Mezey Katalin: „A kultúrát nem ápolni kell, hanem élni”

Mezey Katalin művészcsalád tagja, író, költő, műfordító, újságíró. A Széphalom Könyvműhely (http://www.szephalom-konyvmuhely.hu/) alapítója és a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője. Számos díjjal, köztük Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát a magyar irodalom és a magyar kultúra és művészet évtizedes szolgálatában.

A Magyar Kultúra ünneplése a himnuszunkhoz kapcsolódik, amelynek kéziratát Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be. A Himnuszt, ha magyarnak valljuk magunkat, valamennyien énekeljük, de lehet-e egységes egészként tekinteni a magyar kultúrát? Hiszen számos ellentétes idea, eszme húzódik akár csak egy kultúrtörténeti korszakon belül is…

A magyar kultúra egységes egész, mivel magában foglalja mindazt, amit egy több, mint ezeréves történelmi közösség valaha is létrehozott. Magyarnak azt nevezzük, aki eme történelmi közösség tagjának tekintette és tekinti magát, ennek a közösségnek az érdekében tevékenykedik, adott esetben ennek a kulturális értékeit gyarapítja. Lehet az a kulturális érték akár idegen nyelvű is, mint egykor latin nyelven alkotó krónikásainké, P. mestertől Kézai Simonig és tovább, vagy latin nyelven író költőnké, Janus Pannoniusé volt. Akik a magyar kultúra neveltjeiként, tisztelőiként és alkotóiként éltek és jelentős műveket alkottak, életüknek ez a célja és motorja, azok vitathatatlanul az egységes magyar kultúra részei. (Attól „egységes”, hogy képviselői magukat valamennyien a magyarsághoz tartozónak vallották.) A Magyarországon élő nemzetiségek alkotói is gyakran a magyar kultúra részeiként határozzák meg magukat. De természetesen vannak, akik itt élnek, magukra mégis egy másik történelmi közösség kultúrájának részeként tekintenek. Ugyanakkor nem csak Magyarországon alkothat valaki olyasmit, ami a magyar kultúra része. A határon túli magyar közösségek, az emigrációban élő magyar művészek munkássága is a magyar kultúra részét képezi, ha ők annak tekintik. Ha viszont valaki kinyilvánítja, hogy ő nem magyar művész, hogy ő nem a magyar kultúra alkotója, akkor nyilván nem is az. Ez mindig az egyén kulturális kötődésének a kérdése, és egyedül ő maga jogosult erről dönteni.

Tanári múlttal is rendelkezik, fontosnak tartja a műveltséget és a művelődést. Szükséges-e ma tudatosan védeni, ápolni a magyar kultúrát vagy elég magával a kultúrával törődni, és amit itthon, magyarok alkotnak, az úgyis magyar?

Ismert mondás – a népművészetről született –, de válaszként erre a kérdésre is alkalmazható: „A magyar kultúrát nem ápolni kell, mert nem beteg, hanem élni kell.” És minél alaposabban ismerni! Ebben – megítélésem szerint – nem állunk jól, mert

a média és a reklámipar hatalmas anyagi ráfordítással és hozzáértéssel terjeszti a tömegkultúra globális, nagyüzemi termékeit, amelyek ma a világ minden nemzeti kultúrájával szemben előnyben vannak.

Az oktatásnak és a saját gyökereink iránti érdeklődésünknek ezért kellene tudatosan a magyar kulturális értékek megismerésére irányulnia. Ez mindannyiunk személyes felelőssége is.

Könyvkiadóként, szerkesztőként hogyan látja, mennyire van igény ma a szépirodalomra?

Az olvasóknak ma is komoly igényük van a magyar szépirodalomra. Sajnos erre a nagy könyvterjesztő hálózatok és a közkönyvtárak kevéssé figyelnek. Jogot formálnak arra, hogy meghatározzák, ezen a területen mi fontos és mi nem, és azokat a könyveket, amelyeknek forgalmazásában egyéni érdekük nincsen, egyszerűen nem tartják a polcaikon. De hogy van igény az általunk kiadott, minőségi magyar szépirodalomra, arról az interneten érkező egyéni megrendelések bizonyítékot szolgáltatnak, és ez valamelyest megnyugtató.

Az internet pedig már a mindennapjainkhoz tartozik, órákat töltünk a képernyő előtt a könyvek helyett. Ugyanakkor sok költő, író is a közösségi oldalakon tartja a kapcsolatot a közönségével…

Az internet nagy találmány, csak jól és jóra kellene használnunk. Sajnos, nem csak hasznos ismeretek, de nagyon sok mocsok, alantas és hazug közlemény, kép- és videó is található rajta, amelyek rombolóak, károsak a nézőik, olvasóik számára, a gyerekek és a kevés élettapasztalattal rendelkező fiatalok számára különösen. De a tudomány és művészetek által létrehozott értékek gazdag tárházát is megtaláljuk a világhálón, az internet nyilvánossága pedig értékes is lehet – például fórumot és közösségi teret biztosít az alkotóknak, így képes korrigálni irodalmi életünk hiányosságait, képes megkönnyíteni a pályakezdést, és képes egy-egy szerző számára olvasóközönséget toborozni. Ezek nagy lehetőségek, akkor is, ha a világhálón való publikálás esetén nincs minőségi korlát, így sok minden szépirodalomként szerepel ott, ami minőségét tekintve valójában nem szépirodalom.

Az Istennek készült bejáraton át
belép lelkünkbe a média:
alig várjuk, hogy megszólaljon,
és mondjon, amit akar:
„Csak csönd ne legyen,
mert az olyan idegesítő.”

Az Istennek készült bejáraton át
belép lelkünkbe a média,
ha tartunk a szobánkban készüléket,
amely fogni tudja az adását.
És akkor ahelyett, hogy kiszűrnénk
a csöndből, és beengednénk a lelkünkbe:
a csönddel együtt az Isten adását is
elűzzük, és az őneki készült
bejáraton át a lelkünkbe bebocsátjuk,
szóljon inkább éjjel-nappal a „műsor”,
csak ne legyünk a csöndben egyedül.
Ne legyünk Istennel egyedül.

/Mezey Katalin: Az Istennek készült bejáraton át/

Saját irodalmi munkássága mellett irodalomszervezői tevékenysége is jelentős.

A sokéves tapasztalat alapján mit vél most a legfontosabbnak?

Lényegesnek tartom, hogy a magyar szépirodalom folyamatossága biztosítva legyen, legyenek tehetséges fiatal írók, költők, akik nem a pénzért, elismerésért választják ezt a hivatást, hanem azért, mert erre születtek. Ugyanakkor az is fontos, hogy legyenek irodalmi fórumok, folyóiratok, könyvkiadók, amelyek a megszülető műveket publikálják, hogy a kortárs szerzők kapjanak műveik felhasználásáért tisztességes honoráriumot és az új műveknek legyen elfogulatlan, gyors és színvonalas recepciója.

Múlik-e rajtunk valami? Mit tehetünk egyszerű közemberként is azért, hogy kultúrnemzet maradjunk?

Minden rajtunk is múlik. A hétköznapi életünkben is, közösségeinkben is sokat tehetünk ezért. Ha nem is látjuk azonnal az eredményét, a létrejövő értékek, az élet kérdéseire adott pozitív válaszok, a saját felelősségünk felismerése és vállalása éppúgy visszahat az életünkre, a környezetünk, a családunk, akár az egész társadalom életére, mint a rossz példák, a felelőtlen vagy erőszakos cselekedeteink. Tehát mindannyiunkra vonatkozik az, hogy

nem mindegy, hogy tesszük-e a jót, azt, amit másoktól is elvárunk, szolgáljuk-e az életet, vagy ártunk mindenkinek, akinek csak tudunk.

Felelősek vagyunk az életünkért és egymásért, így azért is, hogy kultúrnemzet vagyunk-e vagy csupán a nyers önzésünket, a saját, vélt érdekeinket igyekszünk érvényesíteni? Ha nem tisztelünk sem Istent, sem embert, semmilyen erkölcsi megfontolás nem vezet minket, ha csak a saját meggazdagodásunkra, szórakozásainkra és élvezeteinkre törekszünk, akkor az életünk biztos, hogy üressé, sivárrá és értelmetlenné válik.

***

Boldog

akinek nem rongyos a lelke,

de fényes, mint a nehéz selyem,

aki hiszi is, amit mondott,

akit nem zsarol a félelem,

boldog, akit nem az önérdek

kormányoz, hanem önként szolgál,

adósait nem tartja számon,

görbe utakon titkon sem jár.

Boldog, akinek láthatatlan

púpként a múlt nem ül a hátán,

nem üzletel gazemberekkel,

árnyékán nem táncol a sátán.

akinek a szemén kifénylik,

hogy süt benne az Isten napja,

akinek lelke nehéz selymét

magasságos szél lobogtatja.

/Mezey Katalin: Boldog/

(Jókai Annának ajánlva)