Imádság - az egységért Istennel

Imádkozni annyi, mint Jézust szeretni. Találkozót beszélni meg Vele. Azt gondolnánk, hogy ő az, aki hajlandó elfogadni a meghívásunkat. Egyáltalán nem így van. Ő éjjel-nappal kitartóan vár ránk, és mi vagyunk azok, akik nem fogadjuk el a meghívását. Amikor pedig mégis elfogadjuk, képzelhetitek, mekkora az öröme, milyen jó fogadtatásban lesz részünk!^[1]

^{(Szerk.: Dőlttel szedve Pierre Goursat gondolatai, lábjegyzetben forrásmegjelöléssel.)}

A személyes imádság szerelmes találkozás Jézussal, amelynek alapvető jelentőségét Pierre Goursat a megtérésekor fedezte fel. Ettől fogva a mindennapos ima elengedhetetlenné vált számára; ebből merítette fizikai erejét és apostoli buzgalmát. Szakmai tevékenységei mellett annak kényszerítő szükségét is érezte, hogy az egyedüllétben találkozzon Urával. Az imádság volt az a hely, ahol Pierre megpihent Istenben, ahol élő jelenléte elé tárta magát és ahol feltöltekezett ezzel a lelki élethez nélkülözhetetlen oxigénnel. A Lélek kiáradása felerősítette szomját az imádságra. Nem tudott lemondani erről annak ellenére, hogy számtalan más dolog is sürgette:

Fizikai szükségem van az imádságra, az áhítatra, különben megfulladok és szomorú leszek. Amint újrakezdem, visszatér az öröm, a békesség és a fény. De azt is látom, hogy többé már nemcsak imaidőre van szükségem, hanem arra is, hogy folyamatosan Jézussal maradjak.^[2]

Pierre Goursat lelki és missziós termékenysége az éjjel és nappal imával töltött hosszú időben gyökerezik. Minden Istennek és embereknek szentelt élet rejtett oldala az imádság. Az ima nem választott lehetőség, hanem a keresztény élet legfontosabb része. A hosszas, csendes szemlélődés létszükséglet. Krisztussal való kapcsolatunk a személyes imádságban napról napra erősebb lesz. Pierre mindenkit arra buzdított, hogy találjon időt Istenre, a hosszas imádkozásra, nehogy aktivizmusba süllyedjen: Ami nagyon fontos, az a személyes ima. Ha nem tudtok naponta fél órát imádkozni, akkor annyi nektek^[3]. Pierre arra biztatta a hozzá közelállókat, hogy a napnak ezt a leglényegesebb találkozóját semmi szín alatt ne mulasszák el, és ezért írják is be előre a naptárukba. De hogyan szabadítsunk fel időt Istennek az egyébként is túlzsúfolt időbeosztásunkban? Amikor ezt az ellenvetést megemlítették neki, Pierre Goursat azt válaszolta, hogy az imádság nem elvesztegetett, hanem megnyert idő! Mindenkinek azt tanácsolta, hogy vizsgálja meg figyelmesen az elfoglaltságait, és hagyjon fel azzal, ami haszontalan. Szalézi Szent Ferenc egy püspöknek adott válaszát idézte, aki túl elfoglalt volt ahhoz, hogy egy órát imádkozzon két órát.”

Miért elengedhetetlen az imádság? Mert Isten jelenlétébe helyez minket, aki szeretné kinyilatkoztatni magát. Ez a megosztás és a kommúnió helye, ahol Isten elé tárjuk életünket, hallgatjuk Őt, hogy készségesek legyünk hívására. Az imádság nyitottá tesz bennünket a megszentelő kegyelem működésére, megerősíti személyes kapcsolatunkat Krisztussal, különösen meghitt és bensőséges viszonyt épít ki vele. Hűségünk által mutatjuk meg Jézusnak ragaszkodásunkat és szeretetünket, elhatározásunkat, hogy követjük őt.

Pierre hangsúlyozta azt a tényt, hogy az imádság által valódi barátságot alakíthatunk ki Krisztussal: „Már nem mondalak benneteket szolgáknak […]. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.” (Jn 15,15) Pierre Goursat szeretett János evangéliumának 15. fejezetéről elmélkedni: „Maradjatok bennem, és én tibennetek. […] Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek.” (Jn 15,4–5)

Ezzel a verssel kapcsolatban megjegyezte: Az a titka, hogy megmaradjunk az Ő szeretetében. Azt kéri tőlünk: „maradjatok”. Ez parancs, ez tanács. Valójában ez a lényeg!^[4] Pierre tudta, hogy imádság nélkül semmire sem lenne képes: Nagyon szeretem ezt a „nálam nélkül semmit sem tehettek” gondolatot, hiszen ez csodálatos, radikális, [nélküle] semmit sem tehetünk. Nem kell hát aggódni, elhangzott, hogy nem tehetünk semmit! Mindent az Úrtól kell tehát kérnünk.^[5]

Pierre Goursat számára az imádság nem formális, merev viselkedés volt. Abból állt, hogy csendben marad az Isten tekintete előtt, Krisztussal egységben, akár ágyban fekve a nagy feszületére függesztett tekintettel, akár a tabernákulum előtt térdelve a kápolnában: A legfontosabb cél az Istennel való egyesülés.^[6] Az imádság különböző formáit gyakorolta: szemlélődés, dicsőítés, szentségimádás vagy közbenjárás. Számára az volt a fontos, hogy Jézust szemlélje minden körülmények között, felismerje a jelenlétét a kihelyezett Oltáriszentségben ugyanúgy, mint a hozzá érkező emberekben, akik tanácsot kérni jöttek:

Az a cél, hogy eljussunk a szüntelen imádságig, de erőlködés nélkül. A szerelmesek is végzik a dolgukat, ám közben állandóan a másikra gondolnak, megállás nélkül. Mi pedig Jézusba vagyunk szerelmesek. És így lassacskán elérjük, hogy szüntelenül Rá gondoljunk. Tehát bárhol is vagyunk, imádkozzuk a rózsafüzért, dicsőítünk. Ez pedig állandó öröm.^[7]

Pál apostol buzdítását (1Tessz 5,16) magára vonatkoztatva Pierre azt mondta: Imádkozni kell hát, imádkozni szüntelenül, ezt jól tudjátok; csak meg is kell tenni…^[8] A „szív imádságát” szerette volna élni, az ortodox lelkiségnek ezt a kincsét, amely A zarándok elbeszélései című könyv által vált ismertté:

A szív imádsága valóban ez a tűz, a szeretetnek ez a lángoló tüze. Ezt a tüzet megkapjuk, így aztán nehézség nélkül sikerül imádkoznunk, még csak összpontosítanunk sem kell.^[9]

Az imádság kegyelmek forrása, de egyben küzdelem is: először azért, hogy hűségesen időt szánjunk rá mindennap, aztán azért, hogy lelkünket készségessé tegyük, és az Úrra összpontosítsunk abban az órában, amelyet neki adunk. Elcsüggedhetünk, amikor elér minket a lelki „szárazság” vagy ránk tör a szétszórtság. Pierre Goursat nem győzte hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy imádságát lelki olvasmányokkal és a Szentírásról való elmélkedéssel táplálja: Egy nap ezek a már százszor hallott igék váratlanul megrendítően hatnak bennem. Jézus igéi az élet igéi.^[10]

Buzdította mindazokat, akiknek nehezére esett az imádság, hogy imádkozzanak együtt más testvérekkel, így kölcsönösen ösztönözhetik egymást: Hinnünk kell a közösen, hittel mondott imádság rendkívüli erejében. Hiszen a világot a hit alakítja át. Ez hatalmas erő.^[11]

Az imádság nem eltávolít, hanem közelebb visz a világhoz. Megnyitja szívünket minden emberi nyomorúságra, amit a közbenjáró imádságban hordozunk, a keresztre feszített Jézussal egységben:

Amikor a szenvedő Jézussal vagyunk, mi is szenvedünk! És nem érezzük annyira a lelki „szárazságot”! ^[12]

A fenti szöveget a 15 nap imádság Pierre Goursat gondolataival c. könyvből idéztük, mely kedvezményes, kiadói áron megvásárolható webshopunkban.

^{[1] Felkészülési jegyzetek egy tanításhoz, 1971. vége
[2] Levélvázlat egy papnak, 1972.
[3] Az első elköteleződések hétvégéje, 1977. június 18-19.
[4] A Jézus Testvériségének lelkigyakorlata, 1978. augusztus
[5] A Jézus Testvériségének lelkigyakorlata, 1979. december 31
[6] Találkozó, Paray-le-Monial, 1977. július 9-14.
[7] Az első elköteleződések hétvégéje, 1977. június 18-19.
[8] Találkozó, Paray-le-Monial. 1975. július 23.
[9] A Jézus Testvériségének lelkigyakorlata, 1978. augusztus
[10] Felkészülési jegyzetek egy tanításhoz, 1971. vége
[11] Közösségi hétvége, 1981. június 21.
[12] A Jézus Testvériségének lelkigyakorlata, 1978. augusztus}