Jeri könyve az élet könyve

Majdnem napra pontosan Jeromos halának 3. évfordulóján tartották meg a róla szóló könyv bemutatóját a Budai Várban, a Bécsi kapu téri evangélikus egyházközség zsúfolásig megtelt közösségi termében. A bemutatón a könyv szerkesztője, Csillag Péter kérdezte az édesapa-szerző Koncz Leventét, valamint Jeri kezelőorvosát, Garami Miklóst, a SOTE Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinika neuro-onkológusát és Csókay András idegsebészt, akivel szintén konzultáltak a betegség ideje alatt, s akinek vigaszul szánt mondata lett a könyv címe.

Jeromosról nem először olvashatnak az Új Város hasábjain. 2020 decemberében írtuk meg a történetét, és közöltünk részleteket az édesapa leveleiből, akkor még bizakodva és csatlakozva a gyógyulást kérő imahálóhoz. Másodszor pedig 2021 júniusában számoltunk be az utolsó hetek eseményeiről, arról, hogy az orvosi lehetőségek kifogytával a családot körülvevő közösség és ismeretlenek százai negyvennapos böjtbe fogtak, esdve a csodáért. Ez a böjt és imádság átformálta a szíveket, s egyre inkább egészültek ki az imák az Isten akaratának fürkészésével, a „de legyen meg a te akaratod” kitétellel, és imádkoztak a jó halál kegyelméért, a családnak erőért, az elfogadás kegyelméért. Történt-e csoda? Testi értelemben vett gyógyulás nem, de sok imádkozó szív gyógyult, és csodát élhettek meg abban is, hogy az orvosok által előrevetített hosszú és fájdalmas szenvedés helyett Jeri néhány nap alatt gyengült le és szerettei körében átaludta magát a túlvilágra.

Ez a hét hónap egy igazi és mély lelkigyakorlat volt annak a többszáz embernek, akik a hajrajeromos levelezőlistán végigkísérték ezt a – talán mondhatom így – keresztutat. A könyvbemutatón az édesapa elmondta, hogy magától eszébe sem jutott volna, hogy a levélfolyamot könyv formában is megjelentesse, de miután egyre többen mondták, hogy ezt ki kellene adni, már nem tudta nem komolyan venni. Szakemberként pedig a könyv későbbi szerkesztője is biztatta, hogy a könyvnek tanúságtevő ereje lehet, ezért belevágtak a kiadás folyamatába. Levente újra átolvasta a leveleket, és már egyfajta távlatból helyenként reflexiókat is fűzött hozzá, valamint kiegészült a könyv egy képi anyaggal is Jeri életének főbb állomásairól. (Mivel nem minden kép kerülhetett bele a köyvbe, ezért létrejött a www.jeri-konyve.hu honlap, ahol képeket, videókat, kiegészítő írásos anyagokat is találnak még az érdeklődők.)

A könyv címe Csókay Andrástól származik, aki maga is elveszített egy gyermeket: tízéves fia váratlanul, egy epilepsziás roham következtében fulladt bele az alig húszcentis vízbe. A tragédia másnapján egy barátja mondta neki, hogy ne aggódjon, a gyerekek rögtön a mennybe jutnak, hiszen Jézus megmondta, „ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” (Mt 18,3). Ez a mondat és a benne rejlő bizonyosság segített a feldolgozásban a Koncz családnak is, ezért is választották e mondatot a könyv címéül.

„A könyvből kiderül, hogy Garami Miklós doktor úr milyen szeretettel, odafigyeléssel, gondossággal kezelte Jerit, és készségesen állt a szülők rendelkezésére bármilyen kérés, kérdés esetén. Ez is hozzásegítette a családot, hogy ezt a néhány hónapot bizonyos szempontból nagyon is felemelő és pozitív időszakként élték meg, bármilyen furcsa is ezt mondani” – fogalmazott Csillag Péter, amikor Jeri kezelőorvosát kérdezte, hogy milyen emlékeket őriz Jeriről és erről az időszakról.

Garami doktor pontosan emlékszik az első beszélgetésre, ahol az volt a benyomása, hogy sugárzik a szeretet Jeri körül, és nemcsak egy édesapával és édesanyával beszélt ott, hanem egy egész nagy családdal. Ezt a mögöttük álló támogató közösséget végig lehetett érezni, akkor is, amikor nehézségek, döntéshelyzetek voltak.

Elmondta, hogy számára orvosként mindig nagy dilemma, hogyha egy betegség nagyon kicsi eséllyel gyógyítható, akkor szabad-e nekikezdeni, szabad-e elvenni az orvosnak a családtól azt az időszakot? „Mert amit velünk a kórházban tölt, azt nem a családdal tölti. Időközben változott az én véleményem is erről. Az biztos, hogy őszintén el kell mondani a családnak, hogy nem biztos, hogy meg tudjuk gyógyítani a daganatos gyereket, főleg, ha az egy speciális daganatfajtája. Azt a terápiát tudjuk odaadni, ami a világon a legkorszerűbb, és amitől a legtöbb gyerek meggyógyul, de nem tudjuk ígérni. De amikor már azt látjuk, hogy nincs semmi esély, akkor inkább arra fókuszálunk, hogy a család együtt és szeretetben töltse azt az időt, ami hátravan.”

Garami doktor a hit erejét is kiemelte a betegség folyamatában: „Aki előre néz egy kicsit, hite van a jövőben, hite van abban, hogy ő meggyógyul, ott van mögötte a szerető család, ők sokkal könnyebben veszik a napi szintű fájdalmakat.” Másrészt azt is kifejtette, hogy mennyire fontos, hogy a beteg gyereknek az életkorának, a tudásszintjének megfelelően elmondják, hogy mi az ő betegsége. A klinikán nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekek megértsék és a saját szavaikkal el tudják mondani a környezetüknek, hogy mi a betegségük, milyen kezeléseket kapnak. Ez a tudás megvédi a gyerekeket, amikor a tájékozatlan ismerősök esetleg butaságokat mondanak a betegségről. „Mondjuk például bejön fejfájással hozzám egy idegsebészeti műtét után, és mondom, tudod-e, hogy miért vagy nálunk? Nem? Azért kellett ide jönni, mert a doktor bácsi kivette a beteg sejteket, de hogy ne jöjjön vissza a betegség, most orvosságot kell adni neked.” A szülővel persze még tovább beszélgetünk – teszi hozzá, és ez a kommunikáció a gyerekkel és a szülővel egy nagyon finom, folyamatosan változó interakció, és fontos, hogy a szülő érezze ezt a mellérendelt viszonyt.

A könyvben sorakozó levelekben is nagyon erőteljesen kirajzolódik a közösség ereje. Koncz Levente a könyvbemutatón is elmondta, hogy az élet minden területén segítette őket ez az összefogás. A konkrét tárgyi szükségleteket vagy megoldandó feladatokat tekintve a legkisebb kérésük is néhány perc alatt megoldódott, de nem tudja eléggé hangsúlyozni, hogy mennyi erőt és támaszt adott az a sok támogató levél, amit válaszként kaptak. Sokan kezdték úgy a levelüket, hogy nem találják a szavakat vagy hogy sokat gondolkodtak, mit és hogyan írjanak. Levente mindenkit csak bátorítani tud, hogy ezt a lépést megtegye, mert számukra minden levél egyenként hozzásegítette őket ahhoz, hogy el bírják hordozni ezt a lelki terhet.

Az utolsó kérdésre válaszolva, miszerint kinek ajánlja a könyvet, elmondta, hogy „az biztos, hogy nem könnyű olvasmány, tehát azoknak ajánlom, akik nem félnek attól, hogy közben elérzékenyülnek, és közülük is azoknak, akik talán szeretnének bátorítást, megerősítést kapni arra, hogy a nagy keresztekhez nagy segítség is jár, vagy abban szeretnének megerősítést kapni, hogy még egy ilyen mély gyászból is van gyógyulás és van vigasztalás. És azoknak, akik szeretnének megerősítést kapni abban a reményben, hogy a halálunk után nem hullunk a semmibe.”

A szülői életút egy jelentős állomása, amikor a már felnőtt gyermeket útjára bocsátjuk, s ettől kezdve tőlünk függetlenül járja a saját útját. Bár Jeromos alig több mint hat évet töltött a Földön, befutotta a pályát, ami adatott neki. És olyan érzésem van, hogy szülei ezzel a könyvvel valamilyen módon útjára bocsátották őt itt az evilági életben is. Közkinccsé téve a kis „szeretetgombóc” Jeri és az őt körülvevő család és közösség történetét, Jeri könyve immár mindenki könyve lett és nem tudhatjuk hány ember életére lesz még hatással a betűkön keresztül, s fakad halálából is végső soron élet.

A könyvet a Rézbong Kiadó adta ki, megvásárolható közvetlenül a kiadótól vagy a nagyobb könyvesboltokban. A szerző és a kiadó az előállítási költségeken felüli bevételt a Tűzoltó utcai SOTE Gyermekgyógyászati Klinika Játszóház Alapítvány javára ajánlottak fel.