Az én nagyböjtöm I.

Milyen az én nagyböjti készületem? A szerkesztőség tagjai hétről hétre sorban megosztjuk olvasóinkkal a nagyböjttel kapcsolatos személyes gondolatainkat, tapasztalatainkat, vállalásainkat.

az-en-nagybojtom

Ami engem illet, egyszerre szeretem és félek a nagyböjttől. Szeretem, mert segít a húsvét fájdalmához és öröméhez vezető úton, és félek tőle, mert a nagyböjti elhatározásokban ott rejlik a kockázat, hogy kitartásban kudarcot vallok. Szeretem, mert rávezet a lényegre: a legnagyobb áldozatra, amit Isten adhatott. És utána ott a végtelen öröm, a fényt hozó Nagyszombat éjszaka: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

A pandémia miatt tavaly különleges nagyböjtöt éltünk meg. Begyűrűzött Európába és a világba a koronavírus-járvány, ami miatt 2020-ban a magyar állam és az egyházak is komoly korlátozásokat voltak kénytelenek bevezetni, a veszélyhelyzet miatt karanténban éltünk. Tavaly a nagyböjti szentmiséink nagyobb részét már csak online követhettük, ahogy a húsvéti szertartásokat is. Idén egyelőre nem ennyire szigorú a szabályozás: hála Istennek, tudunk templomba menni, ott találkozhatunk Jézussal és egymással.

Engem nyelvészként is elgondolkodtat a párhuzam a karantén és a nagyböjt között.

A közös szál a negyvenes szám. A karantén (olaszul ’quarantena’) szó a 14. századi ’negyven nap’ (olaszul ’quaranta giorni’) kifejezésből ered, ami azt jelentette, hogy a hajóknak és a hajózó személyzetnek negyven napot várni kellett a kikötés előtt, ugyanis ennyi idő alatt kiderült, van-e ragályos beteg a hajón.

A nagyböjt (latinul /dies/ ’Quadragesima’, azaz ’negyvenedik’ /nap/) pedig arra emlékeztet, hogy Jézus negyven napon és negyven éjszakán át böjtölt a pusztában. Számunkra ez a húsvét előtti negyven napos előkészület, az a bűnbánati időszak, amelyben a negyvenedik napra, a keresztre, Krisztus áldozatára függesztjük tekintetünket.

A karantén horizontális irányú, a közösség védelmét szolgálja – ne adjuk tovább, ne terjesszük a fertőzést –, a nagyböjt vertikális irányba mutat, Isten és az ember közötti kapcsolat elmélyítésére, bűnbánatra, önmagunkba nézésre hív.

Mi családostul szeptemberben voltunk karanténban, ez valóban egy szép közösségi tapasztalat volt számunkra. Sokan segítettek vásárlással, vigasztalással, jó szóval, érdeklődéssel, amiért máig nagyon hálás vagyok. Mi is igyekeztünk és igyekszünk ugyanígy azok mellé állni, akik karanténba kerültek, kerülnek.

A nagyböjtben pedig teljes valónkkal Istenre figyelünk. Azért határozok el böjtöt, lemondást, jócselekedetet, hogy ez megtisztítson, segítsen újra megtalálni a fókuszt. Arról veszek példát, aki értünk hordozta a keresztet.

Mit határozok el? Tanulva a régebbi évekből, amikor előfordult, hogy beletört a bicskám, nem sikerült végigvinni egy-egy vállalást, most már józanabbul hozom meg az elhatározásaimat.

A kötelező hústilalom nem jelent kihívást, azt könnyű betartani, mert remekül megvagyok hús nélkül is, inkább keresek olyat is, ami nekem személyesen lemondást jelent.

Én a csokiról, nutelláról mondok le nagyböjtben (csokiról bizonyos napokon, nutelláról teljesen). Nutella-ügyben biztosra mentem: figyeltem, hogy múlt hétvégén elfogyjon az itthoni muníció. Jobb, ha nincs is itthon, akkor nem esek kísértésbe… persze, nem húzhatom magammal a családot az én vállalásomba, úgyhogy, ha kérnek, nekik fogok venni.

És akkor, ha már a test a böjtöléssel elindul a jó irányba, a lélek is vegyen jó irányt. Az előző években egy-egy újszövetségi levél elmélkedős, lassú elolvasását tűztem ki magam elé, most is így teszek.

Azt kívánom, hogy a következő hetekben mindnyájan elmélyülhessünk, jobban tudjunk a nagyböjtben Istenre figyelni, és tanuljuk Jézustól a kereszt hordozását.

 

Fotó: olivia-snow-CPPFtCHY6mo-unsplash

Legújabb könyveink: