A rózsafüzér Chiara Lubich számára

Október Mária, a rózsafüzér hónapja. Ez az ima, ami oly sokaknak kedves, Chiara Lubich életében is kitüntetett helyet foglalt el. 2003-ban II. János Pál rábízza Chiarára és a mozgalomra a rózsafüzér imának a népszerűsítését. Ebből az alkalomból írta meg Chiara szinte vallomásként saját történetét ezzel az imaformával.

a-rozsafuzer-chiara-lubich-szamara

1944-ben egy napon rettenetes bombatámadás ért bennünket. Én a földön feküdtem és sűrű porfelhő borított el. Csodával határos módon megmenekültem. A körülöttem lévők kiáltozásai közepette én nyugodtan és belső békével a szívemben felálltam, és ráeszméltem, hogy miközben életem veszélyben forgott, lelkemben mély fájdalmat éltem át: annak fájdalmát, hogy nem imádkozhatom
többé az üdvözlégyet.
Akkor nem is fogtam fel teljes mélységében azoknak a szavaknak az értelmét. Csak később értettem meg ezt a fájdalmat, amikor elkezdtek kibontakozni egy olyan élő rózsafüzér gyöngyszemei (a fokolarinák első csoportja), akiket Isten ritka virágokként egyenként választott ki, és így életre hívta azt a Művet, mely most teljesen Máriáé.

Talán Isten tervezte el úgy, hogy éppen ebben a korban szálljon fel Máriához egy dicsőítő himnusz, amikor a pápák a legértékesebb drágakövekkel ékesítették koronáját: kimondták róla, hogy ő a Szeplőtelen, a Mennybe felvett, a Királynő!

De ennek az Üdvözlégynek, melyre annyira vágytunk, élő szavakból, élő igékből, személyekből kellett összeállnia, akik szinte olyanok, mint egy másik kis Mária, hogy ők is a Szeretetet adják a világnak.”

Egy élő rózsafüzér szemei!
Élő igék! Másik kis Máriák!
Erre a fényre vártam. Ez volt és ma is ez a kapcsolat lényege Művünk és a rózsafüzér között.
Számunkra a rózsafüzér imádság is csak így nyeri el teljes értékét, mert az tudja igazán, hitelesen, teljességében, szívesen, jobban dicsérni a dicsérendő személyt, aki megpróbálja utánozni őt.
Számunkra, számomra az üdvözlégyet imádkozni azt jelentette, hogy élő lelki kegyhelyet emelünk Máriának, az ő dicsőségére. Ő, aki „Isten áttetszősége”, ezt a dicsőséget mindig Istenre vonatkoztatja. Művünk küldetése tehát az volt, hogy mindenekelőtt élő rózsafüzérré váljon, ezért egyfajta természetfölötti érzéktől vezetve „Mária Művének” neveztük el.

 

 

 

 

A könyv megvásárolható itt: https://ujvarosonline.hu/konyvek/chiara-lubich/az-egyseg-lelkisege/michel-vandeleene-szerk

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Forrás: Chiara Lubich: Az egység lelkisége. Új Város, Budapest, 2020. 83.o.

Legújabb könyveink: