Ferenc pápa: „Hogy egy testvéribb világot építsünk...”

Ha az emberi történelem tele is van drámai eseményekkel, fájdalmas helyzetekkel, háborúkkal, forradalmakkal és szerencsétlenségekkel, az is igaz – mondja Jézus –, hogy mindez nem a vég (vö. Lk 21,9); ez nem ok arra, hogy hagyjuk, hogy a félelem megbénítson bennünket, vagy engedjünk azok borúlátásának, akik azt gondolják, hogy minden elveszett, és hogy nincs értelme jóra törekedni az életben. (…) A keresztény ember tehát, aki megpróbáltatással szembesül – bármilyen megpróbáltatással, legyen az kulturális, történelmi vagy személyes –, azt kérdezi: „Mit mond nekünk az Úr a mostani válságon keresztül?” (…)

Ne menekülj el, hanem tedd fel a kérdést magadnak: mit mond nekem az Úr, milyen jót tehetek?

Nem véletlen, hogy Jézus második felszólítása – a „vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket” után – pozitív értelemben hangzik el. Azt mondja:

„Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek” (Lk 21,13). Alkalom a tanúságtételre. Szeretném hangsúlyozni ezt a gyönyörű szót: alkalom. Azt jelenti, hogy alkalmunk adódik valami jót tenni a konkrét életkörülmények között, akkor is, ha azok nem ideálisak. Ez egy szép és tipikusan keresztény művészet: ne maradjunk áldozatai annak, ami történik! A keresztény nem áldozat – ha valaki felveszi áldozatszerepet, az rossz, árt nekünk –, hanem ragadjuk meg az alkalmat, amely ott rejtőzik mindenben, ami velünk történik, a lehetséges jó, az a kevés jó, amit meg lehet tenni! És a negatív helyzetekből is építkezzünk!

Minden válság kedvező lehetőség, lehetőséget kínál a növekedésre. Mert minden válság nyitott Isten jelenlétére, az emberség jelenlétére. (…) Erre akkor döbbenünk rá, ha végignézzük személyes történetünket: az életben a legfontosabb lépéseket előre gyakran éppen válságban, próbatételek között, a kontrollvesztés és elbizonytalanodás helyzeteiben tesszük meg.

És így értjük meg azt a felhívást, amelyet Jézus ma közvetlenül nekem, neked, mindannyiunkhoz intéz:

miközben nyugtalanító eseményeket láttok magatok körül, miközben háborúk és konfliktusok dúlnak, miközben földrengések, éhínségek és szerencsétlenségek történnek, te mit teszel, én mit teszek?

Eltereled a figyelmedet, hogy ne is gondolj rá? Elmerülsz a szórakozásban, hogy ne érintsen téged? A világiasság útját választod, nem veszed szívedre ezeket a drámai helyzeteket, nem is foglalkozol velük? Elfordulsz, hogy ne is lásd? Megadóan és beletörődve alkalmazkodsz ahhoz, ami történik? Vagy ezek a helyzetek alkalmakká válnak arra, hogy tanúságot tégy az evangéliumról?

_{Eltereled a figyelmedet, hogy ne is gondolj rá? Elmerülsz a szórakozásban, hogy ne érintsen téged? A világiasság útját választod?}

Ma mindannyiunknak fel kell tennünk magunknak a kérdést a sok csapás, e kegyetlen harmadik világháború, sok gyermeknek, sok embernek az éhezése láttán: elpazarolhatom-e, elpazarlom-e a pénzt, elpazarlom-e az életemet, elpazarlom-e életem értelmét ahelyett, hogy bátran előremennék?

Testvéreim, a szegények mai világnapján Jézus szava erős figyelmeztetés, hogy felhagyjunk azzal a belső süketséggel, amely mindannyiunkban megvan, és amely megakadályozza, hogy meghalljuk a leggyengébbek fájdalmának elfojtott kiáltását. Ma is sérült társadalmakban élünk, és ahogyan az evangélium mondta, erőszak – gondoljunk csak az ukrán népet érő kegyetlenségekre –, igazságtalanság és üldözés szemtanúi vagyunk; emellett szembe kell néznünk az éghajlatváltozás és a világjárvány okozta válsággal is, ez utóbbi pedig nemcsak testi, hanem lelki, gazdasági és társadalmi bajokat is hagyott maga után. Testvéreim, ma is azt látjuk, hogy népek népek ellen támadnak, és fájó szívvel nézzük, ahogy a konfliktusok hirtelen kiszélesednek, ahogy a háborúk tömérdek ártatlan ember halálát okozzák, és ahogy a gyűlölet mérge megsokszorozódik. Ma is – sokkal nagyobb mértékben, mint korábban – oly sok testvérünk, aki megpróbáltatásokat szenvedett és reményét veszítette – elvándorol, reményt keresve, és oly sok ember él létbizonytalanságban a munkahely hiánya vagy az igazságtalan és méltatlan munkakörülmények miatt. És ma is, testvéreim, nővéreim, a szegényeket sújtja minden válság a legsúlyosabban.

De ha szívünk tompa és közömbös, nem halljuk meg fájdalmuk panaszos kiáltását, nem sírunk velük és értük, nem vesszük észre, mennyi magány és szorongás van jelen városaink elfeledett zugaiban is. El kell mennünk városaink zugaiba, ezekbe a rejtett, sötét szögletekbe: ott annyi nyomorúságot, fájdalmat és eldobott szegénységet láthatunk.

Tegyük magunkévá az evangélium erős és világos felhívását: ne engedjük, hogy félrevezessenek. Ne hallgassunk a vészprófétákra; ne hagyjuk magunkat megbabonázni a populizmus szirénjeitől, mely túl könnyű és elhamarkodott megoldásokat javasolva saját céljaik érdekében használják fel az emberek szükségleteit. Ne kövessük a hamis „messiásokat”, akik a profit nevében recepteket hirdetnek, amelyek csak kevesek gazdagságának növelésére hasznosak, a szegényeket pedig marginalizálódásra ítélik.

Ezzel szemben, tegyünk tanúságot: gyújtsuk meg a remény fényeit a sötétség közepén; a drámai helyzetekben ragadjuk meg a lehetőséget, hogy tanúságot tegyünk az öröm evangéliumáról, és

hogy egy testvéri világot építsünk, legalább egy kicsit testvéribbet;

bátran kötelezzük el magunkat az igazságosság, a törvényesség és a béke mellett, mindig a leggyengébbek pártját fogva. Ne meneküljünk el, hogy megvédjük magunkat a történelemtől, hanem harcoljunk azért, hogy ez a történelem, amelyben élünk, más arcot kapjon!