merítenek belőle.

_{Sadu, szent ember, Radzsasztán (Fotó: Kézdi nagy Géza)}

Milyen valláshoz tartózó emberek vesznek részt ezeken a szertartásokon?

A Benáreszbe érkezők és az itt élők tömegei többféle vallásban hisznek, de a Gangesz, a szent folyó tisztelete azonos náluk. Az uralkodó a brahmanista, vagy egyszerűbb nevén a hindu vallás, melyhez a 1 milliárd 200 millió körüli lakosság 83%-a tartozik.  A hinduk szerint a halál, hasonló az újjászületés előtti alváshoz, és e hiedelemvilágban a reinkarnációnak fontos szerepe van.

A buddhizmus, mely Indiában született, nem igazán tudott gyökeret verni, annak ellenére, hogy itt Benáresz közelében kezdte tanításait Buddha maga. Tanai elsősorban Délkelet-Ázsiában és a Himalája vidékén illetve vonzáskörzetében találtak kedvező fogadtatásra, míg szülőhazájában még 1%-ot sem ér el hívei száma.

A dzsainizmus hívei szintén jelen vannak mindenhol. Ők az erőszakmentesség hívei, olyan szinten, hogy semmilyen élőlényt nem bánthatnak. Ezért seprűvel járnak és útjukból még a legkisebb bogarakat is odébb söprik, nehogy valamelyikre véletlenül rátapossanak. Szájuk előtt gézszerű maszkot viselnek, nehogy a legkisebb repülő lényt is lenyeljék vagy belélegezzék. Nem csak vegetáriánusok, de táplálkozásuk során gondosan át kell vizsgálniuk fogyasztandó ételüket, hogy ne keveredjen bele bármiféle élőlény. Mind a buddhista, mind pedig a dzsainista vallás hívei számára szent város Benáresz.

_{Kézdi Nagy Géza núbiai viseletben. Asszuán, Egyiptom.}

Ennyi tapasztalat tükrében hogyan látja az európai kultúra helyzetét?

Erre azt tudom válaszolni, hogy nem vagyok túl optimista. Szerintem az az európai kultúra, amit nekünk tanítottak a gimnáziumban és később az egyetemen, már a múlté. Elsősorban a keresztény európai kultúrára gondolok, ami most hullik szét. A multikulturalizmus és a tömeges migráció alapjaiban rengette meg ezt a fogalmat. Egy teljesen más kultúrájú embertömeg érkezik folyamatosan, akiknek idegen az európai keresztény kultúra, és többnyire nem fogadják el annak értékeit.

Elsősorban gazdasági megfontolásból indulnak otthonaikból, kevés a tényleges politikai menekült. Az csak egy illúzió, hogy a nyugat-európai népességcsökkenést a migrációval lehet pótolni és munkaerejükkel biztosítani a gazdaságok működését. Az az álom, hogy egy szír bevándorlóból (talán ők hasonlítanak a legjobban az európai felfogáshoz) német szakmunkás lesz, tévhit. Láttuk ezt az ott élő törökökkel kapcsolatosan már korábban. Pedig Törökország egy része földrajzilag Európához tartozik. Franciaországban például több olyan település van, amit a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetünk már franciának, elég csak Marseille-re gondolnunk.

Tanulhatunk európaiként mégis más kontinensek, kultúrák embereitől?

India számomra fantasztikus élmény volt minden szempontból. Itt éreztem igazán a harmóniát. Végtelen nyugalom szállt meg, lelkembe békesség költözött. Csodálattal szemléltem azt a toleráns közeget, ami itt körülvett, ahogyan különféle vallású közösségek tudtak egymás mellett élni, tisztelve a másik kultúráját. A meghatározó vallás itt a brahmanizmus, azaz a hindu vallás (83%), de 11%-ban jelen vannak a mohamedánok is. És ez nem kis létszám egy 1 milliárd 200 milliós államban. Mégis, azokon a településeken, ahol egymás közelében élnek hinduk és mohamedánok, nem provokálják egymást szokásaikban sem.

_{Radzsasztán (Fotó: Kézdi Nagy Géza)}

Egy étkezési példa: Indiában köztudomású, hogy a tehén szent állat és nem vágják le, nem fogyasztják ételként a hinduk. A mohamedánok megtehetnék, de nem teszik, mivel tisztelik szomszédaikat. Ez visszafelé is igaz. Az iszlámhívőknek tilos a sertés fogyasztása, tisztátalannak tartják. A hindu megtehetné, de viszonozza a másik gesztusait. Ezt az együttélési mintát máshol is átvehetnék.

Vagy a nevelésben. A mexikói totonákoknál azt tapasztaltam, hogy ismeretlen fogalom számukra a gyermekverés. A fegyelmezés szeretettel történik. Együtt lakva velük kis falvaikban élmény volt érezni boldogságukat.

Ami az ökológiai kérdéseket illeti, abban is tanulhatunk. Nekem egy észak-amerikai törzsfőnök szavai jutnak eszembe, miszerint „a Föld nem a miénk, kölcsönbe kaptuk unokánktól”.

Önnek személy szerint mit adott a más kultúrákkal való megismerkedés?

Elsősorban szélesítette ismereteimet, szemléletmódomat gazdagította, lelkileg feltöltött és felejthetetlen élményekben részesített. Lehetővé tette összehasonlító képességem fejlődését és erősítette az emberi kultúrák iránti tiszteletemet.

Most egy összefoglaló könyvemen dolgozom, amelybe azok az események, tapasztalatok, a hétköznapi élet érdekességei és élményei kerülnek be, melyeket egy szakkönyvbe nem tehet bele a szerző. Egyébként nemrég adtam le a kiadónak az öt mexikói expedícióm eredményeit tartalmazó kötetemet.