Szabó Magda – rólunk és nekünk szól

Sokszor láttam Szabó Magdát, mielőtt olvastam volna: szembe jött a nagyszülők politúrozott bútorai között textilkötésben, ott állt a családi könyvtárban előbb a kétszínű, majd a sárgás fényképes hátú kiadásokban. Láttam filmen, vonaton, strandon, de minél több helyen láttam, annál kevésbé akaródzott kézbe vennem. Aztán egy nap mégis beleolvastam, és lett szabómagdám. Csak később jöttem rá, hogy egyrészt bekerültem a körbe, másrészt ez a kör sokkal nagyobb, mint gondoltam… Mert mindegy, hogy valaki bújja a könyveket, vagy épp keveset olvas, idős vagy fiatal, itthon él vagy külföldön, az éppen 106 éve született, és 16 éve elhunyt Szabó Magdát valahogy mindenhol szeretik. Tetszik, ahogy Háy János fogalmaz: „Szabó Magda olyan, mint a rock and roll. Intenzív, radikális, lehengerlő. Közös nevező, kommunikációs alap.”

Ha a számokat nézzük: 22 hazai és nemzetközi díjat nyert, műveit 42 nyelvre fordították le, több mint 10 művét megfilmesítették. Ez lenyűgöző és páratlan a magyar irodalomban. Az emlékévben újabb életműsorozat indításával tisztelegtek előtte. Olvasótábora olyan nagy és kíváncsi, hogy gazdag szépirodalmi életművén kívül kiadták magánlevelezését, receptes könyvét, de még a macskája nevében írt üzenetei is kaptak egy kötetet. Népszerűsítésre tehát nem szorul. Az emlékév kapcsán inkább azon gondolkoztam, hogy Szabó Magda hogyan válhatott ilyen közkedveltté, hogyan válhatott közös nevezővé. Mert dacára annak, hogy a debreceni író szinte mindig saját zárt világáról írt, alapanyaga főként saját családja volt, hogyan tudott mégis ekkora érdeklődést kelteni? Hogyan lett a kiforrott költőként induló, majd a magyar irodalom „tíz szűk esztendejében” elhallgattatott tanárnőből a Kádár-rendszer legismertebb prózaírója? Mi Szabó Magda sikerének a titka?

A népszerűségre csak ráérezni lehet, eltanulni nem. Regényeiben legtöbbször magáról és családjáról ír (a műfaj fikciós keretein belül). Szövegei látszólagos eseménytelenségük mellett intenzívek, magas hőfokúak és hajlamosak a túlzásokra, de ebből is fakad életrevalóságuk. Az Ókútban megrajzolt idill kapcsán Esterházy Péter is finoman élcelődött, hiszen itt minden elképesztően pozitív, a gyerekkor egy földi paradicsomban telik, szülei emberfelettien tökéletesek. De talán épp ezért is szeretik őt olvasni, mert Szabó Magda minden témából és alapanyagból pozitív, előremutató, mégis eleven közeget varázsol.

Az időzítés sem mellékes; a polgári múltról, a századfordulóról, a kálvinista hagyományokról a teljesen ellentétes értékeket képviselő Kádár-rendszerben írt. Visszaemlékezései mégis tartózkodnak azoktól a szokásos reflexióktól, amelyek maszatolják, magyarázzák a történelmi fordulatokat, ugyanakkor, gazdag lélekábrázolásai, pontos leírásai túlmutatnak egy személyes írói kalandon. Szabó Magda az egész magyar múlt század térképét teszi elénk, amelyben otthonosan lehet mozogni.

Nagy érdeme, hogy habár magas fokon birtokolta a magyar nyelvet, ezzel sosem élt vissza; folyékonyan, élőbeszédszerűen írt, ezért is juthatnak el regényei széles közönséghez, akár strandolvasmányként is. Szabó Magda ismerte és használta azokat a hívószavakat, amelyek megszólították az embereket anélkül, hogy eladta volna magát bármelyik korszakban. Ugyanakkor átélte a sikert, a piaci sikert is, jólétben, ismertségben és nagy befolyással bírt idősebb korára. Szeretett tetszeni másoknak akár nőként, akár íróként. Ezért lehet olyan, mint a rock and roll. Szóval olvassuk, élvezzük, beszéljünk róla! Nem azért, mert szüksége lenne rá, hanem mert egyszerűen jó.