„Én vagyok, ne féljetek”

„Mária Magdolna kiment a sírhoz” (Jn 20,21). Máté szerint érzékelte, hogy „az Úr angyala … elhengerítette a követ, és ráült.” (Mt 28,2). Jézus akkor már nem volt a sírban. Jézus tehát úgy támadt föl, hogy a kő és rajta a halált igazoló pecsét sértetlen volt.
Feltámadt Jézusom, add, hogy ne tévesszenek meg a látszatok: biztos legyek feltámadásodban akkor is, ha minden a halálról beszél.

Hányszor imádkozom, hogy hiszek a feltámadt Krisztusban, minden szentmisén megígérem, hogy életemmel Jézus halálát és feltámadását hirdetem… Aztán jönnek a hétköznapok eseményei, s már a kisebb nehézségeket, gondokat, a környezetemben tapasztalt negatívumokat úgy fogadom, mintha sohasem támadt volna fel.
Feltámadt Jézusom, add, hogy életem alakulásában, szeretteim sorsában, a történelem minden eseményében mindig tudjam hinni és megvallani, hogy az élet mindig erősebb, mint a halál, a fény diadalmasabb, mint a sötét, a jó mindig legyőzi a rosszat, a szeretet úrrá lesz a gyűlöleten és a kegyelem képes elnyelni a bűn tengerét – mert Te feltámadtál!

Jézus a zárt ajtókon át megjelent bezárkózott, félő apostolainak. Köszöntötte őket, majd mikor azok nem ismerték meg, megmutatta nekik sebeit. Jézus nem fél feltámadásában is viselni sebeit, hiszen most már nyilvánvaló, hogy Isten ereje a gyengeségben mutatkozik meg…
Jézus, add, hogy ne csodálkozzak, ne botránkozzak Misztikus Tested, Egyházad sebein, hanem feltámadásod jeleit lássam bennük!

Sokszor és sokan megrótták kétezer év óta a kenetvivő asszonyokat, hogy ugyan miért buzgólkodtak annyit, amikor Jézus előre megmondta, hogy föl fog támadni. Jézus persze nem rótta meg őket, sőt: hírül adta nekik feltámadását. Én nagyon tisztelem ezeket az asszonyokat. Hiszen szinte lehetetlennek látszott, hogy el tudják végezni, amiért indultak. „Ki hengeríti nekünk el a követ?”– tanakodtak útközben. (Mk 16,58). Úgy látszott, óriási, az ő erejüket bőven felülmúló akadály zárja el előlük Jézust. S ők mégis a sírhoz siettek…
Föltámadt Jézus, add, hogy én is elinduljak testvéreimhez, akiknek szívét talán „óriási kő” zárja el…Segíts, hogy sietve menjek és szolgáljam őket, hogy megéljük a Te feltámadásodat az ő életükben is.

Jézus megjelenik Mária Magdolnának (előtte nyilván a Szűzanyának), Péternek, a bezárkózott apostoloknak, az Emmauszba bandukoló apostoloknak, a hálóikat mosogató apostoloknak… szinte játékosan hol itt, hol ott tűnik fel… S ezt teszi ma is. Köztünk maradt Igéjében, az Eucharisztiában, egyházában, a hierarchiában, a hívőkben, minden emberben, különösen a legkisebbekben – és minden fájdalomban.
Feltámadt Jézusom, segíts, hogy ha nem is látom megdicsőült testedet, azért meghalljam a hangod: „Én vagyok, ne féljetek”.

„Ha a búzaszem nem hal el, egyedül marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24) – magyarázta Jézus a kíváncsiaknak követése módját. Csodálatos szimbólum. Nemcsak azt fejezi ki, hogy a pusztulásból élet fakad, de azt is, hogy csak a halálból fakadhat élet. A szeretetből vállalt szenvedés életet ad. Érett búzatáblák között járva ugyan ki gondol azokra a búzaszemekre, amelyek pusztulásukkal lehetővé tették a bő termést?
Jézusom, mindig juttasd eszembe, hogy semmilyen érték nem születhet áldozat nélkül. Segíts, hogy veled együtt tudatosan, szeretetből vállaljam a búzamag sorsát…