Luther emberközelből – könyvajánló

Akár hívők, akár valláshoz nem kötődők, akár katolikusok, akár protestánsok vagyunk, minden bizonnyal van véleményünk Luther Márton tevékenységéről. Felszínesen vagy mélyebben, aprólékosan vagy vázlatosan, de mind ismerjük a szentségekről, a bűnbocsánatról, a papság hatalmáról vagy az üdvözülésről való gondolatait. De vajon feltettük-e magunknak a kérdést, ki volt az az ember, akinek szellemi munkája saját korában és azt követően napjainkig is olyan hatalmas indulatokat képes kelteni?

2018-ban kiadói munkatársként volt szerencsém segíteni Cs. Szabó Sándor: Luther című könyvének megjelenését. Cs. Szabót humorérzéke, írói alázata, kisgyerekeiről való szeretetteljes anekdotái a hétköznapi életben is szerethető emberré teszi, a minden részletre aprólékosan ügyelő szerkesztője pedig kedves kolléganőm volt, így talán érthető, miért kötődöm érzelmileg ehhez a regényhez. A Luther egyszerre történeti korrajz, életrajz és regény. Az eredetileg nyelvtanár fiatal szerző korábban elsősorban a sci-fi műfajában jeleskedett, a reformáció 500. évfordulójának évében azonban olyan történészi aprólékosságú, egyben lélektani hűségű regényt tett le az asztalra, amely a nagyközönség számára is fogyasztható irodalmi színvonalon tárja elénk az egykori ágostonos szerzetes Luther életrajzát.

A Luther-regény megszületését hatalmas forráskutatói munka előzte meg. Cs. Szabó nem volt rest minden apró tárgynak, kifejezésnek utánajárni, utazásokat tett a cselekmény helyszínein, könyvtárakban, levéltárakban gyűjtött újabb és újabb adatokat és érdekes, izgalmas részleteket, amelyeket előbb a regényhez kapcsolódó blogján és Facebook oldalán tett közzé, majd szinte tudományos alapossággal épített be a történetbe. Ez az írói mód egyszerre erőssége és gyengesége a regénynek. Aki könnyen olvasható sztorira vágyik, annak csalódnia kell: a részletgazdag leírások, mélylélektani monológok hű képet adnak Luther mentális és szellemi útjáról, de ezért meg kell fizetnünk az osztatlan figyelem és az odaadó olvasás árát.

Miért érdemes mégis odaajándékoznunk az időnket a kétkötetes regénynek? Mert a Luther tűpontosan mutatja be, milyen hatalmas szerepe van az ember istenhitében a személyes történetének.

Luther szinte egy szentéletű aszkéta fegyelmével igyekezett az Isten iránti legteljesebb hitre. Testi gyengeséget, fáradtságot figyelmen kívül hagyva törekedett a tökéletességre. Mindenét odaadta Krisztusnak, kísértéseiben is állhatatosan az Úr útját követte. Lelkiismeretesen tanulmányozta Aquinói Szent Tamás, Hippói Szent Ágoston teológiáját – természetesen a Biblia után. Kiváló teológus volt, aki magabiztosan bírta a latin és görög nyelvet, alkalmazta az arisztotelészi logikát és követte az Anyaszentegyház tanítását. Csakhogy a tökéletesség lassan bálvánnyá vált számára.

„Belerondítottam Isten dicsőítésébe. Az ördög rászedett. Újra. Lehet, hogy tényleg ő hozott ide, hogy lerontsam a szent szerzetesek közösségét?”

„Én ritkán járok erre, Martin testvér, de amikor itt vagyok, mindig hallok egy bizonyos testvérről, aki minden bűnét megvallja. Ha kell, bűnnek tartja azt is, ami nem az, csak hogy beszélhessen róla és kárhoztassa magát. Ilyenkor azt gondolom erről a testvérről, hogy valóban bűnös.

– Igen, vikárius atya? – nézett fel óvatosan Martin.

– Igen, Martin testvér – bólintott szigorúan Staupitz. – A fecsegés bűnében. […] Nem az a bűn, amiről fecseg, Martin testvér, hanem a róluk való fecsegés a bűn maga.”

A sors furcsa fintora, hogy tételeinek nagy többsége ma már a Katolikus Egyházon belül is elfogadott, ám Cs. Szabó Sándor azt is megmutatja, hogy ezek a tételek milyen lelki vívódások gyümölcseként láttak napvilágot. Kétségkívül ez a regény legnagyobb érdeme. Cs. Szabó nem spórolta meg a munkát: a főhős karakterét lélektani alapossággal, fejezetről fejezetre építette fel, Luther lelki vívódásai tisztán vetítik előre teológiai tételeit. Egyetlen ponton sem érzi az olvasó, hogy a főszereplő tettei ne következnének egyenesen azokból a lelki és testi élményekből, amelyek korábban érték.

„Keze ökölbe szorult, ahogy csuhája ujjának rejtekébe húzta, hogy kicsit melegebben tartsa. Isten igazsága! Gyűlölte ezt a kifejezést, és magát is gyűlölte, amiért Istenről tanít, miközben tudja, hogy ő maga sem állhat meg az Úr igazsága előtt, ő maga is pillekönnyűnek találtatik majd akkor, amikor Isten igazságot szolgáltat, és a Krisztus füléből kitörő kard lesújt rá. […] Isten igazsága? Mi van, ha ez a szó nem az igazságszolgáltatást jelenti, amit a Krisztus füléből előtörő kard lesújtásával hajt végre a bűnösökön, hanem ez egy passzív igazság, ami egyszerűen Isten maga és ezt adja át annak az embernek, aki hisz őbenne? Hiszen ez az ige nem ítéletről, hanem az életről szól! Az igaz a hitből él. Isten igazsága életet ad és nem halált…”

Belső monológjai, de a környezetének aprólékos bemutatása, kortársai, az uralkodók és a közemberek, a klérus és a világiak hű megjelenítése is támogatja ezt a munkát. A több mint ezer oldalas mű bőven ki van egészítve térképekkel, szómagyarázattal, a történelmi szereplők katalógusával, amellyel egyszerre hitelesíti a művet, és egyszerre ad tágabb képet a korról az olvasónak.

És hogy mit ad mindez az olvasónak? A történelmi kor ismeretén túl saját magához is utat nyit.

Számomra a saját hitem mélyebb átgondolásában sok új szempontot hozott, hogyan vélekedek az Isten irgalma és a saját erőfeszítéseim közti kapcsolatról. Elgondolkodtatott, hogy valakinek a saját története, a személyiségfejlődése mennyire erőteljes szűrővé válik még akkor is, ha a szent teológia doktoraként az a törekvése, hogy a Szentírást kizárólag önmagában és az egyházatyákon keresztül értelmezze. Katolikusként megértés szintjén közelebb kerültek hozzám azok az érvek, amely protestáns testvéreinkben – sokszor úgy érzem, talán jogosan is – kritikaként megfogalmazódtak a pápai hatalommal, a klérus uralmával kapcsolatban. Különös aktualitása van ennek most, hogy a szinódusi út új hozzáállást hoz a Katolikus Egyházba. Luther kérdései minden hívő keresztény számára aktuálisak. Az ő gyötrelmei, kételyei, kérdései bennünk is megjelenhetnek. A regény arra hív, hogy ezekre a kérdésekre magunknak is feleljünk.