Istennel találkozhatunk korlátainkban

Istennel találkozhatunk korlátainkban

Karácsonykor az Ige testté lett, Isten emberré lett. Ez annyit jelent: Isten jelen van az én korlátaimban – a korlátaim között jelen van Isten. Az én korlátaim, bukásaim, bizonytalanságaim Isten jelenlétének „helyei” a világban! Gondja van mindezekre és el is fogadta ezeket.

Ahol saját korlátaimba ütközöm, valójában Őt érintem.

Emiatt nem remélhetek kevésbé, sőt növekednem kell a reményben. Elfogadni korlátaimat azt jelenti: elfogadom Őt, elfogadom Istent a korlátaimban.

Korlátaimban Isten van jelen! Az, amit a többieknek nyújtani tudok saját korlátaim között, végtelenül kevesebb annál, mint amire szükségük van és amit kérnek tőlem. És mégis épp ezekben a korlátaimban van jelen Isten, aki korlátolt mivoltomban adja magát azáltal, hogy én is Neki adom magam. Megtestesülésén keresztül – értsd jól! – „szentséggé” válok, hatékony jellé, melyben Ő közli magát és megjelenik a mi világunkban.

Hogy Isten meg ne fagyjon

Amikor a gyerekeknek Szent Mártonról meséltem, aki elvágta a köpenyét és a felét a ruhátlan koldusnak adta, valaki közbeszólt:
„A koldus volt Isten!” És egy második hang: „Márton jól tette!” Feltettem a kérdést: „Hogyhogy?” Ezt a választ kaptam: „Különben Isten megfagyott volna.”

Megosztani, nehogy Isten megfagyjon köztünk.

Nem kellene ennek a történetnek a mi karácsonyi történetünkké is válnia? – Akkor a mindig készen álló ítélkezéseink barikádja, önző vágyaink barikádja, az önmagunkkal körülbástyázott Énünk barikádja, önmagán kívül semmire igényt nem tartó „Mi” barikádja szétrobbanna, darabokra hullana.
Csak így lenne szabad a tér közöttünk, hogy helye legyen a Gyermeknek nálunk.

Klaus Hemmerle karácsonyi könyve itt megrendelhető