A döntés ideje

2020-ban ünnepeltük Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója születésének 100. évfordulóját. Az emlékév programsorozatában elsőként szülővárosában, Trentóban nyílt meg az életútját bemutató kiállítás, nyáron pedig egy tévéfilm forgatása zajlott, amiből leginkább a mozgalom kezdeti időszakát ismerhetjük majd meg. A Fokoláre Mozgalom jelenlegi vezetőinek szándéka az volt, hogy a megemlékezések által találkozhassunk Chiarával, azaz megismerhessük az általa kezdeményezett mozgalmat és annak üzenetét. De felbukkant egy vírus, ami pillanatok alatt felforgatta az életet minden kontinensen.
A járvány azáltal, hogy az élet biztosnak hitt koordinátáit elmozdította, váratlanul a sebezhetőség és a jövő kiszámíthatatlanságának tapasztalatával ismertette meg az emberiséget. A francia antropológus és etnológus Claude Lévi-Strauss már leírta, hogy

egy társadalom kulturális mintázatát legjobban a válságok és sorscsapások idején lehet megismerni.

Nem én voltam az egyetlen, aki megállapította, hogy a média hirtelenjében olyan szabadegyetemmé vált, ahol sokan szükségét érezték, hogy tanácsokat osszanak a védekezéssel kapcsolatban, tudásukkal segítsék a többieket, míg mások, hogy le ne maradjanak, szintén előálltak elméleteikkel. Pulpitusról hirdették, ki halkabban, ki hangosabban elméleteiket, egyesek egyenesen maguknak sajátították ki a jogot, hogy a járvány okait megmagyarázzák.
A pandémia és az emberiség sebezhetőségének lelepleződése nyilvánvalóvá tette azokat a félreértéseket, melyek szabályozzák társadalmunkat és azt is, hány hamis elképzelésen és világmagyarázaton nyugszik, amit politikának vagy éppen vallásnak hívunk. A tudományba vetett vak hit hirtelen szembesült addig nem is sejtett és rejtve maradt tehetetlenségével. A kuruzslók egykori bizonyossága, hogy minden nyavalyát képesek meggyógyítani, most kénytelen-kelletlen megdőlt.

Enzo Bianchi (a Bose monasztikus közösség alapítója) a bizonytalanság, sőt félelem állapotát, amiben élünk, az Apokalipszishez hasonlította „nem a szó megszokott értelmében, a katasztrófákra és a világ végére értve, hanem a szó etimológiai, biblikus gyökerű értelmében: az apokalipszis a leplek felemelése, annak a feltárása, ami, noha már elsüllyedt, valaha jelen volt”. Ferenc pápa nagyszerű összefoglalásában azt állítja, ez az időszak arra alkalmas, „hogy bátorságot merítsünk a lehetőségek újfajta elképzeléséhez, azzal a realizmussal, amit csak az evangélium tud nyújtani.”
Sokan felfedezték azt is, hogy ezek a különleges idők közelebb hozták hozzánk a II. világháború éveit, amikor a mozgalom első lépéseit tette. „Háború volt és minden összeomlott”, ahogy Chiara Lubich az indulás történetét mesélte.
2020 tavaszán Emmaus Maria Voce, a mozgalom elnöke, tudva, hogy minden földrészen egyfajta kényszer-lelkigyakorlatot élnek az emberek, kiemelte, hogy

a körülmények segíthetnek egy új frissesség, újjászületés felé,

Jézus Nikodémusnak adott válaszára utalva ezzel, aki azt kérdezte, hogyan születhetne újjá egy öreg ember. Csak a Lélekben, a Lélek által lehetséges ez az újjászületés. „Most 70 évesek vagyunk, hogyan születhetnénk újjá? Hogyan születhet úgy újjá Mária Műve, ahogy az Chiara szívében egykor megszületett? A Lélek képes erre, a Lélektől kapta Chiara a karizmát, Ő vezet minket most is minden pillanatban, a köztünk élő Jézus Lelke.”
Március 27-én este, az üres és esőben csillogó Szent Péter téren a Szentatya rendkívüli imában az egész világgal együtt könyörögve kérte: „Arra hívsz meg minket, hogy a próbatétel jelen idejét a döntés idejeként éljük meg. Nem a Te ítéleted ideje ez, hanem a mi ítéletünké: annak az ideje, hogy döntsünk, mi az, ami számít, és mi az, ami elmúlik. Külön kell választanunk azt, ami szükséges, attól, ami nem az. Annak az ideje van, Urunk, hogy az életünk útját újból Feléd és a többi ember felé irányozzuk.”
Ez az atyai tanács segíthet nekünk megtervezni az új évet, és az egész életünket is.