A remény zarándokai – a 2025-ös szentév

A remény az a lelki tevékenység, amelyben bizalom, több-kevesebb bizonyosságú hit nyilvánul meg az iránt, aminek a megvalósulását szeretné – írja a Magyar Értelmező Kéziszótár. A héber eredetije a „tikvah”, vagyis az akarat válasza egy olyan értelem által meglátott jóra, amelynek elérése nem csak tőlünk függ. Ez készségessé teszi akaratunkat, hogy megtegyünk mindent, ami üdvösségünk szempontjából fontos, szükséges, de ehhez a legnagyobb bizalommal várjuk Isten segítségét is. Mint erény ellentétben áll a félelemmel, a reménytelenséggel, a kétségbeeséssel, a vakmerő bizakodással, de szorosan összefügg a hittel és a szeretettel.

A remény a Szentírásban

A remény az ószövetség idejében az Isten hűségébe vetett bizalmat jelentette. Isten ígéretet tett a bűnbe esett embernek, hogy nem hagyja el. Izrael próbatételei idején a próféták felhívták a figyelmet a Jahve ígéreteiben való reménykedésre, még akkor is, ha akkor épp nem látjuk, ha éppen el van rejtve előttünk. Gyakran idézték Jeremiás prófétát, aki szerint Jahve Izrael reménysége: „Izrael reménysége, szabadítója a nyomorúság idején… Hiszen közöttünk vagy Uram, és a te nevedet viseljük; ne hagyj el minket.” (Jer 14,8-9) A próféták arra is figyelmeztették a népet, hogy végső reménységünk a személyes üdvösség reménye.

Az Újszövetség korában vált világossá, hogy Izrael reménye Jézusban beteljesedett, mert Isten országa elérkezett ebbe a világba. Az egyház ezt teljesen magáévá tette, és Jézus szenvedése, halála és feltámadása óta reményünk az Emberfia dicsőséges eljövetele felé fordulva zajlik, lesz tökéletessé teljesen. Az apostolok ezt az eljövetelt, vagyis parúziát, még saját életükben gondolták el, különösen is igaz ez Pál apostolra. Ezt a reményét örvendező reménynek állította elénk: „Legyetek örvendezők a reménységben, béketűrők a nyomorúságban, állhatatosak az imádságban, résztvevők a szentek bajaiban; Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket, áldjátok, és ne átkozzátok! Örüljetek az örvendezőkkel, és sírjatok a sírókkal!” (Róma 12, 12-15)

A remény az alapja a tanítványok tisztulásának, amire szükségünk van ahhoz, hogy tiszták legyünk, mint Isten. János apostol különösen erősíteni és vigasztalni akarja a tanítványokat a végső győzelem reményével, melyet majd Jézus Krisztus arat az Egyházban. „Nézzétek mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezzel a reménységgel van iránta megszenteli magát, mint ő is szent.” (1Jn 3, 1-3)

_{2024. december 24. Szent Péter Bazilika. Amikor a pápa megnyitja az első Szent Kaput, megkezdődik a Szentév. Ennek szimbolikája, hogy a nyitott kapu lehetőséget ad, hogy áthaladjunk rajta és belépjünk egy másik világba. (Fotó: Vatican News)}

Ferenc pápa és a 2025. évi szentév

Ferenc pápa 2022. február 11-én, a Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária ünnepén levelet írt Rino Fisichella érseknek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének, melyben az előttünk álló, 2025-ös szentévre hívta fel a figyelmet, s arra, hogy ezt az évet a reménység zarándokaiként szeretné meghirdetni. Így fogalmaz:

„Továbbra is égve kell tartanunk a remény fáklyáját, amelyet kaptunk, és mindent meg kell tennünk, hogy mindenki visszanyerje az erőt és annak bizonyosságát, hogy nyitott lélekkel, bizakodó szívvel és messzire tekintő elmével nézhet a jövőbe.

A közelgő jubileum nagyban hozzájárulhat a remény és a bizalom légkörének helyreállításához, annak az újjászületésnek a jeleként, amelyet mindannyian sürgetőnek érzünk. Ezért választottam „A remény zarándokai” mottót. Mindez azonban csak akkor lesz lehetséges, ha képesek vagyunk visszanyerni az egyetemes testvériség érzését, ha nem hunyunk szemet az elhatalmasodó szegénység drámája előtt, amely férfiak, nők, fiatalok és gyermekek millióit akadályozza meg abban, hogy emberhez méltóan éljenek.”

Szentévi jubileumunk fontos része meghallani a szegények hangját, mely számunkra a megtérés útja. A jubileumi év már az ószövetségben is alkalom volt arra, hogy mindenki számára visszaállítsa a földhöz és terméséhez való jogot: „Amit a föld a nyugalma idején terem, szolgáljon táplálékul neked, szolgádnak és szolgálódnak, napszámosodnak és a nálad tartózkodó idegennek; s jószágodnak és a földeden élő állatoknak legyen eledele, minden, ami terem” (Lev 25,6–7).

Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában a karácsonyi éjféli misén nyitotta meg a szent kaput, és biztatott minket az Úrral való találkozás örömének felfedezésére.

_{A Portiunkula kápolna Assisiben, a Santa Maria degli Angeli Bazilikában. (Fotó: expedia.co.nz)}

Egy különös búcsú története Szent Ferenc életéből

Minden szentévnek fontos eleme a búcsú, vagyis a jubileumi évre biztosított kegyelmi lehetőség: a már „megbocsátott bűnökért járó ideigtartó büntetések elengedése, azaz a tisztítótűz nélküli mennyországba jutás lehetővé tétele. Az egyház története folyamán ennek szerteágazó tanítása alakult ki s vált hozzáférhetővé.

Assisi Szent Ferenc különösen szerette az Angyalos Boldogasszonynak nevezett templomot, melyet Portiunkula néven is ismerünk. Egyes források szerint 352-ben négy zarándok remete érkezett Jeruzsálemből Rómába, majd letelepedtek Spoleto völgyében, ahol kis kápolnát építettek a Mennybevett Szűz Mária tiszteletére, melynek falába beépítették a Szűz Anya sírjáról hozott követ is, ezt a helyet nevezték később Santa Maria degli Angelinek. Ezt a templomot később a bencés szerzetesek gondozták hosszú időn keresztül. Miután Ferenc testvér meghívást kapott „Va e ripara la mia chiesa!”, „Menj, és javítsd meg a templomomat/ egyházamat!”, felújította a San Damiano, majd a San Pietro kápolnáját, végül 1210-ben elkérte a bencésektől az Angyalos Boldogasszony templomát, és azt is restaurálta. Rendünk, a ferences rend központja lett ez a hely a századok folyamán.

Nem sokkal ezután történt a következő, ahogy Anton Rotzetter 20. századi svájci kapucinus idézi a korabeli források alapján:

Ferenc elmegy kíséretével Rómába és egy szédületes, elképesztő és káprázatos húzással azt kéri III. Honoriusz pápától, hogy teljes búcsút engedélyezzen. Kicsit felrúgja az egyház addigi gyakorlatát, szokásrendjét.

,,Szentséges Atya, nemrégen helyreállítottam egy kis templomot Szűz Mária, Jézus Krisztus anyja tiszteletére. Most kérem Szentségedet, hogy a templom felszentelésének évfordulójára engedélyezzen búcsút, méghozzá anélkül, hogy valami anyagi ellenszolgáltatást kellene adni érte.” A pápa így válaszol: ,,Ez nem illő, mert aki búcsút kér, annak ki kell azt érdemelnie. De mondd meg, hány évi búcsút engedélyezzek annak a helynek? Egy évet? Vagy három évet akarsz?” Ferenc nem válaszol, a pápa folytatja: ,,Négy, öt vagy hét évet?” Mire Ferenc így szól:

,,Szentséges Atya, nem éveket kérek, hanem lelkeket!”

A pápa nem érti, és ezt kérdezi: ,,Mit értesz te lelkeken?” Ferenc válasza: ,,Ha Szentségednek is úgy tetszik, a jótéteményekért, amelyeket az Úr ezen a helyen adott, szeretném, hogy mindaz, aki bűneit megbánja és megvallja – ha szükséges, feloldozást is kapjon a paptól –, a templom meglátogatásakor szabadulást nyerjen minden bűnétől és minden büntetéstől a mennyben és a földön egyaránt.” ,,Sokat kérsz, Ferenc, és nem felel meg a Szentszék szokásainak, hogy ilyen búcsút engedélyezzen.” ,,Uram, amit kérek, nem magamtól kérem, hanem annak nevében, aki engem küldött: Urunk, Jézus Krisztus nevében.” Erre a prófétai tekintélyű kijelentésre a pápa engedélyezi neki azt a búcsút, ami még ma is érvényben van. ,,Beleegyezem, úgy legyen. Az Úr nevében.”^[1]

_{(Fotó: Pixabay)}

Visszatekintés a korábbi szentévekre

1300-ban VIII. Bonifác pápa hirdette meg az első szentévet, a Rómába érkező nagyszámú zarándokok fogadására. Visszaállította azt az ősi hagyományt, mely szerint a szentév a kibékülés és a megbocsátás éve is egyben. Ekkor jubileummá nyilvánított minden századik esztendőt. Meghirdette, hogy akik elzarándokolnak a Szent Péter és Pál bazilikába, elvégzik szentgyónásukat, megbánják szívből bűneiket, azok bocsánatot nyernek!

VI. Kelemen pápa idejében került bevezetésre, hogy az ősi héber hagyományoknak megfelelően minden 50. esztendőben jubileumot ünnepeljenek. Mostmár 25 évente tartjuk, és kivételes alkalmakkor a pápák rendkívüli szentéveket is meghirdettek. Emlékezzünk csak vissza a II. János Pál által 1987-re meghirdetett Mária Évére, amelyben kiemelte, hogy az Egyház máriás arculata megelőzi az Egyház péteri arculatát, még akkor is, ha vele szoros egységben van.

Ez az esztendő alkalom számunkra, hogy zarándoklatot tegyünk akár Rómába, akár más zarándokhelyre, hogy új reményre kapjunk, felszabaduljunk. Megerősödhet türelmünk, kiengesztelődhetünk és gyógyulhatunk. Közben fontos sem előtt tartani, hogy igazi célunk mindig a megtérés, megszentelődés, a bűnbocsánat, és a Jézussal való egységünk ápolása.

_{[1] ROTZETTER, Anton: Assisi Szent Ferenc élete, életprogramja és alapélményei. In: ROTZETTER, Anton- VAN DIJK, Willibord-Christian – MATURA, Thaddée: Assisi Szent Ferenc. A kezdet, és ami abból megmaradt, Vigília Kiadó,Budapest, 1993. 51.o.}