Aki igazán keresztény, az nem a fellegekben jár, hanem a földet nézi, és a hit világosságánál szemléli emberi útját.
Egyház és karizma – beszélgetés Jesús Moránnal könyve kapcsán
Ősszel jelent meg olaszul a Città Nuova kiadónál a Fokoláre Mozgalom társelnökének, Jesús Morán-nak könyve Karizma és prófécia címmel. Morán ebben a könyvében – az utóbbi három évben tartott előadásaiból kiindulva – Chiara „egyházi géniuszáról” osztja meg gondolatait az olvasókkal.
Hogyan született ez a könyv [1]?
Voltak olyan írásaim, amik még nem jelentek meg, és azt gondoltam, hogy a centenáriuma évében ezzel tisztelgek Chiara Lubich előtt, és egyúttal ez egy szeretet-tett mindenki felé a Fokoláre Mozgalomban. Amikor néhány éve elkezdtem a „Chiara egyházi géniusza” kifejezést használni, azt láttam, hogy mindenkinek tetszik, mert jól tetten érhető benne a gondolkodásának az összefoglalása, megragadja a Chiara személye és karizmája közti csodálatos szinergikus egységet, olyan, mint egy „egész a részben”. Meggyőződésem, hogy Chiara, mindamellett, hogy Istentől megkapta az egyháziasság géniuszát, ő maga valóban egy „egyházi géniusz” volt, azok sorába lépett, akik az egyházban új horizontokat nyitottak, mindig szem előtt tartva a hagyományt, amelynek gyökerei Jézusig nyúlnak vissza. Kötelességemnek éreztem, hogy ezzel a témával foglalkozzam a centenáriumra.
Az „egyházi géniusz” tehát az a mélyen Chiarában élő tudatosság, hogy egyház vagyunk, hogy az egyházzal élünk, annak a megértése, hogy az egyházban minden hozzánk tartozik, hogy részt vállalunk a fájdalmaiból, a drámáiból és a botrányaiból is. Tehát az „egyházi géniusz” arra mutat rá, hogy Isten népe vagyunk, egy szívvel és egy lélekkel, ennélfogva társadalmilag is egység vagyunk, egyház vagyunk. Így tehát, amikor ezt mondom Chiara Lubich-ról, egyszerűen elismerem a karizmáját, amit ő a Szentlélektől kapott, és ebből a karizmából táplálkozva azért dolgozik az általa alapított Mária Műve, hogy hozzájáruljon az egyházi közösség építéséhez.
Ahogy Ön többször is mondta, a Fokoláre Mozgalom most, a karizmatikus szakasz után, a történelmi fázisát éli, melyet ön a „kreatívan hűséges” jelzővel illetett. Ez tehát Chiara próféciáinak történetében a megtestesülés fázisa. Ön szerint egyházi téren mivel tud ma a Fokoláre Mozgalom leginkább hozzájárulni a próféciák aktualizálásához, az ut omnes [2] felé vezető úton?
Amikor azt állítom, hogy a Mozgalom történelmi alapításának fázisába léptünk, kreatív hűséggel viszonyulva a karizmatikus alapítás fázisához, akkor ezzel nem szándékom szembeállítani a két fázist. Valójában a karizmatikus alapítás is történelmi volt, ugyanakkor a történelmi fázisból sem hiányzik a karizmatikus jelleg. Mégis elkülönül a két szakasz, eltérő hangsúlyokkal bírnak, amik érintik a dolgok tartalmát és formáját is. Kétségtelen, hogy ma az egység karizmája megtestesülésének a témája különösen fontos és sürgető. A kreatív hűség gyakorlásakor mindig két fő elvet tartunk szem előtt: figyelni kell, milyen kérdéseket tesz fel Isten a világban, és arra is, mit mond Isten a karizma alapelemeiben. Meglátásom szerint, Istennek a világ történelmében jelenlévő, és azzal együtt haladó egyháznak feltett egyik kérdését a „szinodalitás” szóval foglalhatjuk össze. A következő jelzőket társíthatnánk hozzá: nyitott, közösségi, felebaráti, a személy (különösen is a legsebezhetőbb emberek) méltóságára odafigyelő. A Fokoláre Mozgalom az egyháznak ehhez az útjához egy nagyon különleges dolog kihangsúlyozásával járul hozzá, ami a karizma szívéből származik: ez az egy és háromszemélyű Isten megtestesült és életre váltott megtapasztalása, ami a történeti időben bontakozik ki. Enélkül a szinodalitás egy olyan új szerveződés lenne, ahonnan hiányzik a Szentlélek.
És a próféciák megvalósulásának melyek azok az aspektusai, amelyekhez még hosszú utat kell bejárnunk?
Azt gondolom, hogy ha fel akarunk nőni az egyházban betöltendő valódi hivatásunkhoz, akkor nekünk, a mozgalom tagjainak még növekednünk kell az úgynevezett sensus ecclesiae [3]-ben. Nem mintha most nem lenne meg bennünk, de fejlődésre van szükség. Ez igazából annyit jelent, hogy végleg le kell győzni minden önmagunkra való hivatkozást, és el kell jutni arra az érettségre, amit a legutóbbi pápák kívántak tőlünk. Le kell továbbá győzni az ellentmondást a polgári és az egyházi életben vállalt kötelezettségeink között, ebben, ahogy a keresztények kezdettől fogva Őrá tekintettek, a mintánk Jézus legyen. A minta Jézus, az Isten-ember, aki valóban Isten és valóban ember.
Ön már hatodik éve a Fokoláre Mozgalom társelnöke. Most, amikor közeledik a mandátum lejárta, mit szeretne mondani az olvasóknak, akár a könyvében olvasásra kínált elmélkedések fényében is?
Azért imádkozom, hogy Isten megadja nekünk a szükséges kegyelmeket, hogy nagy erővel és radikálisan megvalósíthassuk Chiara Lubich karizmáját. Azt gondolom, hogy újra kell kezdenünk, miután újjászülettünk a karizma lényegéből, abból, amit mi Ideálnak nevezünk. Ebből kiindulva aztán mozgásba kell hoznunk a szükséges reformokat, hogy a Mozgalom, úgy is, mint intézmény, még jobban tükrözze azt az isteni-emberi életet, amelyből táplálkozik. És az újjászületés egyszerre megtisztulás és megtérés.
[1] Jesús Morán: Carisma e profezia. Il genio ecclesiale in Chiara Lubich. Città Nuova, 2020.
[2] ut omnes unum sint – hogy mindnyájan egyek legyenek
[3] lat. egyházértelmezés, -felfogás, -érzék
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: focolare.org
Forrás: focolare.org
Fordította: Péterfi Eszter