A nemzeti összetartozás napján felidézem Babits Mihály vallomását magyarságáról és nemzeteken felülállásáról. Magával visz fogarasi diákjai közé, onnan elmélkedik a gyűlölet gyökereiről. „Magyarokat nevelek vagy ellenséget? ...
Három nő szürke kabátban a kopár udvaron - Színdarab, mely a zsigerekig hatol
Hogyan léphetünk túl életünk katasztrófáin? Mit tehetünk a súlyos és leküzdhetetlennek tűnő önvádakkal szemben? Vajon dönthetünk jól? Vajon megbocsáthatunk másoknak és önmagunknak? Hogyan lesz egy cserfes kamasz lányból érett nő, aki nem hagyja, hogy a gonosz nyerjen? Ezekre a kérdésekre ad választ Edith Eva Eger könyve és a belőle készült színdarab.

Meghívót kaptam a Gyöngyösi Zsidó Hitközségtől Edith Eva Eger A döntés című könyve alapján készült színdarab megtekintésére a Mátra Művelődési Házba. Tenki Réka és Csányi Sándor közös darabját Székely Csaba alkalmazta színpadra. Az időpont megfelelő volt, így hát elmentem, bár kicsit ódzkodtam: vajon a témaválasztás nem lesz-e túlságosan lehangoló, elszomorító.
Az este során olyan színházi élményben volt részem, amely hosszú időre meghatározó marad életemben! Az előadás és a közönségbeszélgetés között láttam felém jönni Weisz Pétert a zsidó hitközség elnökét. Reménykedtem, hogy nem fog megszólítani, mert annyira a darab hatása alatt voltam, hogy semmi értelmes mondat nem jutott eszembe. De mégiscsak odajött, hogy megköszönje, hogy eljöttem. Én megköszöntem a meghívást – remélem értelmes mondatban –, de úgy láttam, hogy legjobb lesz nyíltan megmondani: nem tudok most megszólalni! Ez az 5000 betűnyi gondolat csak hónapokkal később fogalmazódott meg bennem, ott néha a könnyeim közül nem láttam a darabot.
Az írónő személye
A színdarab alapjául dr. Edith Eva Eger: The Choice című könyve szolgált, mely magyarul A döntés címen jelent meg 2017-ben a Libri kiadónál Farkas Nóra fordításában. 2022 óta az Open Books gondozza műveit. Edith Eva Eger Kassán született Elefánt Lajos szabómester és felesége Ilona gyermekeként, nővérei Klára és Magda. Gimnazistaként balettórára járt, gimnasztikázott és tagja volt a Magyar Olimpiai Csapatnak, de innen 1942-ben az új zsidóellenes törvények miatt eltávolították. 1944-ben a kassai gettóba szállították, majd egy téglagyárba terelték a gettó lakóit. Édesanyjával és nővérével hurcolták Auschwitzba, később más táborokat is megjárt: Mauthausent, majd pedig Gunskirchent.
Három nő szürke kabátban a kopár udvaron: A táborba megérkezve megkérdezték, hogy a mellette álló nő a nővére vagy az édesanyja. Ő, mivel mindig igazgat mondott, rögtön ráfelelte: az édesanyám. Ezután édesanyját rögtön a gázkamrába hajtották. Ez súlyos seb volt életén! Azzal vádolta magát, hogy ő a felelős édesanyja haláláért!
A borzalmakat túlélte, és Amerikában telepedett le, pszichológus lett.
Úgy döntött, megbocsátja az ellene és családja ellen elkövetett bűnöket, sőt megbocsát saját magának is.
Azóta előadásokkal és könyvekkel segít más áldozatoknak, főleg bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel küzdőknek, függőséggel, vagy gyásszal küzdőknek, esetleg katonáknak.
A könyv
A döntés című könyv memoár és útmutató, hogy mindenkinek segítsen kiszabadulni saját bezártságából; reményt és lehetőséget szeretne adni másoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól, a szenvedéstől és a reménytelen önvádtól.
Így vall erről: „Abban szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól –, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik.”
Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.
A szerzőnek megjelent Az ajándék – 12 életmentő lecke című könyve is (Open Books, 2024), mely inspiráló és gyakorlati tanácsokat is tartalmaz, hogy megszabaduljunk a romboló mintáktól. A mű tartalmazza saját tapasztalatain kívül a kliensekkel való munkából leszűrt tanulságokat is.
A színdarab – lehetetlenre vállalkoztak
2022. április 29-én került bemutatásra először Budapesten, a MOM Kulturális Központban Tenki Réka és Csányi Sándor közös darabja, melyet Székely Csaba alkalmazott színpadra. A színlapon Csányi Sándor így fogalmazott: „Egy 93 éves nő (na jó, 92 és fél) elmeséli az életét, ami tele van örömmel, szeretettel, bájjal, aztán egyszer csak olyan borzalmak történnek vele, amik beleégnek az agyadba. Amit képtelenség elfelejteni vagy megbocsájtani. Persze az is kiderül a könyvből, hogy ha nem tudsz megbocsájtani, akkor nem is fogsz tudni tovább lépni. Jelenleg ez a legfontosabb történet az életemben. Nem csak azért fontos, mert Rékával ez az első közös színházi munkánk, hanem azért is, mert azt érzem, 47 éve arra várok, hogy elmesélhessem ezt a történetet. Szeretnénk, ha ezt ti is átélnétek velünk. Mi azóta nem tudjuk elfeledni, amióta először elolvastuk. Reméljük ez veletek is így lesz.”
A darab kellékei nagyon egyszerű kivitelűek . Egy pad és időnként váltogatott jelmez, néhány vetített kép, festett háttér: a koncentrációs tábor hírhedt főbejárata, a szelekció helye, a rámpa, vonatsínek. Tenki Rékát én még nem láttam játszani, de tehetsége, előadásmódja teljesen magával ragadott! Edith karakterét teljes egészében ő személyesíti meg, a kb. másfél órát végig viszi a vállán az előadást. Csányi Sándor játszott minden más szereplőt a könyvből: volt hős szerelmes, továbbá rossz hírt közlő edző, Joseph Mengele, más családtagok, tábori őr, vagy Béla a dadogós férj: egy személyben Edith köré rajzolja az életet, az alakokat, sőt az egész világot. Bár kevés reflektorfény jut neki, de abban bámulatos!
Komikus elemek
Mind a könyvben, mind pedig a színdarabban – talán a téma nyomasztó voltának enyhítésére – folytonosan jelen van a humor, mert a humorral a legborzalmasabb katasztrófa is elviselhetővé tehető. Az egyik ilyen elem kb. így hangzott: A táborban rendszeresen főztek, legalábbis fejben. Egyszer székelygulyás volt a menü. Edith jó sok köménymagot is tett a levesbe. Testvére megjegyezte, de hát nem is kell a gulyásba köménymag! Dehogynem, a székelyek mindenbe tesznek köménymagot, még a pálinkába is!
Ezek a humoros betétek a súlyos és komor mondanivalót nem ássák alá, hanem inkább egy kontrasztot képezve még meg is erősítik, ki is emelik.
Sok komoly, bölcs mondat is elhangzik az előadás során. Sajnálom, hogy ezeket nem tudom szó szerint megjegyezni, és idézni, de talán a könyv elolvasása kapcsán ki-ki kijegyzetelheti őket. Edith édesanyja egy alkalommal valahogy így fogalmaz:
„Mindegy, hogy kívül mi történik, bent a fejedben szabad lehetsz.”
Az ilyen bölcsességek sokat segíthetnek abban, hogy életünk súlyos tragédiáival – ha lerakni nem is tudjuk őket -, megtanuljunk együtt élni, beépítve életünkbe, személyiségünkbe. Mert a katasztrófák között dönthetünk úgy, hogy boldogok leszünk, boldogok akarunk maradni.
Egy másik fontos üzenete a darabnak:
Kesereghetünk múltunk elveszített dolgain, de igazán is élhetünk, és örülhetünk azoknak a dolgoknak, amik megvannak!
A házaspár
Nem lehet könnyű feladat a házaspárnak együtt játszani a színpadon. Csányi Sándornak rendezőként irányítania kellett a feleségét, s mindezt úgy, hogy ki-bejárt a színpadon, jelmezeket váltott. A közönségtalálkozón elmesélték, hogy ez házasságukra is kihatott, mert Sándor haza is vitte ezt az irányítói attitűdöt. Ebből azonban megtanulták, hogy a családban vannak konfliktusok, de végsősoron mégis azonos irányba tartanak.
A készület
Itt osztották meg azt is, hogy a próbák egy falusi művelődési ház alagsori helyiségében zajlottak. Óriási volt a változás, amikor onnan kijöttek és a nagyszínpadon hatszáz ember várta őket. A közönségbeszélgetésen elhangzott, hogy elutaztak Kassára, voltak Bécsben, és elmentek Mauthausenbe is. Sajnos idő hiányában a záró, nagy monológot ott nem tudta ott Réka elmondani.
A további előadásokról információt kaphatunk a csanyisandor.hu/a-dontes oldalon, valamint a MOM Kulturális Központ internetes elérhetőségein.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: csanyisandor.hu