Hogyan legyünk párbeszédben a más vallásúakkal?

A júniusi életige arra biztat, hogy fogadjuk be a másik embert minden különbözőségével együtt. Chiara Lubich ezt tette a más vallásokhoz tartozó vezetőkkel is, és ebből termékeny kapcsolatok születtek. Az egység lelkisége című könyv alábbi részletéből kiderül, milyen lelki hozzáállással fordult feléjük, és hogyan élte meg személyesen a párbeszédet.

hogyan-legyunk-parbeszedben-a-mas-vallasuakkal

A párbeszéd ma rendkívül időszerű. Azt jelenti, hogy egymástól eltérő gondolatvilágú emberekkel találkozunk, és mégis higgadtan és őszinte szeretettel beszélünk egymással, és keressük az egyetértést, amelyben tisztázódnak a félreértések, elsimulnak a viták, a harcok, és adott esetben véget ér akár a gyűlölködés is.
Erre a párbeszédre ma nagyobb szükség van, mint valaha, különösen a különböző vallások hívei között, és nélküle nem tudjuk elkerülni a társadalmainkat fenyegető súlyos veszélyeket.
Valaki így fogalmazott: „Ahhoz, hogy a másik vallását megismerjük, bele kell bújnunk a bőrébe, úgy kell látnunk a világot, ahogyan ő látja, át kell élni, hogy mit jelent buddhistának, muzulmánnak, hindunak lenni.” Nem is olyan könnyű ez, hiszen azt kívánja tőlünk, hogy legyünk teljesen üresek, hogy vessük ki fejünkből gondolatainkat, szívünkből érzéseinket, akaratunkból mindent, hogy a másik emberrel azonosulni tudjunk. Azt jelenti, hogy átmenetileg még a legszebb és legféltettebb dolgainkat – még a hitünket, meggyőződésünket is – félre kell tennünk, hogy így egészen semmi lehessünk, „szeretetből megélt semmi”. Ez tesz képessé arra, hogy tanuljunk a többiektől, mert tényleg mindig van mit tanulnunk.

Ha ilyen szeretet mozgat minket, a másik ki tud bontakozni, mert bennünk befogadásra talál, meg tud nyílni, mert bennünk meghallgatásra talál.

Ezáltal megismerhetjük hitét, kultúráját, kifejezésmódját, valamiképpen belépünk az ő világába, magunkra vesszük kultúráját és gazdagabbak leszünk általa. Ezzel a magatartásunkkal elősegítjük azt is, hogy a sokféle kultúrájú társadalmaink kultúraközivé is váljanak: egymás felé nyitott és mély szeretet-párbeszédben álló kultúrák közösségévé.
A mi teljes nyitottságunk és befogadásunk arra ösztönzi a másik embert, hogy meghallgasson bennünket. Sokszor megfigyeltük, hogy amikor meghalunk önmagunknak, hogy eggyé tudjunk válni a másikkal, akkor ez hatással van rá, és kérdéseket ébreszt benne. Ekkor áttérhetünk arra, amit a pápa „tiszteletteljes hirdetésnek” nevez. „Tiszteletteljes”, ez minden párbeszéd kulcsszava. Ha hűek akarunk maradni Istenhez és önmagunkhoz is és őszinték akarunk lenni felebarátunkkal, akkor beszélnünk kell arról, hogy a mi hitünk szerint hogyan látjuk azt a kérdést, amiről éppen szó van, anélkül, hogy bármit is rá akarnánk a másikra erőltetni. Az erőszakos térítés árnyéka sem merülhet itt fel, mindent tiszta szeretetből kell tennünk.

Ám a Szentlélek mindig jelen van, ha szeretünk, és általa testvéreink azt érzik majd a lelkükben, hogy természetfeletti értelemben valami életre kel bennük, miközben hallgatnak minket.

Ezek az „Ige magvai”, amiről a Zsinat is beszél. Isten szeretete hintette el őket minden vallásban. Testvéreinket pedig megragadják a beszédünkben azok a nem hívők által is elismert örök emberi értékek, amiket az Úr a teremtés során elültetett minden emberi lélekben és kultúrában.
Az Ige magvaira és ezekre az értékekre alapozva, szolgálatként, finoman és végtelen tapintattal ajánlhatjuk fel az igazságnak azokat a szempontjait, amelyeket magunkban hordunk. Ezek a gondolatok nagyobb teljességet adhatnak annak, amiben a másik már hisz. Így először ő adott nekünk, most pedig mi is adunk neki. És ebben a közösségben, melyet a kölcsönös ajándékozás teremt, az igazság lassan-lassan feltárulkozik, és azt érezzük, hogy jobban testvérekké váltunk általa. Nagyon sok tapasztalatunk van erről a termékeny dialógusról.

 

Chiara Lubich egy imámmal
nyitókép: Nikkyo Niwano, japán buddhista vezetővel

 

 

Fotó: CSC Audiovisivi

Forrás: Az egység lelkisége. Új Város, Budapest, 2020. 476-477.

Fordította: Fekete Mária

Legújabb könyveink: