Írásom első részében azt a kérdést jártam körbe, hogy valójában ki is az ember, milyen tulajdonságai emelik ki az élőlények sorából. Hogy miért fontos ez? Mert az emberképünk az alapja annak, ahogyan gondolkodunk az emberi ...
Antiopera: Beckett és Kurtág találkozása
Magyarországra is elérkezett végre Kurtág György első, egyetlen (vagy kései és még rengeteg jelzővel illethető) operája. Október 12-én a Müpa adott otthont a budapesti bemutatónak, ami egyben egy nemzetközi programsorozat részét is képezte. Izgalmas, kicsit sem hétköznapi zenei és drámai élmény.
![Antiopera: Beckett és Kurtág találkozása antiopera-beckett-kurtag-talalkozasa](https://ujvarosonline.hu/wp-content/uploads/nyitokep-4.jpg)
Fin de partie, Endgame avagy A játszma vége. Kurtág György operája 2018-ban a milánói Scalában debütált, fergeteges sikert aratva. Világszerte több helyen is színpadra került az elmúlt öt év alatt, míg végül októberben a budapesti bemutatóra is sor került. A rendkívül színvonalas előadás a Danubia Zenekar közreműködésével és nemzetközileg elismert művészek alakításával, valamint a zeneszerző instrukcióival jöhetett létre.
Az opera A játszma vége című Beckett drámát dolgozza fel, minden eredeti utasítást követve – kivéve, hogy a drámaíró kifejezetten tiltotta, hogy a darabot zenés feldolgozásként újraalkossák. Meglehetősen ellentétesek egymással ugyanis a színdarab csonka világa és az igencsak gazdag zeneiség. Az ének és a hangszerek lekerekítik a Beckett által alkotott éles sarkokat, így a darab ugyan könnyebben befogadhatóvá válik, mindenesetre megkérdőjelezhető az eredeti utasításokhoz való hűsége Kurtágnak.
Az inspirációként szolgáló Beckett dráma érdekes, szokatlan választás egy opera megírásához, azonban Kurtág György már 1957-ben elhatározta, hogy megzenésíti a darabot. A színdarab az érzelmekre és az emberi kapcsolatokra alapoz, valódi cselekmény nélkül épülnek egymásra a párbeszédek és monológok. Négy szereplő jelenik meg a színpadon, ebből csupán egy női. Hamm a főszereplő, akinek szülei, Nell és Nagg egy kukában élnek az egész darab alatt. A negyedik Clov, aki Hamm nyugodtságának ellentétét testesíti meg, ami a párbeszédjeik közben is kibukik. A darab leforgásának menetét a haldoklás eseménye határozza meg. Egy sakkjátszma végeként is felfogható a mű egésze – mint azt az angol cím is jól tükrözi (Endgame) –, egy tehetetlen király, egy futó, és két paraszt játéka. Az operában a szólamok felállásában köszön vissza ez a koncepció. Egy basszus, egy alt és egy tenor, valamint egy bariton lép színpadra.
Ami viszont ellentétet képez a színdarab és az opera között, az a zenekar és a csönd kettőse.
Beckett drámájában a párbeszédek és monológok között csend feszíti szét a perceket, míg Kurtág zenéje ezekbe a résekbe ékelődik be, amitől érzelmileg még telítettebbé válik a mű.
A Danubia zenekar már a kezdetektől segítette a zeneszerző munkáját. Nem csak Budapesten kísérte tapsvihar a művet, Hamburgban majd Kölnben folytatódott a programsorozat, ahol szintén a magyar zenekar kápráztatta el a közönséget. A négy szólista és Markus Stenz karmester is végigkísérte turnéján a Danubia szimfónikusokat. Markus Stenz egy interjúban mesélt az első alkalomról, amikor Kurtág zenéjét vezényelhette. Ekkor vette fel a kapcsolatot a zeneszerzővel és feleségével, amit azóta is ápolnak. Mikor meglátta az első Kurtág-kottát, Stenz úgy érezte, muszáj személyesen konzultálnia a komponistával, olyan érdekesnek találta a zene lejegyzési módját. A játszma végét egy összehasonlíthatatlan drágakőnek nevezte, ami rendkívüli leírása ennek az egyedi és fantasztikus operának. Hárman már tavaly Párizsban is együtt adták elő Kurtág operáját, a szólisták között pedig – negyedik, új előadóként – egy magyar klasszis bariton is szerepelt, Haja Zsolt. A magyar operaénekes Clov szerepét alakítja, amiről azt nyilatkozta, énekesként és színészként is kihívásokkal szembesült a szerep során. Az alt szereplőt (Nell) a walesi Hillary Summers játssza, aki különben nem először énekel Kurtág operájából Magyarországon. A zeneszerző kilencvenedik születésnapjának alkalmából, a BMC színpadán részleteket adott elő A játszma végéből, még az ősbemutató előtt. Summers volt az első biztos énekes, akit Kurtág kiválasztott már a premierre is. Nell párja, Nagg szerepébe Leonardo Cortelazzi olasz művész bújt. Szerepéből adódóan az egész darabon át kísérte játékát az irónia, kiemelkedő mimikájával többször is hangos nevetést ért el a közönségnél. Hammot, a főszereplőt Frode Olsen norvég basszus bravúros előadással alakította – csakúgy, mint Summers és Cortelazzi, ő is gyakorlott volt már a szerepében. Lenyűgöző, hogy mozdulatlanul ülve vett részt – ráadásul elképesztő minőségben – ebben a darabban. Hamm szerepe telített a rendkívüli nehézségű monológoktól, emiatt leszűkült a lehetőségek listája Kurtág előtt, amikor megfelelő szólistát keresett. Olsen többször is tökéletes választásnak minősült, a Müpában is vastapsban részesült.
Az előadás különösen nagy hatást gyakorolt rám, kinyitotta a szemem a kortárs operára, kortárs zenére. Ritkán hallgatok vagy nézek operákat (nemcsak a magas jegyárak miatt). Régen valakitől azt hallottam – magamnak ezzel magyarázom ezt az elzárkózást –, hogy még túl éretlen a zenei ízlésem.
Kurtág operájában viszont felfedeztem, mire érdemes figyelnem egy kortárs mű esetében – a tiszta hangközök sora lenyűgöző. A profi zenekar együttműködése is közrejátszik az élvezhetőségben, ami ezen a bemutatón abszolút jelen volt.
Kevés operára jellemző vonással rendelkezik a darab, emiatt hivatkoznak néhol antioperaként erre a zenés drámára. Egyetlen helyszínen játszódik, nincsenek áriák, csupán recitativók, énekbeszéd részek. A díszlet maximum a minimálist közelíti meg. Mégis a zene és a cselekmény (abban az esetben, ha úgy értelmezzük a darabot, hogy egyáltalán van cselekmény) és a látvány együttes hatása éri el a katartikus élményt a hallgatóknál, nézőknél. A budapesti bemutatón a szereplők nem kaptak különleges jelmezt, vagy karakteres sminket, a díszlet egy vászonra vetített, majdnem üres szobát ábrázoló képből, valamint Nell és Nagg, a két szerencsétlen sorsú karakter „otthonát” megjelenítő kukák rajzából állt. A rendezés megragadott egy számomra fontos aspektust az operából: a zenéről a figyelmet elterelő túlzott díszlet elhagyását. Az ingerszegény színpad arra késztetett minket, nézőket, hogy minden felcsendülő hangban egy-egy új információt fedezzünk fel. Teljes mértékben megvalósultnak éreztem a közös alkotás folyamatát, megszólító és megszólított között.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: ©Valuska Gábor, Liszt Ünnep