Hit, hagyomány és ének – portréfilm Nyisztor Ilonáról

Olvasási idő: 5 perc

Jászberényben immár 33. alkalommal rendezték meg a Csángó Fesztivált. Minden évben izgatottan töltöttem le a műsorfüzetet, és nézegettem, vajon melyik programra tudok elmenni. A tavalyi kínálatból különösen kiemelkedett a Lehel Filmszínház egyik délutáni vetítése: „Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék…”, a Nyisztor Ilona csángó énekesről készült portréfilm díszbemutatója. Közreműködők: Nyisztor Ilona pusztinai csángó énekes, Maksay Ágnes rendező, valamint a Pusztinai Kakasok Zenekar és pusztinai énekesek – szólt az ismertető.

Nyisztor Ilona tevékenységét már korábbról ismertem: hallgattam népdalfelvételeit, tudtam, hogy őt a „csángók csalogányaként”, a „csángó népdal nagyköveteként” emlegetik. Jellegzetes orgánuma nem véletlenül vált a moldvai magyar közösségek szimbolikus hangjává. Balladái, valamint az általa felvállalt és terjesztett katolikus énekek gazdag tárháza is ismert volt számomra. Izgatottan vártam hát a bemutatót. Már csak azért is, mert a film rendezője Maksay Ágnes szerkesztő, forgatókönyvíró és producer, aki 1993-tól a kolozsvári Video Pontes Stúdió szerkesztő-rendezője. Nevéhez olyan jelentős és emlékezetes portréfilmek fűződnek, mint Wass Albertről készült A látó ember című alkotás (1998); Dávid Gyula irodalomtörténész életútja (2003), valamint a Szilágyi Domokosról szóló dokumentumfilm (2007).

A film lebilincselő munka. Ilona szavaival élve:

„Erőst megdobogtatta a szüvet.”

Fájdalmas életút rajzolódott ki előttünk, különösen a ki nem mondott szavakban és gesztusokban, amelyek tekintetéből tükröződtek vissza. Időnként a Tázló-völgyi Pusztina mindennapjairól hallunk, máskor a Nyisztor család szenvedésekkel teli történetébe kapunk bepillantást. Megható momentum, amikor visszalátogat az üresen maradt szülői házba, gyermekkora színhelyére. Édesanyjára emlékezik, aki mindig kézbe vette a rózsafüzért, és imádkozott, amikor útnak indult.

„Azt hiszem, azért segít ingemet a Jóisten, mert ő annyit imádkozott érettünk”

– mondja az énekesnő.

Maksay Ágnes erőteljes képi elemekkel dolgozik: a film elején megjelenő román trikolór meghatározza a film hangulatát. Az első dialógus során Nyisztor Ilona egy fejőasszonnyal idéz fel egy régi történetet. Később visszatér iskolájába, ahol a diákok románul beszélgetnek és játszanak, noha – mint elhangzik – ők korábban még alig tudtak románul, a szünetekben mindig magyarul szóltak egymáshoz. Ilona hitvallása világos: „A mi kultúránk nagyon fontos. Meg kell maradjon, és tovább kell adjuk a gyermekeknek. Nem szabad kivejszen.”

Megragadó jelenet, amikor ebéd előtt gyerekekkel együtt imádkozik, majd László Ritát ölébe véve tanítja a népdal helyes éneklésére, a magyar nyelv és a csángó dialektus szavainak pontos kiejtésére. Rita – saját megfogalmazása szerint – „vedeta”, vagyis sztár szeretne lenni. De vajon mi lesz vele, és mi lesz a csángó közösséggel egy negyedszázad múlva?

A film bepillantást enged a „kulturális őrzők” nehéz feladatába: miként őrizhető meg a csángó nyelv és kultúra a változó világban, hogyan adható tovább a tánc- és népdalkincs a következő nemzedékeknek. Az egyik jelenetben Ilona a tanítóképző előtt találkozik egykori osztálytársával; nosztalgiáznak, régi fényképeket nézegetnek. A felvillanó képek a múlt és jelen finom váltakozását mutatják, azt az erőfeszítést, amely a hagyományok átmentésére irányul.

A hit motívumai tovább erősítik az üzenetet. A falu lakói ünneplőbe öltözve mennek a templomba, kiemelt esemény számukra a csíksomlyói búcsú is. Énekelve, imádkozva kapaszkodnak fel a nyeregbe, együtt várják a napfelkeltét – miközben Rita már mobiltelefonnal rögzíti a pillanatot. Különleges kontraszt, amikor az Európai Parlamentben csendül fel a Boldogasszony Anyánk.

Kimondva és kimondatlanul is jelen van az elköltözés, az új haza vagy a jobb megélhetés keresése. A kétezer lelket számláló falu számos háza üresen áll. Ilonának is el kellett mennie tanulmányai miatt, az első munkahelye is Bákóhoz kötődött, ám végül visszatért. A pusztinai Magyar Házban oktat, nevel, közösséget épít. Elgondolkodtató jelenet, amikor Ritát az asszonyok a töltelékes káposzta készítésére tanítják – ez a kép akár száz évvel ezelőtt is készülhetett volna.

Egy másik jelenetben Ilona a Nyugati pályaudvarra érkezik, hogy meglátogassa fiát és unokáit. Kukoricamáléból készült nasit hoz ajándékba, és szeretettel köszönti családját. Az autó lassan gördül végig a Margit körúton, miközben anya és fia beszélgetnek az utolsó találkozás óta történtekről.

A film záróképe nem az elvándorlásról, hanem a hazatérésről szól: Ilonával együtt érkeznek meg a népdalénekesek kis falujukba. Teli élményekkel, csillogó szemmel indulnak haza, miközben a kamera lassan távolodik, végül egy egészen távoli légi felvétel zárja a történetet.

Egyedülálló film született, amely hitelesen állít emléket Nyisztor Ilona példás munkásságának, küzdelmeinek és szolgálatának, valamint szülőföldje és hagyományai iránti megingathatatlan hűségének.

Nyisztor Ilona a Hajnal akar lenni című népdalversenyen, Szatmárnémetiben első díjat nyert. Innen indult énekesi pályája, amely hamar nemzetközi ismertséget hozott számára. Méltán részesült számos rangos elismerésben, többek között Bartók Béla-díjat, Csángó Kultúráért díjat, Magyar Örökség díjat és Európai Polgári Díjat is kapott.

Egy különös „véletlen” indította arra, hogy néprajzi gyűjtésekbe kezdjen. 1988-ban Győrbe látogatott Jáki Teodóz bencés meghívására, hogy részt vegyen egy karácsonyi ünnepségen. Az alkalom során a gimnazista fiatalok több csángó dalt is elénekeltek. Ekkor tudta meg azt is, hogy az Ó, Szent István, dicsértessél, mennyen-földön tiszteltessél kezdetű éneket – amellyel az egyik fiatal első díjat nyert egy versenyen – Pusztinában jegyezték le.

„Hogy lehet, hogy ezek a fiatalok ennyi csángó népdalt ismernek?” – fogalmazódott meg benne a kérdés. Hazatérve először édesanyjától kezdett énekeket tanulni és lejegyezni, később pedig más környékbeli falvakba is eljárt.

Nagy élményt jelentett Ilona egykori tanítványainak, a Pusztinai Kakasok Zenekarnak és az énekeseknek a műsora is a filmbemutató alkalmával – a tanárnő joggal lehet büszke rájuk. Itt jegyzem meg, hogy a fesztivál közönsége mindig gyorsan a szívébe zárta őket. Ugyancsak emlékezetes volt a személyes találkozás az előadóval, aki így fogalmazott: „Boldog vagyok amiatt, hogy a bemutatott alkotás örökre megmarad, és betekintést enged a csángók világába.”

Nyisztor Ilona mindent megtett a csángó kultúra fennmaradásáért: sok népdalt gyűjtött össze, magyarul tanította a gyermekeket, megismertette velük a csángó nyelv szavait és kiejtését – mindezt játékos formában. Énekével elvitte, bemutatta és megörökítette ezt az örökséget mások számára. A vele készült riportokban tanúságot tett mindennapi életükről, gondjaikról, szenvedéseikről és örömeikről. A tanítványok feladata, hogy a megkezdett munkát továbbvigyék, a felismert hagyományokat értékeljék és napról napra ápolják.

„Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék…”

Rendező: Maksay Ágnes

Operatőr Dobrondi Lehel, László Lóránd, Kőműves István

Vágó: Dobrondi Lehel

Zene: Selmeczi György

Producer: Lajos Tamás.

Bemutató: 2025. február 21. Uránia Nemzeti Filmszínház.