Hogyan lehetünk missziós szinodális közösség?

Szerk.: Prokopp Katalin

2024. október 2. és 27. között zajlik a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlésének második ülésszaka. Egészen különleges szinódus ez a mostani: Ferenc pápa kezdeményezésére először történik meg, hogy a gyűlések egy hosszú, éveken át (2021-2024) tartó szinódusi folyamat része, amelyben ráadásul a VI. Pál kezdeményezésével megszületett püspöki tanácsadó testületen kívül a helyi egyházak tagjai is együttmunkálkodásra, együttgondolkodásra vannak meghívva. Ez a második szekció már kifelé tekint, témája: „Hogyan lehetünk missziós szinodális közösség?”. A találkozást kétnapos lelkigyakorlat előzte meg. Timothy Radcliff bencés szerzetes négy lelkigyakorlatos előadásából az első 2024. szeptember 30-án, a szinódusi lelkigyakorlat kezdetén hangzott el, ebből idézünk részeket.

Tavaly a lelkigyakorlatunkon elgondolkodtunk azon, hogyan hallgathatjuk meg egymást. Hogyan nézhetünk reménnyel nézeteltéréseinkre, és hogyan nyithatjuk meg szívünket és elménket egymás előtt? Ledőltek bizonyos korlátok, és remélem, hogy nem ellenfeleknek, hanem tanítványtársaknak és keresőknek kezdtük látni azokat, akikkel nem értünk egyet.

Idén új fókuszunk van: „Hogyan lehetünk missziós szinodális közösség?”

Mindennek, amit tenni fogunk, ugyanaz az alapja: a türelmes, fantáziadús, intelligens és nyitott szívű hallgatás.

(…) Még mindig a mély hallgatás az alapja mindennek, amit ebben az évben végezni fogunk. Ez, ahogy az Instrumentum Laboris mondja, „az egyház első felvonása” (IL 60). (…) Istenre és testvéreinkre hallgatni a szentség fegyelme.

Ebben az évben „a feltámadott Úr és az ő evangéliumának missziójáról” (IL, Bevezetés) fogunk elmélkedni egy olyan világban, amely „a sötétségben és a halál árnyékában lakozik” (Lk 1,79). … Első jelenetünk éjszaka kezdődik: „A hét első napján korán, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz” (Jn 20,1). Ma is ezen a ponton tartunk. Világunkat még jobban elsötétítette az erőszak, mint egy évvel ezelőtt. A világ jön, és szeretett mestere holttestét keresi. Mi is összegyűltünk ezen a szinóduson, hogy keressük az Urat. Nyugaton úgy tűnik, hogy Isten nagy részben eltűnt. Nem annyira az ateizmussal, mint inkább a széles körben elterjedt közönnyel állunk szemben. A kételkedés még sok hívő szívét is megmérgezi. De minden keresztény mindenhol az Úr után keres, mint Mária Magdolna hajnal előtt.

Mi is sötétben érezhetjük magunkat. A legutóbbi szinódusi gyűlés óta sokan, köztük a szinódus résztvevői is kétségeiket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e valamit elérni. Mária Magdolnához hasonlóan egyesek azt mondják: „Miért vették el a reményünket? Sokat vártunk a szinódustól, de ezek talán csak szavak.”

És ugyan sötét van, de az Úr már jelen van a kertben Mária Magdolnával és velünk. Halála előtt Jézus ezt mondta: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24). A magot Arimatheai József és Nikodémus vetette el a kert gazdag talajába, egy új sírba, amelyet senki sem használt. Mindjárt virágzik. A hajnal közeleg. Mária Magdolnához hasonlóan mi is többet fogunk kapni, mint amennyit keresünk, ha mi is nyitottak vagyunk az Úrral való találkozásra.

A kertben három keresővel találkozunk, Mária Magdolnával, a szeretett tanítvánnyal és Simon Péterrel. Mindegyik a maga módján keresi az Urat, mindegyiknek megvan a maga módja a szeretetre, és mindegyiknek megvan a maga üressége. És mindegyik keresőnek megvan a maga szerepe a feltörekvő reménységben is. Nincs rivalizálás. Kölcsönös függőségük testesíti meg a szinódus lényegét. Mindannyian tudunk azonosulni legalább az egyikükkel. Melyikük Ön?

Tomas Halik azzal érvelt, hogy az egyház jövője azon múlik, hogy képes-e elérni társadalmunkban a keresőket.

(…) Azt írja, hogy a keresztényeknek késznek kell lenniük arra, hogy „keresők legyenek azokkal, akik keresnek, és kérdezők legyenek azokkal, akik kérdeznek”.

A feltámadás minden beszámolója tele van kérdésekkel. Mária Magdolnát kétszer is megkérdezik, miért sír. Ő azt kérdezi, hogy hova helyezték a holttestet. Mind azt kérdezik, miért üres a sír… Jézus megkérdezi az Emmausba menekülő tanítványokat: „Mit beszéltek?”, majd megkérdezi a tanítványokat: „Miért rémültetek meg, és miért támadt kétség a szívetekben?” (Lk 24,38). A feltámadás nem józan ténymegállapításként tör be életünkbe, hanem fürkésző kérdések formájában.

_{Vatican News} 

A mély kérdések nem információkat keresnek. Arra hívnak bennünket, hogy új módon éljünk, és új nyelven beszéljünk. Rainer Maria Rilke költő ezt írta: „Ne keresd azokat a válaszokat, amelyeket most nem kaphatsz meg, mert akkor nem tudnád megélni őket. És mindezt meg kell élni. Éld a kérdéseket most. Talán egy napon a távoli jövőben, fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, a választ fogod élni.”^[1]

A feltámadás nem Jézus élete, amely egy rövid megszakítás után újrakezdődik, hanem egy új életforma, amelyben a halál legyőzetett. Az evangéliumokban a feltámadás először olyan sürgető kérdésként tör be életünkbe, amely már nem engedi meg, hogy úgy éljünk, mint korábban.

Sok kérdéssel érkezünk mi is erre a szinódusra, például a nők egyházi szerepével kapcsolatban. Ezek fontos kérdések. De nem tekinthetők csak olyan kérdéseknek, amelyek arról szólnak, hogy valami vagy engedélyezve, vagy elutasítva lesz. Ez azt jelentené, hogy ugyanaz az egyház maradunk. A kérdések, amelyekkel szembe kell néznünk, inkább hasonlítsanak az evangéliumokhoz, amelyek arra hívnak bennünket, hogy együtt, mélyebben éljük meg a feltámadt életet!

Ezért mernünk kell szívünk legmélyebb kérdéseit a szinódus elé vinni, aggasztó kérdéseket, amelyek új életre hívnak bennünket. Mint a három kereső a kertben, nekünk is válaszolnunk kell egymás kérdéseire, ha új utat akarunk egyházi létünk hogyanjára találni.

Ha nincs kérdésünk, vagy csak felületes kérdéseink vannak, a hitünk halott.

(…) Ha tisztelettel és félelem nélkül hallgatjuk egymás kérdéseit, fogunk egy új utat találni a Lélekben való élethez. Ahogy tavaly is mondtam, a bagdadi Dominikai Akadémia mottója: „Itt nincs tiltott kérdés.” Mi vagyunk Mária Magdolna, a szeretett tanítvány és Simon Péter, és csak együtt találjuk meg a ránk váró Urat…

Mária Magdolnát egy olyan szeretet vonzza, mely gyengéd. Ő földhözragadt, fizikai, húsból és vérből való. Gondoskodni akar szeretett Ura testéről. Ő minden bizonnyal azokat képviseli, akiknek életét a világ sebesültjei iránti együttérzés vezérli. Teréz anya Kalkutta utcáin kereste Ura testét. Molokai Szent Damján, aki életét adta a leprásokért, Hawaiin. Gondoljunk az emberek millióira is, akik nem ismerik Krisztust, mégis együttérzéssel vannak azok iránt, akik szenvednek. Mária Magdolnához hasonlóan a halottakat, a sebesülteket keresik.

^synod.va

A világ tele van sírással. Négy nappal a Püspöki Szinódus utolsó gyűlésének kezdete után a Hamász elkövette azokat a szörnyűségeket, amelyek háborúba sodorták a Közel-Keletet. Ukrajnában és Oroszországban az emberek sírnak több százezer fiatal halála és megcsonkítása miatt, ahogyan Szudánban és Mianmarban is sírnak. A Szentatya által összehívott egyik tanulmányi csoport „A szegények kiáltásának hallgatása” címet viseli. Úgy is nevezhetnénk: „Hallgasd a sírók kiáltását!” Mária Magdolna a védőszentjük.

Ekkor Mária meghallja a nevét: „Mária”; „Rabbuni”. Illő, hogy ő, akinek életét az együttérző, gyengéd szeretet határozza meg, nevével tölti ki ürességét. Holttestet keresett, de többet talált, mint amiről álmodni tudott volna, mégpedig az örökké élő szeretetet. Istenünk mindig nevünkön szólít minket… A név jele annak, hogy egyediségünket Isten értékeli… Ezért az a feladatunk, hogy megnevezzük azt az Istent, aki a sötétségben keres minket; és hogy egymás nevét és arcát is megbecsüljük.

Csak akkor tudjuk közvetíteni Isten jelenlétét, ha ott vagyunk egymás számára a szinódus alatt.

Gregory Boyle SJ fiatal bandatagokkal dolgozik Los Angelesben. Szolgálatának titka az, hogy tudja a nevüket. Nemcsak a hivatalos nevüket vagy a becenevüket, hanem az anyjuk által adott azon neveket is, amikor nem haragszanak rájuk. Amikor a fiatal Lulát a nevén szólította: „Olyan volt, mintha áramütés érte volna. Egész teste görcsbe rándult az örömtől, amikor felismerte, hogy hívják, hogy hangosan kimondják a nevét. A zebrán való átkelés során Lula folyamatosan megfordult és rám mosolygott.” ^[2]

(…) Ez a szinódus a kegyelem pillanata lesz, ha együttérzően nézünk egymásra, és olyan embereket látunk a többiekben, akik hozzánk hasonlóan keresnek. Nem az egyházi pártok képviselőit, nem az a szörnyű konzervatív bíborost, nem az a félelmetes feministát! Hanem embereket, akik keresnek, akik megsebesültek, és mégis örülnek…

_{Vatican News}

A feltámadás a közösség születése. „Isten népe soha nem egyszerűen a megkereszteltek összessége, hanem az Egyház „mi”-je” (IL 3). „Menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” János evangéliumában ez az első alkalom, amikor „testvéreknek” nevezi a tanítványokat.

Fratelli Tutti! Mária Magdolnának meg kell szabadítania szeretetét minden kizárólagosságtól!

Akkor kész lesz elmondani a tanítványoknak a jó hírt: „Láttam az Urat.”

Ez a mi kihívásunk is. Nem az angol Jézusomhoz vagy a domonkos Jézusomhoz ragaszkodom, hanem az Úrhoz, akiben mindannyian testvérek vagyunk, beleértve a jezsuitákat is! Ez a szinódus akkor lesz gyümölcsöző, ha megtanuljuk azt mondani, hogy „mi”: „Atyám és a ti Atyátok, az én Istenem és a ti Istenetek”.

(…)

Az első feltámadási jelenetben azt látjuk, hogyan reagál az Úr a keresés három formájára, amelyek megfelelnek életünk három ürességének: a gyengéd szeretet, amely a jelenlétet keresi; az értelem, a fény keresése, és a megbocsátás keresése. Minden keresőnek szüksége van a másikra. Mária nélkül nem jöttek volna a sírhoz. Azt hirdeti, hogy az Úr jelen van. A szeretett tanítvány nélkül nem feltámadásként értelmezték volna a sír ürességét; Péter nélkül pedig nem értették volna meg, hogy a feltámadás az irgalom diadala.

Mindegyik egy csoportot képvisel, amely valamilyen módon kirekesztettnek érezte magát a legutóbbi összejövetelünkön. Mária Magdolna arra is emlékeztet bennünket, hogy a nőket gyakran kizárják a vezetői pozíciókból az egyházban. Hogyan találhatunk olyan utat, amelyet az igazságosság és a hitünk követel? Az ő keresésük a miénk is.

A legutóbbi gyűlésünkön sok teológus is kirekesztettnek érezte magát. Néhányan azon töprengtek, miért vették egyáltalán a fáradságot, hogy eljöjjenek. Nélkülük nem tudunk előrelépni. A szinódusi útnak leginkább ellenálló csoport pedig a pásztorok, a plébánosok voltak, akik mindenekelőtt Péter irgalmas pásztor szerepén osztoznak. Az egyház nélkülük sem válhat igazán szinodálissá.

Ha viszont szinte mindenki kirekesztettnek érzi magát, akkor ne legyen verseny az áldozati szerepért! Az Úr sötétben való kereséséhez mindezekre a tanúkra szükség van.

Ahogyan a Szinódusnak is szüksége van mindazon formákra és módokra, amelyekben szeretjük és keressük az Urat, és ahogy korunk keresőire is szükségünk van, még akkor is, ha nem osztják hitünket.

_Pixabay

Hogy tud mindez átáramlani küldetésbe? A következő szavakat Antoine de St. Exupérynek tulajdonítják. Még annál is jobbak, mint amiket valójában írt: „Ha hajót akarsz építeni, ne gyűjtsd össze a férfiakat és a nőket, hogy parancsokat adj nekik, vagy hogy elmagyarázd minden részletét annak, hogy mit kell tenniük, vagy hogy hol találnak meg mindent. … Ha hajót akarsz építeni, akkor kelts vágyat a tenger iránt a férfiak és a nők szívében! Adj az embereknek ízelítőt a végtelenből, és ők maguk fogják megtalálni a módját, hogy hajókat építsenek, és kihajózzanak a hatalmas óceánra!.” [3]

A tanúk mindegyikét egy olyan szeretet érinti meg, mely végtelen. Mária Magdolnát a végtelen gyengédség érinti meg; a szeretett tanítványokat megindítja a határtalan értelem utáni keresés; Pétert a végtelen irgalom iránti szükséglet, amely nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer bocsát meg. Amikor megnyílunk egymás végtelen vágyakozása előtt, akkor vízre bocsátjuk a küldetés hajóját. Csak együtt, amint az efezusi levél mondja, „majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.” (Ef 3,18-19).

A teljes beszéd –, benne Péter apostol és a szeretett tanítvány keresésének kifejtésével – megtalálható magyarul a megujul.hu weboldalon, melyen ezen kívül is folyamatosan nyomon követhetőek a szinódus mozzanatai. Szívesen ajánljuk a honlapot azon olvasóink figyelmébe, akik nem akarnak lemaradni az egyház e fontos eseményéről.

_{[1] Letters to a young Poet, Letter 4, July 16th 1903. Translated by N. D. Herter Norton.}

_{[2] Paul Murray OP ‘Dominicans and the Key of Knowledge1’ A Talk to Dominican Friars Studying in Rome – PUST, Angelicum, 19 February 2022. p.47}

_{[3] “To create a ship is not to weave sails, forge nails or read the stars, but to give a taste of the sea, which is one, and in the light of which nothing is contradictory but community in love.”}