A női géniusz

Tavasz első napjaiban, március 8-án virággal köszöntjük a nőket… Sokan kedvelik ezt az ünnepet, mások álságosnak tartják, hogy a férfiak egy virággal igyekeznek letudni a mindennapi tisztelet hiányát, mások éppen a feminizmust kárhoztatják. Akárhogy is gondolkodjunk róluk, a nők itt vannak, itt vagyunk és Isten a teremtéskor látta, hogy ez jó. Ma Chiara Lubich gondolatait hívjuk segítségül, hogy férfiak és nők, elmélkedjünk azon, miben áll a női géniusz.

a-noi-geniusz

„Mindenekelőtt ez a kérdés merül fel bennünk: ki is valójában a nő és milyennek kell lennie? Több évszázada a nők is ezt kérdezik maguktól, és küzdenek azért, hogy azok lehessenek, akiknek lenniük kell, s így megvalósíthassák önmagukat. A legutóbbi évtizedekben pedig valóságos harcot folytattak méltóságuk elismertetéséért és jogaik érvényre juttatásáért, melyeket eddig gyakran lábbal tiportak. S még ha viselkedésük sokszor meglepetést is okozott vagy zavart keltett, valamit mégis elértek. Természetesen már nem olyan nehéz időket élünk, mint a „nők között legszentebbnek, s a szentek között leginkább nő”-nek nevezett Avilai Teréz, aki igazságot kért az Úrtól a nő számára, ugyanis teljesen jogtalannak tartotta, hogy „erényes és erős szíveket lenéznek csupán amiatt, mert nők”.

 

 

 

 

Igen, a nők helyzete jelentősen megváltozott, és sok jel ad reményre okot. Ma sok nő – a múlttól eltérően – tisztában van saját identitásával, és szolidaritást vállalva nemcsak egymással, hanem a férfiakkal is arra törekszik, hogy megtegye a maga sajátos és pótolhatatlan részét földünk jobb jövőjének előmozdítása érdekében. Természetesen ez főképpen a nyugati világra érvényes, melyre – akarva-akaratlan – hatást gyakorolt a kezdettől fogva jelen lévő keresztény kultúra. Sajnos tudjuk azonban azt is, hogy más országokban, más kontinenseken, ahová a kereszténység még nem jutott el, a nők önmegvalósulásukat illetően szánalmas helyzetben vannak, sőt ma is szinte rabszolgaként élnek.

 

De felmerül a kérdés: ha a nők kiharcolták volna minden törvényes jogukat, vajon azt éreznék, hogy teljesen megvalósították önmagukat?
Úgy gondolom, valami sokkal mélyebb dologra van szükség.
Az a véleményem, hogy ha kimerítő és biztos választ akarunk adni erre a kérdésre, akkor e drámai probléma gyökeréhez kell visszanyúlnunk, csakis így találhatjuk meg a megoldást. Felesleges, hogy mi, nők, másutt kutassunk.

 

A nőkérdés egész problematikájának gyökerét a Teremtés könyve tárja fel előttünk, az a szörnyű prófécia, mely az eredeti bűnről, valamint a férfi és a nő megbüntetéséről beszél („arcod verítékével eszed kenyeredet”; „fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet”), a prófécia, mely ezt mondja: „Férjed… uralkodni fog rajtad.” (Ter 3,16) Ezért a nők létük teljességét egyedül Krisztusban fogják megtalálni, aki – megváltván a férfit és a nőt – visszaállította az eredeti rendet; aki újra megteremtette köztük a harmóniát; aki itt a földön nagy szeretetet tanúsított a nő iránt, s ezáltal visszaadta teljes méltóságát. Jézus egész tanításában, viselkedésében ugyanis – kora mentalitásától eltérően – semmilyen diszkriminációt nem találunk a nővel szemben. Ellenkezőleg: „az ő szavai és tettei mindig kifejezik a nőt megillető tiszteletet és megbecsülést”.
A nőknek ahhoz, hogy valóban önmaguk lehessenek, újra meg kell vizsgálniuk Jézussal való kapcsolatukat, s ma is szert kell tenniük a Vele való mély találkozás tapasztalatára, egy kicsit úgy, ahogy annak idején a szerencsés palesztinai asszonyokkal történt.

 

Ma is – mint az elmúlt századok során – egyedül Jézus által tudják teljességgel megvalósítani önmagukat. Hiszen ki tagadhatja, hogy Sienai Katalin, Casciai Rita, Limai Róza, Assisi Klára vagy Jeanne d’Arc sikeres, tökéletesen megvalósult nők voltak?
Találkozni tehát Jézussal…! Ő, a Szeretet-Isten Fia úgy nyilatkoztatja ki magát a nőnek, mint olyan valaki, aki azért jött a földre, hogy szeretetből éljen és meghaljon, s szeretetével újjászülje a teremtett világot és minden teremtményt. Azért jött, hogy mindannyiunkat megtanítson a szeretetre, mely egész tanításának középpontja; mindannyiunkat meghívott a szeretetre, de ez a hivatás különösen a nőhöz áll közel.
Nem arról van szó, hogy a férfira mindez nem vonatkozik, hiszen a történelem az isteni szeretet óriásait állítja elénk. Kétségtelen azonban, hogy a nő rendkívüli módon fogékony ezen a téren.(…)
De napjainkban vajon milyen lehetőséget talál a nő arra, hogy ismét találkozzon Jézussal és az Ő üzenetével? Amint ismeretes, a nőkérdés ma az idők egyik jele, vagyis Isten akaratának megnyilvánulása. Isten azonban, aki a Gondviselés, nem csupán az irányt jelzi, hanem utakat nyit, választ ad, lehetőségeket kínál. S ezt általában egyházán keresztül teszi, de más módon is.
(…)

 

Mindenféle környezetben megtaláljuk a nőket: a családokban, a munkahelyeken, az iskolákban, a parlamentekben, a színházakban, a kórházakban, az egyházi szervezetekben… A nő azért fáradozik, hogy Jézus jelen legyen a családban. Az újra megtalált öntudat talaján állva – azaz hogy méltósága és értéke a házasságon belül is egyenlő a férfiéval – úgy él, hogy a család minden tagja számára élő és állandó legyen a „másikért élés” valósága. A problémák megoldásával, az ellentétek elsimításával, a megbocsátani tudással, a felelősség és a feladatok harmonikus elosztásával egy új békét hoz a családba, s arra ösztönzi, hogy nyíljon ki az egész emberiség felé.
De a nők a társadalmi életben, annak minden szektorában is dolgoznak. Ezeken a területeken a nő – pontosan azért, mert képes mások felé fordulni és figyelni minden emberre – új lendületet ad azoknak a kezdeményezéseknek, melyek emberibb arculatot és egy újfajta vitalitást adnak a intézményeknek. Elkötelezetten tud élni az emberiség kulcsfontosságú problémáinak megoldásáért. Ebből fakad, hogy különös figyelmet szentel a javak egyenlő elosztásának, a nemzetközi szolidaritásnak, és innen ered érzékenysége a környezet aktuális problémái iránt.”

Fotó: Jackson David

Forrás: Chiara Lubich: Az egység lelkisége. Új Város, Budapest, 2020. 284-286.

Legújabb könyveink: