Advent – honnan szerezzünk be karácsonyi hangulatot?

Decemberben hétről hétre személyes vallomásokat olvashatunk egy olyan könyvről, irodalmi, lelkiségi műről, amely a cikk szerzőjét inspirálta az adventi várakozás átélésében.

Talán sokak számára ismerős az a szinte közhelynek számító megjegyzés: „Egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom!”. Még az is előfordulhat, hogy mi mondtuk másoknak, vagy éppen nekünk panaszkodott így valaki. Ilyenkor gyakran tudunk is kapcsolódni a másik életérzéséhez, megbeszéljük, hogy mennyi teendő van még az ünnepig és egyébként is nyakunkon a karácsony. Csupa szomorú és fáradt érzés, vagy mondjuk úgy, ezek a nehéz élmények vannak túlsúlyban a lelkünkben.

A karácsonyi készületben kikerestem a kedvenc karácsonyi énekeimet, zeneszámaimat az internetes csatornán. „Karácsony ünnepén mindenhol gyertya ég…” – kezdődik a Botorján együttes egyik dala. Az utolsó két versszak így hangzik:

„Fenyőfa, sok cukor,
Ajándék mindenhol,
De az én szívemben
Nincs nyugalom.

Ki mondja meg nekem,
Hogy éljek, s mit tegyek,
Hogy karácsony ünnepén
Boldog legyek?”

Ugyanazt fogalmazza meg, mint sokan a hétköznapokban, csak költői köntösben: a karácsonyi hangulat hiábavaló keresését. A válasz ugyanis borítékolható. Aki itt keresgél, az sajnos sosem fogja megtalálni.

„Halvány kis gyertyaláng
Hol van a kék madár
Mindenki várja őt
Mért nem jön már.”

Nagyon szerettem régen ezt a dalt, bár mindig is éreztem, hogy szomorú üzenetet hordoz, de most valahogy másképpen csengett. Végre rájöttem, hogy mi hiányzik nekem belőle.

Ráébredtem, ha átfordítanánk a fókuszt, s nem a saját, hanem a mások boldogságát, a velük való közösséget keresnénk, megízlelhetnénk Mária Erzsébetnél tett látogatása (az e vasárnapi evangélium) örömteli, mély élményét.

»Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!”« (Lk 1,39-45)

_{Képaláírás: Mária látogatása Erzsébetnél, Esztergom, Keresztény Múzeum (XV. sz. vége, Csegöld, tempera, fa, 72×66 cm)}

Advent 4. vasárnapjának evangéliumához kapcsolódva az esztergomi Keresztény Múzeum egy 15. század végi művét szemlélhetjük. A táblaképen azzal a ritka ábrázolásmóddal találkozunk, amikor a művész a még meg nem született magzatokat is megjeleníti a képen. Az üzenet tökéletes, hiszen Erzsébet szavait a térdelve imádkozó János, és a kezét áldásra emelő Jézus illusztrálják.

A lelki mesterek tanítása szerint sokat segíthet egy adott történet mélyebb megértésében, ha beleképzeljük magunkat a szereplők helyzetébe. A két, áldott állapotban lévő édesanya találkozása mennyi titkot rejt! A történetet olvasva egyszerre érezni a dinamizmust, hiszen Mária útra kel, s maga a találkozás is örömteli fogadásban, egymás üdvözlésében zajlik. Ezt a mozgalmasságot az isteni akaratban való megnyugvás zárja le, csöndesíti el. Mária és Erzsébet kézfogása a mély szeretet, és elfogadás jelképe is egyben. Arcukról sugárzik a békesség, az öröm, és a várakozás izgatottsága is.

Hiszen Isten terve rajtuk keresztül bontakozik ki a világ számára. Megszólíttattak, és igent mondtak.

A mi szívünkben is megszülethet egy várva várt terv, isteni hívás, késztetés, amit felismerve szeretnénk ezt másokkal megosztani. Szárnyalva, örömmel eltelve indulhatunk útnak, mert a felismert igazság, feladat nem tud a szívünkben csendben maradni. A bizonyosság, hogy kaptunk valami ajándékot Istentől, arra késztet, hogy menjünk és osszuk meg másokkal. Sőt, talán nem is gondolunk bele, hogy odafigyelésünk másokra, a nyitott közeledés társaink felé, a meghallgatás és együttérzés is lehet ajándék, mert a legtöbbet adjuk oda: figyelmünket, szeretetünket.

Lehessen mindannyiunk számára az advent hátralévő néhány napja a sok tennivaló és készülődés mellett a belső elcsendesedés, a másokra figyelés, s a szeretetteli találkozások, kapcsolódások áldott ideje is! S akkor nem kell várnunk a dalban megénekelt kék madarat.