Ki ne ismerné Antoni Gaudí különleges, egyedi művészetét? Ám vajon tudjuk-e, ki volt ez a zseniális ember, és miért csodálják annyira alkotásait? Miért kezdeményezték boldoggá avatását napjainkban?
Boldog-szomorú „találkozás” Esterházy Péterrel
Neked melyik a kedvenc Esterházy-idézeted? – ezt a kérdést tette fel az Óbudai Anziksz kulturális magazin és Óbuda-Békásmegyer önkormányzata 40 kortárs magyar írónak és költőnek abból az alkalomból, hogy az író április 14-én lenne 71 éves. Válaszaikat pedig köztéri plakátokra tették, korábban nem publikált fotók kíséretében. A kezdeményezés hatására #EP71 jelzéssel sokan osztották meg kedvenc idézetüket, gondolataikat, köztük Huszárszky Zsuzsanna, egy gyerekkönyves oldal gazdája.
Igaz, nem vagyok se kortárs költő, se kortárs író, csak amolyan kreatív írást folytatok, mert az írás sokat ad, rengeteget, de kedvenc mondataim mindig is voltak. Szinte csak azok vannak. Az instagram-oldalamon, ami eléggé használaton kívüli, de az Esti Kérdés (a nemzetközi gyerek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó fórum, melyet hárman működtetünk) miatt mégis kellett, hát csináltam, és bemutatkozásként ennyit írtam:
Esti Kérdés, alkotó, szerkesztő, tulajdonos. Két gyerek, könyvek, mondatok, szavak.
Ennyi. Azt hiszem, ez mindenem. Minden gazdagságom. Könyv- és mondatgyűjtő vagyok.
Furcsa módon kerültem „közeli” ismeretségbe Esterházy Péterrel. És Ancsa, a nővérem sem hagyható ki a történetből, semelyikből, úgy tűnik, mint valami alfa és omega és újra alfa, vagy nem is tudom, de ott van minden történetemben. Ancsa életének, tehát betegségének utolsó három hónapjában kerültünk „közel” Esterházy Péterrel, szinte napi kapcsolatba, és egyáltalán nem úgy, ahogy az ember egy ilyen találkozásra a szíve mélyén vágyna. Mert azon a helyen történt, ahol a világhírű író is élete utolsó hónapjait, napjait volt kénytelen tölteni… Emlékpark, szobor, kézírása a falon, de ez mégsem egy kiállítóterem, legalábbis nem „hagyományos”, nem az a hely, ahova az ember menni akar. Ez az a hely, amiről legszívesebben hallani sem szeretnénk. A könyveiből idézett sorok előtt várakozni, és imádkozni, hogy ugye nem, az nem lehet, kell, hogy legyen valami remény, egyszerűen nem, nem, ezt soha nem akarnánk hallani, megélni főleg, felfogni sem lehet, képtelenség, ilyen nincs. Pedig de. Mondja az orvos. Mondja. Valószínűtlenek teljesen a szavai. Felfoghatatlanok. Élet és halál összefonódása. De ott inkább csak a halál szelét lehetett érezni.
Az élet később támadt föl, Esterházy Péter könyveiből és mondataiból, többek között, idő kellett hozzá és még sok minden, de olyan mondatokra ismertem rá nála is – ami egyébként a nővérem halála óta szinte mindennapos, hogy az irodalomban olyan mondatokra találok, amit mintha csak nekem írtak volna és éppen most, de persze nem, de én mégis ezt és így érzem, ahogy hihetetlenül és mégis teljesen valóságosan, csodával határos mégis valóságos módon szavakba sűrűsödnek az életem fontos, épp történő megélései, múlt, jelen és jövő mintha ide-oda cikázna bennük – és olyan mondatokra találok, amit el se tudok képzelni, szinte el se hiszem, hogy tényleg látom, és olvasom, hogy ez lehet, hogy ez ide tényleg le van írva, annyira személyesen nekem szól, és minden benne van 1-2 mondatban. Az egész életem. A jó része. A lényeg. Pont olyan valószínűtlen szavak, mint az orvos szavai. Csak ezek már az öröm szavai. Valami eddig ismeretlen, időn kívüli pillanatok, jelenlét, egy eddig ismeretlen dimenzióból. Ez lenne az örökkévalóság?
Ancsa halála után írni kezdtem. Ösztönösen. Mert annyi minden történt – azt hiszem, bent – amit le kellett írni. Először magamnak mondtam. Aztán Valakinek. Hihetetlen az a sok felismerés, megélés, katarzis, ahova az írás és az olvasás (ekkor kezdtem úgy igazán Esterházy Pétert megérteni…) elvitt engem. Fontos nekem a Római-part, Rómaifürdő, ahol Esterházy Péter is lakott. Most, április 14-én, születési évfordulója alkalmából, itt nyílt különleges „kiállítás”. A mondataiból, a szavaiból. „Örülni.” Ez a legrövidebb szövegű plakát. Csodálatos, ahogy ezer láthatatlan szálon szövődik egybe az élet időn és téren át és felül, az irodalom segítségével mondatokban, szavakban. Az én kedvenc mondatom Esterházy Pétertől ez:
„Örülök, hogy megszülettem. Ezt szívesen elmondanám a bátyámnak. Ő meg az írásnak örül. Hogy ő akkor is írna, ha nem született volna meg. Nála a füzete, mindig ír. Kint a földeken is. Meg van kötve, mint egy kutya és ír. Mindent leír. Ő mondta. Csak a minden érdekes.”
(Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat –)
Ancsa imádta a kutyákat. Csak úgy mondom. Tavaly még legszívesebben végigaludtam volna a szülinapunkat, mert az is egy napra esik, valahogy. A tavalyi év még a szomorúságról szólt. Most már tudok örülni minden napnak. Még a szülinapomnak is fogok. Kétszeresen. Itt hagyta nekem az életet, az írást is, a mindent is. A felismerést az irodalmon keresztül, Esterházy Péteren keresztül. Is.
***
A 71. születésnapra készült óriásplakátok megtekinthetőek az Óbudai Anziksz oldalán.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Erdőháti Áron / Marie Claire. www.obudaianziksz.hu