Az egység karizmájának egy magyar apostola: Mester Margit Mária

Kevesen tudják, hogy egy magyar fiatal lány, Mester  Margit Mária 1930-ban Unum néven szerzetesközösséget alapított, melynek fő célkitűzése az egység megélése volt Istennel, a felebaráttal, a világgal. A meggyökeresedő közösséget először a II. világháború tépázta meg, majd 1950-ben a többi szerzetesközösséggel együtt a szétszóratást kellett elszenvedniük. Mester Margit Mária öt évet börtönben volt koncepciós per áldozataként. Társaságának tagjai illegalitásban folytatták életüket Csávossy Elemér jezsuita atya pártfogásával. Szabadulása után Margit testvér még elöljáróként viszi tovább művét, de 1961-ben váratlan betegség következtében meghal. A rendszerváltást követően a közösség újraszerveződik és ma is működik. Az alapítónő boldoggá avatási folyamata elkezdődött. Az alábbi írást az ő életét bemutató honlapról szemlézzük.

„Az újkori teológiában megkülönböztetjük az egyéni karizmát, az alapító karizmát, az alapítók karizmáját és azt a jelenséget, amit kollektív karizmaként definiálhatunk. (…) Ezek a karizmák a Lélek ajándékai, de alá vannak rendelve az Egyház megkülönböztetésének. Ahogyan egy karizma a közösség épülésére szolgál, ugyanúgy egy alapító karizma is egy küldetés, hogy az Egyház, a társadalom épülését, gyógyulását szolgálja. Ebben az összefüggésben értelmezhetjük a kollektív karizma fogalmát, amely egy olyan isteni adomány, amelyet személyek, csoportok és közösségek kapnak különböző kultúrákban, de ugyanabban a történelmi korszakban, hogy ezáltal a közjót szolgálhassák. Az egység karizmája ilyen módon nevezhető kollektív karizmának.

(…)

A II. Vatikáni Zsinat előtt, a negyvenes években három nagy prófétája volt az egységnek: Chiara Lubich, Roger testvér és Margit Mária. Az ő céljuk nem az volt, hogy egy olyan mozgalmat alapítsanak, amely alternatívát mutat a II. világháború őrült ideológiájával szemben – amelyben nemcsak a háború szakította szét a családokat és az országokat, hanem a felsőbbrendű fajelmélet és az osztályuralom-elmélet egy mélyebb szinten okozott meghasonlást a társadalomban. Mindhárman a Szentlélektől indíttatva vállalták küldetésüket, amely mély személyes istentapasztalatból fakadt. A béke és az egység Istenének a lelkületét akarták megosztani másokkal – nem mozgalmat akartak alapítani. A II. Vatikáni Zsinat utáni pápák fejtik ki a lelki ökumenizmus elméletét, amelynek már a világháború alatt ők az előhírnökei. A lelki ökumenizmus három legfontosabb területe: közös és magánimádság; baráti kapcsolatok ápolása és a szeretetet. Bármelyikük lelki útját is tanulmányozzuk, ezeket az alappilléreket megtaláljuk mindhármuk lelkiségében. Számukra ezek az alapvető eszközök az egység lelkiségének a megéléséhez.

Mindhárman koruk emberei, tisztában vannak a kor sebeivel, szegénységeivel – mint minden alapító. Mégsem karitatív szervezetet alapítanak, hanem elkezdenek egy lelkiséget élni, amely vonzza az embereket, és aki ezzel találkozik, az az egység szolgálatába áll. Ez egy karizma logikája, hiszen a Szentlélek az, aki megtanít egy új létformát, mert ehhez bensőleg kell átalakulni, amire csak a Lélek teszi képessé az embert. Az egység karizmája nem teológiai újdonságot, hanem új látásmódot ad: újrafelfedezése a lényegnek, és mert újszerűnek hat, ez a biztosítéka, hogy isteni ajándékról van szó. A következő idézeteket Margit Máriától vesszük, de ilyen jellegűeket találhatunk Chiara vagy Roger testvér elmélkedéseiben is.

_{Mester Margit Mária (középen) szerzetestársai körében. (Forrás: Mester Margit Mária UNUM, facebook)}

„Az egység ősképe: Isten. Ő maga az egység. Az isteni lét, az önmagától való lét egyik legfőbb jellemzője az egység. Istenben minden tökéletesség egyetlenegy szellemi valóságban van meg. Az Isten háromszemélyűsége egyetlenegy isteni természetben ősképe minden közösségi, társadalmi egységnek. Azért tükröződik vissza Isten egysége az egész teremtett világban is. A teremtés az Istenség analóg utánzata. Szemléljük benne az egységet: az alá- és fölérendeltségben, a célszerűségben. Ez az egység azonban nem egyformaság. Azért nagy változatosságot látunk. Ezt látjuk a lélekben és a testi szervezetben is és a kettőnek egymáshoz való rendeltetésében is. A teremtett világot az Istennel az ember köti össze, épp azért elsősorban az embernek kell eggyé lenni Istennel. Istengyermekség – ésszel fel nem fogható Isten-hasonlóságot jelent. Ehhez az eredeti állapotban hozzájárult a teljes összhang a természet és a kegyelem között, és a harmónia a természetben.”

Mint minden alapító, Margit Mária sem tudja értelmezni a történelmi eseményeken kívül azt az isteni ajándékot, amit kapott, mégis árnyalt különbséget tud tenni a mozgalom mint tevékenység, és létforma mint válasz között.

„Századunk központi gondolata kétségtelenül a közösség mint eszmény. E körül mozog minden. Az egyén és a közösség viszonya képezi a nagy harcok okát és célját. Ezért vannak államtömbök. A vágy az ember lelkébe beleszántó diszharmóniának a kiküszöbölése. Lényegében tehát az egységre törekvés jellemzi a mi századunkat. A gazdasági és vallási életben ez egyaránt megnyilvánul (szövetkezetek, nívós mozgalmak). Nem más ez, mint a szeretet hiányérzete, mert egység szeretet nélkül lehetetlen lenne. Amikor a gyűlölet az áldozatok millióit követeli magának, akkor – ha elfojtva is – ott van a vágy az egység és a szeretet után. Ez pedig keresztény, krisztusi és katolikus. Éppen ezért ezt magunkévá kell tennünk. Minél jobban tudatára ébredünk annak, hogy az Unumnak milyen nagy szerepe lehet, és van, és volt ebben, annál odaadóbban kell sajátos lelkiségünket megélni.
Nem mi leszünk politikai, gazdasági vezetők, de fontos tényezőnek kell lennünk a háttérben. A megoldást csakis a kereszténység hozhatja meg. Tehát ez a nagy közösségi mozgalom tudat alatt a szeretet mozgalma (…) Épp ezért kell nekünk az egység eszméjét elmélyíteni azáltal, hogy azt az ősképére visszavezetjük.”

Egy 1959-ben tartott lelkigyakorlatán az Unum lelkiségéről a következőket mondta a testvéreknek:

„A mi korunk egyrészt a szétesés és széthúzás kora, másrészt az egységre törekvés kora. Határozottan így van ez politikai, gazdasági vonalon is. A kollektív szellemet hangsúlyozzák mindenütt. Viszont nálunk van az igazi nagy kollektivizmus: a Titokzatos Test, Benne minden adva van, hogy ez kialakuljon, és mi egészen éljük kereszténységünket és hívatásunkat. Tehát éljük az egyesülő szeretetet, ami több, mint a szolgáló, és több, mint az apostoli szeretet. Ebben testvér testvérként áll a másik mellett, és kész nemcsak arra, hogy anyagi javaiból adjon a szolgáló szeretetben; erejéből, fizikai erejéből adjon, vagy csak egyszerűen jó tanáccsal szolgáljon és oktasson, hanem az egyesülő szeretetben önmagát adja.”

A megváltás meghozta az embereknek az egységet, de nélkülözhetetlen a személy közreműködése, az egységért küzdeni kell. Margit Mária ezt jó pedagógia érzékkel fogalmazza meg, szerinte négyféle módon kell megküzdeni:

„1. Egység Krisztussal, bekebelezés által a titokzatos Testbe. 2. Egység Istennel a kegyelmi élet által. 3. Egység embertársainkkal a kegyelmi élet alapján, és a szeretet gyakorlása által. 4. Egység a világgal. Azon legyünk, hogy egy forrásból, Krisztusból kapjuk a kegyelmet, a kenyeret és a kultúrát. A jó Isten nagyra hívott bennünket. Nincs az alázatosság ellen, ha ezt elismerjük.”

Az egység karizmája új módon fogalmazza meg a személyt és a személyek közötti viszonyt. Teológiatörténeti szempontból nincs benne újdonság, hanem egy ráeszmélés Isten örök igazságaira. A személyt mint megajándékozottat, mint szeretett lényt mutatja be, akinek önmagához legméltóbb válasza önmaga, mások és Teremtője felé: a szeretet. Az egység lelkisége ezért volt annyira „sikeres” a 20. században, mert megújult lelkiséggel tekinthetett az ember önmagára, a világra és kapcsolataira.
Chiara Lubich és Roger testvér ismertebbé válhattak, hiszen más politikai kontextusban (Olaszország, Franciaország) éltek, és meg volt az a szabadság, amelyben kibontakozhatott karizmájuk. Másrészt mindketten nagyon hosszú életűek voltak, és ez is segített, hogy az alapító generáció belegyökerezhessen ebbe a karizmába – amely nagy újdonság volt annak idején. A vasfüggöny mögött csak Margit Mária hordozta ezt a karizmát, rövid ideig élhette szabadon, és nagyon fiatalon meghalt, hiszen 1961-ben 55 évesen költözött a mennyei Atya otthonába. Így sajnos az ő karizmája nem tudott igazán kibontakozni és gyökeret ereszteni a magyar egyházi életben.