Ikonfestés a 21. században – egy felnőtt megtérő ikonográfus mesél

Olvasási idő: 8 perc

Köszönöm, hogy időt szakít ránk, Justin atya! Először is, elmondaná, hol nőtt fel? Mesélne egy kicsit a családjáról, valamint arról, hogy hol él és dolgozik jelenleg?

Dél-Afrikában születtem és nőttem fel. Édesapám szintén dél-afrikai, angol származású, édesanyám pedig holland; 18 éves korában költözött a családjával Dél-Afrikába. Van egy nővérem is; ők most mindannyian Hollandiában élnek.

Gyerekkoromban a környezetemben senki sem volt vallásos, amiért valójában hálás vagyok, mert amikor a lelki útkeresés időszaka után végül rátaláltam az ortodoxiára, sokkal kevesebb „vallási csomagtól” kellett megválnom. A családom inkább racionális beállítottságú, így én eléggé kilógtam a sorból, de soha nem akadályoztak igazán abban, hogy a művészetek iránti érdeklődésemet kövessem.

Miután elvégeztem a középiskolát, útra keltem, és hosszabb ideig Nyugat-Európában utazgattam. Emellett kétszer Indiába is eljutottam. Végül mintegy tizenöt évnyi különféle kaland után, amely során megismertem az ikonokat és az ortodoxiát, és megtértem, visszatelepültem Dél-Afrikába, ahol nem sokkal később megismertem a feleségemet. Összeházasodtunk, két fiunk született, én pedig főállású ikonfestő lettem. Sajnos, amikor láttuk, milyen irányba halad az ország, sokakhoz hasonlóan nekünk is meg kellett hoznunk a nehéz döntést, hogy elköltözünk. Ekkorra már pap voltam, és ezért az áthelyezésemet kértem egy európai egyházközségbe. Az egyetlen elérhető hely egy kis oroszajkú plébánián volt Anglia északnyugati részén. Így kerültünk végül ide. Az időjárás nem a legjobb, de legalább biztonságban vagyunk, és boldogan telnek a napjaink. Jelenleg kisegítő papként szolgálok az említett orosz plébánián, emellett pedig egy belfasti közösség plébánosa is vagyok, a fennmaradó időben pedig az otthoni műtermemben festek ikonokat.

Hogyan ismerkedett meg az ikonfestészettel? A tanulmányai között szerepelt a művészet és a teológia is?

Mindig is festegettem vagy rajzolgattam, meséket, tájképeket, portrékat, bármit. Ahogy azonban idősebb lettem, egyre inkább frusztrált művészként a gondolat, hogy az eredetiséghez folyamatosan valami újat kell felmutatnom. Ez rengeteg kísérletezéssel és bizonytalansággal jár, ami engem egyáltalán nem inspirált.

Aztán, miközben a lelki igazságot kerestem, rátaláltam az ortodoxiára és az ikonokra. Azonnal felismertem, hogy ezt kerestem egész idő alatt. Ironikus, mert amikor az emberek az ikonokra tekintenek, sokszor azt gondolják, hogy az ikonfestés csak a régi minták folyamatos másolásáról szól, és nincs helye a kreativitásnak vagy az eredetiségnek; pedig valójában ennek épp az ellenkezője igaz!

Rendkívül felszabadító érzés egy évszázadok óta fennálló, mély teológiai gyökerekkel rendelkező hagyományban ikonokat festeni; és közben alázattal tanulni azoktól, akik előttünk jártak ezen az úton; megtapasztalni, hogyan alkalmazkodtak újra és újra a maguk korához és környezetéhez az új stílusok és ikonok létrehozásakor, mégis hűen maradva Isten időtlen igazságához. Az ember hirtelen megszabadul a korlátozott és egoista törekvéstől, hogy valami újat hozzon létre, és ekkor az eredetisége természetes módon kezd áramlani, mert olyan keretek között dolgozhat, amelyek valóban egy nála nagyobb célt szolgálnak. Egyáltalán nem fojtogató ez az érzés, én inkább rendkívül inspirálónak találom.

Akkoriban a Nyugaton valódi hiány volt a gyakorlati és a teológiai képzés terén is. Nem voltak könnyen elérhető YouTube-oktatóvideók és iskolák, és igazán tapasztalt mesterek sem, akik tanítványul fogadhatták volna az érdeklődőket. A teológiakönyvek ugyan foglalkoztak az ikonokkal, de annyira eltérő értelmezésekkel és legtöbbször elnagyolt, bizonytalan állításokkal, hogy nem lehetett a könyveken keresztül világos, tiszta képet kapni a témában. Ez azonban engem nem zavart különösebben, mert szerintem maga az ikon is tanúságot tesz a Megtestesülésről és arról a szentségről, amely e hatalmas esemény által árad szét a világban.

Manapság természetesen sokkal több megbízható és hagyományos teológiai magyarázat érhető el könyvekben és iskolákban. A gyakorlati képzés azonban Nyugaton továbbra is hiányos. Amikor eldöntöttem, hogy komolyan veszem és rendesen megtanulom az ikonfestés művészetét, megpróbáltam Görögországba vagy Oroszországba utazni, de ez végül soha nem valósult meg. Egyszer aztán találtam egy hivatásos ikonfestőt Franciaországban, akivel azért vettem fel a kapcsolatot, hogy elkérjem tőle a korábbi orosz tanárának az elérhetőségét. Már nem állt kapcsolatban a tanárával, de beleegyezett, hogy tanítványául fogad, így tőle sajátítottam el az alapokat. Később körülbelül egy évre beköltöztem egy kolostorba, ahol a szerzetesek ikonokat festettek. Tőlük tanultam tovább, majd egy hosszú eseménysor eredményeként visszakerültem Dél-Afrikába, ahol teljes állásban kezdtem festeni, folyamatosan törekedve arra, hogy tökéletesítsem mindazt, amit tanultam; és a mai napig ezt teszem.

_{A Studio Sanctus és Venn atya Instagram-oldala}

Az Instagram-oldalán említette, hogy az ikonfestészet révén „újjáéled a Brit-szigetek ortodox történelme”. Mit ért ez alatt?

Nos, a Brit-szigetek teljes közösségben álltak az Egyházzal, egészen az 1054-es egyházszakadásig, amely két részre szakította a kereszténységet. Ettől kezdve a szigetek lakói fokozatosan egyre távolabb sodródtak attól, amit ma ortodox egyháznak nevezünk. Itt és most élő ortodox keresztényekként és ikonfestőkként természetesnek tűnik számunkra, hogy ezt a hitet olyan módon fejezzük ki, amely helyi, és az emberek számára ismerős.

Az ortodoxia mindig is így működött: ahol megjelenik, ott gyökeret ver, és végül teljesen helyivé és egyedivé válik. Ezért van az, hogy bár a román, görög, orosz és más egyházak ugyanazt a teológiát vallják, mégis egészen eltérő „ízzel” rendelkeznek, ha szabad így fogalmazni. A nyelv, a liturgia és az ikonok valamelyest különböznek, de a saját közegükben teljesen érthetőek és otthonosak. A probléma a Brit-szigeteken, és általában a Nyugaton az, hogy olyan hosszú időre szakadtak el az ikonfestészeti hagyománytól, hogy igen mesterkélten hatna egyszerűen visszanyúlni a 11. századi helyi művészethez, és azt a stílust elkezdeni újraalkotni. Ugyanakkor valahol el kell kezdeni. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ma már rendkívül sokféle ortodox hatás ér bennünket.

Mesélne néhány kedvenc ikonjáról azok közül, amelyeket a saját kezével készített?

Hm, nem is nagyon tudom, mit mondjak. A saját munkámmal sosem vagyok teljesen elégedett!

Azt viszont elmondhatom, hogy nagyon szeretek enkausztikával dolgozni (forró és hideg viasztechnikával), amely erősen texturált, szinte darabos felületet ad. Nagyon közvetlen és fizikai jellegű eljárás, és szerintem az így készült ikonokból valódi jelenlét árad. A gond csak az, hogy igen bonyolult technika, mind az elkészítés, mind a festés terén, ezért az így készült ikonok ára meglehetősen magas, és ezért ritkán kapok ilyen megbízásokat.

A másik dolog, amit nagyon szeretek, a falfestés, vagyis a templomtér díszítése. Úgy gondolom, hogy az ikonok itt mutatkoznak meg igazán a teljességükben.

Itt válik láthatóvá az isteni jelenlét, és az ikonok szereplői együtt imádkoznak velünk, emlékeztetve minket arra, hogy mindannyian egy mennyei testhez tartozunk.

Itt az ikonok nem csupán önálló, személyes áhítat tárgyai, hanem valódi személyek egy más személyekkel megélt valódi közösségben. Egy ortodox templomnak olyan élményt kell nyújtania, mintha rögtön a mennyország kapujához tudna repíteni.

Köszönöm a válaszát, de megemlítene esetleg legalább néhány konkrét saját ikont is, akár kedvesek az Ön számára, akár nem? Lehet, hogy nem fogalmaztam az előbb túl jól. Azt kérném, meséljen néhány olyan, Ön által készített ikonról, amelyek valamilyen okból különösen fontosak Önnek; mi pedig szívesen megosztanánk néhány képet ezekről az olvasóinkkal.

Nagyon nehéz kérdés, mert szinte minden általam készített ikon valamilyen módon fontos számomra. Könnyebb lenne azokat felsorolni, amelyeket nem szeretek!

Talán elsőként az etióp stílusban készült Istenszülő-ikont említeném, amelynek a felső sarkaiban két angyalarc látható. Kis méretű enkausztikus ikon, de rendkívül erőteljes a jelenléte, és Afrikára emlékeztet.

Másodikként ott van egy dél-afrikai román templom kupolájának a képe. Bár ez kimerítő munka volt, valahányszor ránézek, öröm és hála tölt el, hogy létrehozhattam valamit, ami olyan helyre került, ahol az emberek imádság közben ihletet meríthetnek belőle.

Harmadikként két nyugati szent ikonját említeném: Szent Sigebert és Doli Szent Sámson képeit. Mindkettővel elégedett vagyok, de különösen azért említem őket, mert a nyugati szentek ortodox tiszteletének újjáéledéséhez kapcsolódnak.

Negyedikként egy enkausztikus ikon jut eszembe Kleiszúrai Szent Zsófiáról. Ez a szent különösen közel áll a szívemhez, mert már az ortodoxia felé vezető utam elején találkoztam vele. Magával az ikonnal is elégedett vagyok, mert amikor a viaszt kifényesítik, az arc szó szerint szikrázik a gyertyafényben.

Ez nagyon jól hangzik. Végül, kérem, meséljen az új telefonos alkalmazásáról, az Icon Builderről.

Sok éve tanítok ikonfestészetet, és különösen a Covid óta sokan kértek arra, hogy tartsak online órákat. Kezdetben úgy gondoltam, ez nem megvalósítható, de később, miután én magam is részt vettem néhány online képzésen, rájöttem, hogy mégis lehetséges, bár nem éppen ideális. Ugyanakkor az is világossá vált számomra, hogy a világ ebbe az irányba halad, és ahhoz, hogy ebből a hivatásból meg tudjak élni, nekem is be kell lépnem a digitális térbe.

Tudom, hogy sok más ikonfestő készített már oktatóvideókat és tanfolyamokat, amelyeket például a művészeket támogató Patreon weboldalon keresztül értékesítenek, de én valami átfogóbbat, sokoldalúbbat és egyedibbet szerettem volna. Ekkor jutott eszembe, hogy egy ikonfestészeti alkalmazás éppen ezt a hiányt tölthetné be. A jelenléti órák során én mindig nagyon alapos tanár vagyok: ha nem az alapoktól kezdem a tanítást, vagyis magával a rajzzal, akkor a tanulók később nem tudnak magabiztosan továbblépni. Látom, hogy sok tanár rögtön a legösszetettebb fázisokra ugrik (és egy egyhetes workshopon valóban gyakran nincs is más lehetőség), de így a diákok nem tudnak magabiztosan fejlődni. Ennek az az oka, hogy hiányzik az az alap, amire építhetnének. Az Icon Builder éppen ezt az alapot adja meg: a rajzolás alapjait ceruzával, majd fekete-fehér rajzot tónusos papíron, végül az egyszínű festést. Ha egy tanuló ezeket a lépéseket elsajátítja, nemcsak arra lesz képes, hogy másolás nélkül is tudjon alkotni, hanem arra is, hogy magabiztosan haladjon előre, minimális hibalehetőséggel. Az alkalmazásban csoportos csevegésre is van lehetőség, külön videók a kéz, láb és szem ábrázolásáról, rengeteg képi segédanyag, imák és teológiai tartalmak, 3D modellek, és még sok minden más. Hamarosan tervezzük az alkalmazás kiadását. Elérhető lesz mobil eszközökön, Apple iOS és Android rendszert futtató készülékeken egyaránt.