Az egyházak közötti új út

A bölcseket a csillag vezérli a nyugtalan jeruzsálemi napokban, amikor Heródes az ártatlan élet elpusztítását tervezi. Ma is, szerte a világon ártatlanok szenvednek az erőszaktól vagy annak fenyegetésétől. Fiatal családok menekülnek a Heródes- vagy Augustus-féle zsarnokoktól.

Ilyen környezetben az emberek jelét keresik annak, hogy Isten velük van.

Keresik az újszülött királyt, a szelídség, béke és szeretet királyát. De hol van az a csillag, amely megmutatja hozzá az utat? Az egyház küldetése, hogy a Krisztushoz, a világ világosságához vezető utat megvilágító csillag legyen. Ilyen csillagként az egyház a remény jele lesz a bajos világban, annak jele, hogy Isten népével van, és kíséri az élet nehézségei között. A keresztények arra hívattak, hogy szóval és tettel vessenek fényt az útra, hogy Krisztus újra kinyilatkoztassék a nemzeteknek. De a közöttünk lévő megosztottság elhomályosítja a keresztény tanúságtétel fényét, ködbe burkolja az utat, és megakadályozza, hogy mások is eljussanak Krisztushoz. Viszont, ha a keresztények egyesülnek Krisztus imádatában, megnyitják kincsesládáikat és megosztják ajándékaikat, akkor jelévé lesznek annak az egységnek, amely Isten szándéka az ő egész teremtett világának.

A közel-keleti keresztények annak tudatában teszik közzé az imaheti forrásanyagot, hogy világszerte sokan osztoznak fájdalmaikban, nehézségeikben, és vágyódnak arra a világosságra, amely a Megváltóhoz vezet, aki le tudja győzni a sötétséget. A Covid 19 világjárvány, a következtében fellépő gazdasági válság, a politikai, gazdasági és társadalmi intézmények kudarca abban, hogy megvédjék a leggyengébbeket és legkiszolgáltatottabbakat, még inkább rámutat, milyen nagy szüksége van a világnak arra, hogy fény világítsa be a sötétséget. A napkeleten, a Közel-Keleten kétezer éve felragyogó csillag ma is a jászolhoz hív, oda, ahol Krisztus született. Odavonz bennünket, oda, ahol Isten Lelke él és hat, keresztségünk valóságához és szívünk átformálódásához.

A bölcsek meglátták az Üdvözítőt, és leborulva imádták. Majd, miután álmukban kijelentést kaptak, más úton tértek vissza hazájukba.

Hasonlóképpen, a közös imádságban megélt közösségnek arra kell indítania, hogy új úton térjünk vissza életünkbe, egyházunkba és világunkba.

Az új úton járás bűnbánatra és megújulásra szólít személyes életünkben, egyházunkban és társadalmunkban. Krisztus követése a mi új ösvényünk, és ebben az ingatag és változékony világban a keresztényeknek annyira szilárdnak és határozottnak kell maradniuk, mint a csillagállások és a fénylő bolygók. Mit jelent ez a gyakorlatban? Az evangélium mai szolgálatához szükség van az emberi méltóság védelme iránti elkötelezettségre, különös tekintettel a legszegényebbekre, leggyengébbekre és a peremre szorultakra. Ehhez az egyházaknak átláthatónak és számonkérhetőnek kell lenniük a világgal és egymással való bánásmódjukban.

Vagyis az egyházaknak együtt kell működniük, hogy könnyítsenek a bajban lévőkön, befogadják a kitaszítottakat, felszabadítsák a megterhelteket, hogy igazságos és becsületes társadalmat építsenek. Ez összefogásra hívja az egyházakat, annak érdekében, hogy a fiatalok Isten szíve szerinti jövőt építsenek, ahol minden ember megtapasztalhatja az életet, békét, igazságosságot és szeretetet. Az egyházak közötti új út a látható egység útja, amelyet áldozatosan, bátran és tántoríthatatlanul keresünk, hogy minden nappal egyre inkább „Isten legyen minden mindenekben” (1Kor 15,28).

Címlapon: Ferenc pápa fogadja a Fokoláre Mozgalom püspökbarátainak ökumenikus találkozójának résztvevőit 2021. szeptember 25-én (Vatican Media)