A szeretet elűzi a félelmet

Ezt a különleges nagyböjti hetet kezdjük Igino Giordani (Foco) gondolataival: az igazi élet Isten élete, a szeretet. A szeretet pedig nem ismer félelmet. Ha ezt az igazságot személyes és társadalmi életünkben is szem előtt tartjuk, a béke útjára léphetünk.

a-szeretet-eluzi-a-felelmet

Ha éljük Isten életét, a szeretetet, Istent utánozzuk, sőt már-már meg is testesítjük. „Hallottátok, hogy azt mondták: »Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet«. Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? … Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei atyátok tökéletes.” (Mt 5,43–48)

 

Ez az elgondolás lankadatlan megbocsátást kér, hogy újraalkossuk az élet körforgását a három csomópont között: Isten, Én, a Testvér. Azt igényli, hogy kimeríthetetlenül dolgozzunk a békén, s ezáltal az egység reményében mindig újrateremtsük a kommuniót mindenütt, ahol elenyészett. Az ellenségeinkkel kell azonban békét kötnünk, nem az asztaltársaságunkkal: ez keresztény szempontból nyilvánvaló és mégis mindegyre értetlenség veszi körül, mert a félelem állapotában megijedünk a háborútól és ugyanígy a békétől is.

 

A béke összekapcsol, a félelem összezsúfol. Az egyik erő centrifugális és közösséget szül, lerombolja a határokat és az akadályokat; a másik centripetális, és a közlekedőedények eltömődéséhez vezet.

 

A béke megvilágosít, a félelem elhomályosítja a látásunkat. Míg ez a szabadság hona, amaz megfélemlítő zsarnokság.

 

A szeretetben érvelünk és tárgyalunk, a félelem nem érti az érveket, tetteit az ösztönök irányítják, és rémképek igézetében tüzet nyitunk egymásra.

 

Az a társadalmi berendezkedés, mely eltekint a szeretet törvényétől, nem testvéreket lát maga körül, csak kihasználandó és leölendő emlősöket, úgy, sőt még inkább, mint ahogy bizonyos ókori társadalmak a rabszolgákra tekintettek. Tudományos kutatásainak és bevételeinek javát az öldöklésre költi: és – amióta a gyűlölet szenvedélytől fűtött irracionalitásból fakad – az emberölést hazugsággal leplezi, az ateizmust pedig a mitológia köntösébe bújtatja.

 

Ahol nincs szeretet, ott az embereket a rendőrség felügyeli, ott koncentrációs táborokba zárják, halálos ideológiákkal ösztönzik őket (szokásokkal, kiüresített szavakkal, lelkifurdalással), ugyanis elapadtak az életadó források (Szentlélek, Kegyelem, Szentségek).

 

Jézus azért jött, hogy újra talpra állítsa, szabaddá tegye az embereket; követőinek pedig az ő erejét és gondolatait kell alkalmazniuk, az emberit Istenben megoldaniuk. Ha nem így tesznek, az emberi lét a halál keresésévé válik, a gyűlöletre való ürügyeknek fáradságos gyűjtögetésévé, jóllehet ez a fokozatos kihűlés életfolyamat illúzióját kelti.

 

„A szeretet elűzi a félelmet.” Aki tehát szeret, nem ismeri a félelmet: az Énje – félelmének lehetséges alanya – többé nem létezik: csak a Másik létezik, akivel Énünk azonosult. És ez a Másik is Jézus a testvér öltözetében.

 

Így győzhetjük le korunkban a legfőbb akadályt: a félelmet. Az Én a félelem nyomása alatt attól rémül meg, hogy egyedül van a négy fal között, mintegy sírba zárva. Ha a magányából kilép, felszabadul: találkozik a testvérrel és általa belép Istenbe.

Fotó: skalekar1992 / pixabay

Forrás: Igino Giordani: Il fratello. Città Nuova, Roma, 2011. 85–87.

Fordította: Paksy Eszter, Lektorálta: Aranyi Krisztina

Legújabb könyveink: