Elmélkedések a szeretet művészetéről – Ellenségeiteket is

A szeretet művészetének egyik legnehezebb pontjához értünk. Az ellenség szeretete olyan kívánalma Jézusnak, ami feladja a leckét mindenkinek. Ellentétesnek tűnik a józan ésszel, a természetes önvédelemmel, esetenként azt kéri, hogy baleknak, szerencsétlennek tűnjünk, mintegy kiszolgáltassuk magunkat. Jézus szavai azonban félreérthetetlenek: „szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok üldözőitekért.” (Mt 5,44)
Sokan azzal ütik el ennek az igének az élét, hogy kijelentik, nekik nincsen ellenségük. Chiara Lubich ezt a pontot magyarázva rámutat, szívünkben akkor is van ellenségünk, ha ez nem nyilvánvaló:

„Valamilyen ellensége – kisebb vagy nagyobb – mindannyiunknak van.
Például az ellenszenves, áskálódó nő a szomszédban, aki mindig kitér előlünk, amikor együtt kellene felmennünk a liften… A rokon, aki harminc évvel ezelőtt megsértette apánkat, és ezért nem köszönünk neki… Aki ott ül mögöttünk az iskolában és soha nem nézünk a szemébe, mert egyszer beárult a tanárnál… A lány, akivel együtt jártunk, azután mással kezdett járni… A boltos, aki becsapott…
Azok, akik a politikáról mást gondolnak, és ezért tartjuk ellenségnek őket.
Manapság vannak, akik az államban látják ellenségüket, és képviselőikkel szemben esetleg erőszakhoz folyamodnak.
Mint ahogy vannak és mindig is voltak olyanok, akik a papokban látják az ellenséget és gyűlölik az egyházat.

Mindezeket tehát és még nagyon sokakat, akiket ellenségnek tartunk, szeretnünk kell!”

A szeretet azonban nemcsak akarat kérdése (bár az is), hanem Istentől érkező ajándék. Ezért kell a Szentlelket kérnünk, segítsen túllépni emberi korlátainkon, ellenszenvünkön.

„Nehéz? Kellemetlen? Még a gondolata sem hagy nyugton? – lát bele Chiara a lelkünkbe –
Ne féljünk! Nincs itt a világ vége: részünkről egy kis erőfeszítés, Isten pedig hozzáteszi a 99 százalékot … és a szívünkben fellobban az öröm.” ^[1]

Chiarától tanulta a szeretet művészetét François-Xavier Nguyen Van Thuan vietnami püspök is, aki viszontagságos élete során az ellenségszeretet igazi szakértője lett.
1975-ben nevezik ki saigoni érsekké, rá két hónapra a kommunista vezetés bebörtönzi és 13 éven keresztül tárgyalás és ítélet nélkül szigorú fogságban, ebből kilenc évig magánzárkában tartja. Szabadulása után először csak mozgásában korlátozzák, majd 1991-ben kiutasítják az országból, ekkor költözik a Vatikánba. II. János Pál 2000-ben felkéri, hogy tartsa ő a Szentszéknek a nagyböjti lelkigyakorlatot, amelyen a pápa is részt vesz.
Lelkigyakorlatos beszédei és más írásai is elsősorban a saját tapasztalatából merítenek és sokakat inspiráltak az igazi keresztény szeretet megélésére. Ezekből idézünk most néhány gondolatot:

„Azt hiszed, nincs mit Istennek áldoznod, pedig ő látja, hogy mennyi alkalmat elszalasztasz. Próbálj például vidám és kedves lenni azzal, aki kicsúfol és fel akar bőszíteni; hallgass, ha igaztalan, hamis vádakkal illetnek; éreztesd szereteted azzal a felebarátoddal, aki elárult, ne válaszolj haraggal. Minden pillanat lehetőség, hogy áldozatot mutass be.”

„Ha hálátlansággal, árulással, rágalommal találkozol, ha legjobban azoknak a rosszindulata sebez meg, akiktől a legkevésbé vártad volna, válaszod legyen: szívbéli megbocsátás; bocsánatkérés, ha neheztelnek rád; szeretetteli ima a megtérésükért; így nem lesz földi vigaszra szükséged.”

„Legyél boldog azokkal, akik szeretnek.
Legyél boldog azokkal, akik gyűlölnek.
Legyél boldog, ha minden vidám és fénnyel teli körülötted.
Legyél boldog, ha a szíved erősen fáj.
Legyél boldog, ha mindenki a nyomodban jár.
Legyél boldog, ha magányos és elhagyatott vagy.

Legyél vidám és segíts mindenkinek, akivel találkozol, hogy ők is megtapasztalják az öröm légkörét, akkor is ha a szíved darabokban van. Ez az igazi és hiteles életszentség, ami többet ér minden böjtnél és önmegtagadásnál.”

„A keresztény szeretet sajátossága, hogy szereti az ellenséget is. Ez gyakran hihetetlen a nem hívők számára. Egy nap az egyik börtönőr megkérdezte tőlem:
– Ön szeret minket?
– Igen, szeretem magukat.
– De mi éveken át tárgyalás nélkül, ítélet nélkül fogva tartottuk Önt, és Ön szeret minket? Ez lehetetlen, nem is igaz talán.
– Sok évet együtt töltöttünk, és Ön láthatta, hogy igaz.
– Ha kiszabadul, nem fogja ellenünk küldeni a híveit, hogy felgyújtsák a házainkat, megöljék a családtagjainkat?
– Nem, ha meg akartok ölni, én akkor is szeretlek titeket.
– De miért?
– Mert Jézus azt tanította, hogy mindenkit szeretni kell, még az ellenségeinket is. Ha nem így teszek, nem vagyok méltó a keresztény névre.
– Ez nagyon szép, de nehéz megérteni.
Jézus nyomatékosan hangsúlyozta a keresztény szeretet e sajátosságát és csak ezzel a lelkülettel lehet megteremteni az igazi békét a földön. „Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek (…)  ha csak atyátokfiait köszöntitek (…) Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is? (…) Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5,46–47.44)”

„Értékeljünk minden fájdalmat úgy, mint a megfeszített Jézus számtalan arcának egyikét és egyesítsük az ő fájdalmával. Ezzel belépünk az ő fájdalom-szeretet dinamikájába, részesülünk az ő fényéből, erejéből, békéjéből, Isten új és teljesebb jelenlétét tapasztaljuk meg.
Emlékszem raboskodásom sötét éveiből egy tapasztalatomra. A szenvedésnek abban a mély szakadékában néhány érzés békét hozott lelkemnek: soha nem szűntem meg mindenkit szeretni, senkit sem zártam ki a szívemből. A Szeretet-Isten fog felettem ítéletet hozni – mondogattam magamnak – nem a világ, nem a kormány, nem a propaganda. Minden elmúlik, csak Isten változatlan.”

„Ha mindenkivel „eggyé válunk” és van bátorságunk minden embert, még a látszólag legmegvetendőbbet, még az ellenséget is felebarátnak vagy testvérnek tekinteni, akkor az örömhír központi üzenetét valósítjuk meg: Jézus keresztje által Isten minden tőle távoli emberhez közel jött, megbocsátást és üdvösséget ajánl nekik. Ezért az evangelizáció nemcsak a misszionáriusok dolga, hanem a keresztény élet tartozéka. Isten Jó Híre csak akkor mutatkozik meg, ha mi mindenkihez közel lépünk.”

„Igazán nehéz pillanatokat, a bosszúállás, a kétségbeesés kísértését is megéltem. De a legkritikusabb pillanatokban, a nyomorom legmélyén, emberi gyengeségem legmélyén az Úr felém nyújtotta kezét és a remény visszatért, mint eső után a napsütés.” ^[2]

[1] Chiara Lubich: A szeretet művészete. Budapest, 2016. 33–34.
[2] Lucia Velardi (ed.) 100 pagine di F.-X- Nguyen Van Thuan. Spera in Dio! Citta Nuova Editrice, 2008.