J. R. R. Tolkien és Chiara Lubich víziója: az igazi kommunió

Olvasási idő: 7 perc

Magamat is azok közé számolom, akiket vonzanak Tolkien művei. Nemrégiben levettem a polcról és újra olvasni kezdtem a Gyűrűk Ura vastag köteteit. Ezúttal a figyelmem elidőzött az első könyv címén: A Gyűrű szövetsége. Mi ez a szó: „szövetség”?

Az elbeszélés az ősi és kiterjedt Középfölde világában bontakozik ki, amelyet különféle változatos fajok népesítenek be: emberek, tündék, törpök és hobbitok – kicsiny, békés népség, az embereknél jóval alacsonyabbak. Közöttük sötétebb lények járnak-kelnek: orkok, koboldok^[1] és a még félelmetesebb Uruk-haiok. További, nem mindennapi képességű teremtmények a sárkányok, óriás sasok, valamint a beszélő, lépegető fák, az entek. Ezt a világot a konfliktus határozza meg, ahol a jó és rossz küzdelme formálja a történelem folyamát.

E világ szívében egy kicsiny és szokatlan szövetség köttetik. Egy szinte abszurdnak tűnő feladat köti őket össze: elkísérni egy alázatos, fiatal hobbitot, Zsákos Frodót, aki óriási „terhet” cipel – az Egy Gyűrűt. Ez az apró, ősi mestermunka, amelyet a Sötét Úr, Szauron kovácsolt a Végzet Hegyének tüzében, a készítője erejéből hordoz magában egy részt.  Nem csupán egy tárgy, hanem Szauron akarátank kiterjesztése.

Miután évszázadokra elveszett, a Gyűrű ismét felbukkant. Szauron érezvén a jelenlétét, nyughatatlan keresésébe kezd. Ha visszaszerezné, a hatalma korlátlanná válna. A Frodóra bízott küldetés – aki mintegy véletlenül szerezte meg a Gyűrűt – világos: vissza kell vinnie arra a helyre, ahol készült, és abba a tűzbe kell vetni, amelyben valaha készült. Csak ott pusztítható el, és semmisíthető meg a gonosz fenyegetése.

A feladat lehetetlen. Frodó nem harcos vagy király, sem nagyerejű vagy hatalmas. Mégis nagy erőssége, hogy nincs egyedül. Tolkien a „szövetség” (angolul fellowship) szót nem köznapi vagy dekoratív értelemben használja. A szövetség fogalma nem redukálható társaságra vagy csoporttagságra. A társaság, kompánia funkcionális: átmeneti, célirányzott, gyakran a szükség hozza össze. Létezhet intimitás nélkül, még őszinte kapcsolatok nélkül is. A szövetség ezzel szemben ontológiai: személyek kommuniója, egy közös élet, amelyben az egyének nem feloldódnak, hanem elmélyednek. Nem csupán arról van szó, hogy együtt vagyunk, hanem egymással és egymásért létezünk, az önmaguknál nagyobb értelem felé irányulva.

_{A Gyűrű szövetsége az első filmben}

Ez a megkülönböztetés meglepő hidat nyit Chiara Lubich lelkiségéhez. Gondoljunk Chiara első társnőire – nem holmi stratégia vagy struktúra kapcsolta őket össze, hanem egy közös felfedezés és hit: az az átformáló bizonyosság, hogy Isten minden embert mérhetetlenül szeret. A második világháborútól sújtott és széttöredezett világ közepette radikális utat választottak: minden embert szeretni, akivel csak találkoznak az egység megéléséig – készen lenni, ha szükséges, egymásért adni az életüket.

A Teremtés mint kommunió

Tolkien és Lubich számára  ez a vízió egyaránt egy közös keresztény – még specifikusabban katolikus – teológiai elképzelésben gyökerezik. A szilmarilok című művében Tolkien a teremtést a kommunió cselekedeteként mutatja be. A mindenség eredeténél Eru Ilúvatar, az Egyetlen, a teremtő Isten áll, aki életre kelti az Ainukat – ezek természetfölötti teremtmények –, és meghívja őket, hogy csatlakozzanak az ő csodálatos dallamához. Mindenki a maga természete szerint járul hozzá a dallamhoz, jól kivehetően, mégis egymástól függően. Egyik hang sem elegendő önmagában – a dal csak harmóniában nyer értelmet. A zene által jön létre maga a világ is. A Teremtés így alapvetően kapcsolati: a valóság közösségi cselekvésből születik.

A szakadás Melkorral lép be, amikor a leghatalmasabb Ainu disszonanciát hoz a dallamba. Mivel dominanciát és nem részvételt akar, visszautasítja a kapcsolatot. Melkor lázadása jelzi a feltűnését annak, amit úgy mondhatnánk: „torz individualizmus” – az önellátás illúziója, a kommunió elvetése, a kontrollálás vágya a valahová tartozás helyett.

Hasonló intuíció rejlik Chiara Lubich lelkiségének középpontjában. Chiara számára az emberiség legmélyebb sebe nem egyszerűen az erkölcsi elbukás, hanem a megosztottság – szakadás a kommunió szövetében. Az emberiség a Szentháromság képére teremtve az egységre született. Amikor ez az egység megreped, valami az élet másoktóllegmélyebb magjában törik meg.

Tolkien a szereplőin keresztül élénk megtestesülését tárja elénk ennek a szakadásnak. Gollam talán az egyik legtisztább példája ennek. Teljesen felemészti a Gyűrű birtoklása – a kincs, amelyet a folyó mélyén talált. A birtoklás iránti vágya még a saját rokona meggyilkolására is ráveszi. Minden kapcsolattól elvágva az elszigetelődésbe vonul, többé már nem önmagaként.

Boromir, a Gyűrű szövetségének tagja, egy kifinomultabb torzulást képvisel. A szándékai nemesek, mégis elszigetelten cselekszik, a közös belátás helyett inkább a saját ítélőképességében bízva. Mivel nem képes a saját sorsát a tágabb világ sorsától elválaszthatatlanul látni, kitetté válik a Gyűrű csábításának: Gondor javát, a Király Városát tekinti előbbrevalónak.

Denethor, Gondor helytartója és Boromir apja – különösképpen a mozivásznon – egy újabb változatát fedi fel a torzulásnak: nem a gyengeségnek, hanem a beszűkült látókörnek. Elutasítja a tanácsot, bezárkózik a saját látószögébe, és végül teljesen képtelenné válik reálisan látni a valóságot – még a kisebbik fia, Faramir értékét sem képes már felismerni.

Mindegyik esetben a torz individualizmus nem megerősíti  az ént, hanem szétrepeszti. Az elszigeteltség nem hoz létre identitást – éppen ellenkezőleg, kikezdi azt.

Chiara víziójában ennek a törésnek a legmélyebb kifejeződése a megfeszített Krisztus, aki így kiált: „Istenem, miért hagytál el engem?” Jézus a városon kívül hal meg, az emberi kommunión kívül – az emberiség kétszeres elszigetelődését hordozva magában – elválasztva Istentől és a többiektől. És mégis pontosan ott, a szakadásnak ebben az abszolút helyszínén áll helyre az egység. A szövetség nem az erőből, hanem a szeretetből születik, amelyik belép a megosztottságba és belülről gyógyítja meg.

A Szövetség mint átformálás

A Gyűrű Szövetsége nem az azonosság egysége, hanem a különbségé. Minden tagja megtartja a saját identitását, és mégis a többiek javára ajánlja fel. A sokszínűség nem akadállyá, hanem a kommunió valódi feltételévé válik.

Hasonló dinamizmus hatotta át Chiara Lubich és társnői első tapasztalatát: mindannyian teljesen önmaguk maradtak, mégis olyan mélyen éltek egymásért, hogy az öröm és a szenvedés közös valósággá vált. A szeretet kiáradt, nem csupán az egyéneket, hanem teljes közösségeket átalakítva először Trentóban, aztán Olaszországban, és végül az egész világon. Az egység így nem a közelségen vagy a struktúrán múlik. A szívekben kezdődik, és a szeretet tartja fenn, különösen a szakadások pillanataiban. Akkor is, amikor a Szövetség kívülről megtörtnek tűnik, belülről egy marad.

Az individualizmus vége

Tolkien elbeszélésének középpontjában Frodó áll, aki radikálisan felborítja az önellátó hős modern eszméjét. Soha nem egyedül végzi el a feladatot. Úton a tündékhez a Gyűrűvel, a Sötét Lovasok megsebzik őt Széltetőn, és Frodót a biztonságot nyújtó Völgyzugolyba kell vinni, a tündék városába, ahol tündeorvossággal gyógyítják meg. Nem tud magától eljutni odáig. Glorfindel az (a filmtrilógiában Arwen), aki elviszi Völgyzugolyba.

Egész útja alatt Csavardi Samu az, aki megtartja őt – talán ez a legtisztább megvalósulása a hűséges szeretetnek az egész történetben. Tolkien szerint Samu a regények igazi hőse.

A legvégén Frodó elbukik. A Végzet Hegyénél állva nem képes arra, hogy elpusztítsa a Gyűrűt. A küldetés mégis teljesül Gollum váratlan és gondviselésszerű beavatkozásának köszönhetően, aki egészen odáig követte őket a Gyűrű visszaszerzésének reményében. A győzelem nem az egyéni erőnlétből támad, hanem kapcsolatok, az irgalom és a kegyelem rejtélyes konvergenciájából. Ez Tolkien mélyreható inverziója: a megváltást nem lehet egyedül elérni.

Bár Isten sosincs nyíltan megnevezve a Gyűrűk Urában, az isteni gondviselés átjár minden momentumot. Még a nyilvánvaló kudarc is a megváltás fordulópontjává lesz – ezt a dinamizmust Tolkien híresen eukatasztrófának hívta: a hirtelen fordulat, amikor az elkerülhetetlen vereség a váratlan jó kapujává válik. Itt rezonál Tolkien víziója Chiaráéval: a legnagyobb elhagyatottság tere a legnagyobb kommunió terévé válik – kommunió Istennel, másokkal és önmagunkkal. A Kereszt az, ahol az eukatasztrófa valóságossá válik.

Végszó

Ahogy készülünk újra visszatérni Középföldére – vagy éppen először találkozunk vele –, nemcsak nézőként, de résztvevőként is jelen lehetünk. Meghívást kaptunk, hogy a saját életünkben is újra felfedezzük a szövetség küldetését. Senki sem teljesedhet ki magánosan, és senki sincs egyedül megmentve. Talán ez az egész vízió összesűríthető egyetlen, csöndes szeretet-tettben.

A vásznon, A király visszatér című filmben a Végzet Hegyének küszöbén Samu – a kimerült, megtört, a folytatni képtelen – Frodóra néz, és ezt mondja: „Nem cipelhetem a gyűrűt helyetted, de téged igen”. Abban a pillanatban a szövetség és az egység eggyé válik. És rádöbbenünk, hogy a kommunió az élet igazi formája.

^{[1] Valójában a koboldok (A babó c. magyar fordításban „manók”) is orkok, az eredeti angol kifejezés a goblin, de ez csupán a barlanglakó, kisebb termetű orkokat jelenti, nem külön fajt – a fordító megjegyzése.}