Az én nagyböjtöm VI. – Díszlet vagy élet?

Milyen az én nagyböjti készületem? A szerkesztőség tagjai hétről hétre sorban megosztjuk olvasóinkkal a nagyböjttel kapcsolatos személyes gondolatainkat, tapasztalatainkat, vállalásainkat.

az-en-nagybojtom-vi-diszlet-vagy-elet

Krisztus-arc egy húsvéti tojáson. Meglepő díszítmény, hiszen a hagyományos festett tojáson nem jelenik meg direkt ábrázolás, de szimbólumai segítségével tulajdonképpen ugyanerről, Krisztusról beszél. Nem véletlen, hogy a tojás az életnek, az újjászületésnek archaikus jelképe, a teremtés szimbóluma, hiszen magában rejti a születés, az élettelenből élővé válás titkát. Amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására, ráadásul könnyen adódik a képi hasonlat, hogy miként a madárka feltöri az őt fogva tartó tojás héját, úgy törte fel Krisztus feltámadáskor a sziklasírt. Más magyarázat szerint a külső héj az Ószövetséget, a belső rész az Újszövetséget jelképezi. A közbeszédben sokszor használjuk szinonimaként a piros tojás kifejezést is, hiszen a színezés eredetileg kizárólag piros volt, a piros pedig a vér, s így az élet színe, és egyben utal Krisztus értünk hullajtott vérére.

 

 

 

 

A tojásfestés népszokássá válását az is segítette, hogy régen a tojás is böjti tilalom alatt állt, így az ünnepre igen sok összegyűlt, melyet aztán mihamarabb el kellett fogyasztani. A húsvéti kalácshoz és egyéb sütemények készítéséhez is fogyott belőle, de még így is maradt bőven enni és elajándékozni való. A díszített tojások színei, formái, mintái igen változatosak és tájegységenként eltérőek voltak. A tojásfestés népszokásként elsősorban Közép- és Kelet-Európában maradt fenn a 21. századig, de napjainkra már többnyire elszakadt eredeti jelentésétől, az ünnep profán díszletévé vált. Sokszínűsége, hagyományőrző volta miatt mégis igen közkedvelt.

 

Magyarországon talán nincs is olyan kisgyerekes család, ahol ne állnák körül az asztalt egy tál tojás fölött szorgoskodva a húsvét előtti héten. Mi is így tettünk minden évben, kipróbálva gyári festéket, természetes növényi főzetet, matricát, viaszt, karcolást és még filctollat is.

A képen látható Krisztus-arcot egy ilyen húsvéti készület alkalmával rajzolta a tojásra az akkor tízéves Barnus fiam. – Nézd, anya! – hangzott fel, aznap már ki tudja, hányadszor, s én gyanútlanul pillantottam oda, hogy megdicsérjek egy újabb szép gyermekalkotást. A látvány azonban szíven ütött és megállított profán készületemben. Megérintett a gyermekrajz lényeglátása: a szelíd Krisztus, ahogy vérző homlokkal, lehunyt szemmel, önként adja át magát mindannak, ami következik.

Jelként ragyogott ki a szebbnél-szebb tojások közül ez a szelíd arc, az ünnep díszletei közül a lényeg maga.

Nálunk úgy szokás, hogy többnyire főtt tojásokat festünk és díszítünk, amiket aztán az ünnepek alatt elfogyasztunk: először a nagyszombati ünnepi vacsorán, majd a maradékot a húsvét utáni napokban. Emlékszem, hogy ez a tojás az utolsók között töretett fel, s akkor is csak úgy vitt rá a szívünk, hogy eszünkbe jutott: le is fényképezhetjük, hogy ily módon megőrizzük magunknak.

Különös érzés volt azt a szelíd arcot összetörve látni, s egyből ez az Ady-sor jutott eszembe: „Megtöretett a teste, Kiontatott a vére” és egy másik, a minden misében elhangzó mondat, amely a régies Károli fordításban így szól: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (1Kor 11,24)

Ahogy bontogattam a tojást a Krisztus-arc törmelékeiből, hogy aztán sonkával, kaláccsal, tormával együtt elfogyasszuk, valahogy kézzelfogható tapasztalattá vált, hogy Krisztus megtört testéből fakad számunkra az élet, a tápláló étel.

 

Azóta is minden nagyböjtben előveszem ezt a fotót, hogy megállítson, és a lényegre emelje belső tekintetemet. Krisztusra, aki kész volt értem összetöretni önmagát, hogy nekem ételem, életem legyen. Átveszem ezt az ajándékot? Táplálkozom belőle? Vagy a magam erejéből próbálkozom? Minden tettem, lemondásom, önmegtartóztatásom, ami a vele való kapcsolatból fakad: valódi élet. A többi lényegtelen ünnepi díszlet, szóra sem érdemes.

Fotó: A szerző sajátja. Rajz a tojáson: Csík Barnabás

Legújabb könyveink: