Krisztus által egységben összekapcsolódni, mint egy óra fogaskerekei

Olvasási idő: 7 perc

_{Kezdőkép: Kereskényiné Nemes Lívia református lelkipásztor igét hirdet az Imahét a keresztények egységéért nyitó alkalmán 2026. január 18-án a szegedi Piarista Templomban (fotó: Barna Erzsébet)}

Kedves Elhívottak! Általában úgy kezdem az igehirdetést, hogy „Kedves Testvérek!” Most azért használtam ezt a megszólítást, mert erről szól az Egyetemes Imahét mai napra ajánlott bibliai szakasza. Az elhívottakról: „éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok…” ¹.

Sokféle elhívás létezik. Az emberek elhívást éreznek magunkban egy hivatásra. Vannak látványos hivatások. Például a tanár, a tűzoltó, az orvos. Vannak olyan hivatások, melyeket kevésbé tartunk azoknak. Pedig milyen jó, ha egy elhívatott gyógyszerésszel, asztalossal, könyvtárossal, bolti eladóval találkozunk! A munkáját hivatással végző ember a fenti példák alapján tanácsot ad, mielőtt átadja a gyógyszert. Elmondja, hogyan ápoljuk az új fotelt, a polírozott asztalt. A könyvtáros az érdeklődési körünkhöz passzoló regényt, szakkönyvet ajánl. A bolti eladó mosolyog, míg elmondja, ő hogy készíti a töltött karajt. A ruhanemű osztályon dolgozó őszintén kijelenti, hogy jól áll-e a blúz, vagy nem.

Minket Isten hívott el. Keresztyénnek. Szellemi és fizikai hivatásunk van. Jézust követjük. A tanítását, és azt az utat, amit minden nap elénk jár.

Arra hívott el minket, amit most hozzáolvasok ugyanebből a bibliai fejezetből: „az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben”.

Ezek a januári napok emlékeztetnek minket. Arra, hogy ahhoz, hogy az elhívásunknak eleget tegyünk, ahhoz tudnunk, hinnünk, vallanunk kell valamit. Azt, hogy Krisztus-követésünkben nem szóló karriert, de még csak nem is kizárólagos felekezeti karriert kell megfutnunk.

Jézus Krisztus személyünkre szóló elhívása azt jelenti, hogy bízik bennünk. Mindegyik elhívottjában. Ő nem választ magának olyanokat, akik nem lennének képesek teljesíteni az akaratát. Az más kérdés, ha nem akarják. Eszünkbe jut Júdás, aki elárulta. Jézus eredetileg nem egy árulót hívott el, hanem akit elhívott, az elárulta. Júdás szóló karrierre vágyott. Elbukott.

Az elhívás nem csak ilyen kockázattal jár. Az is bajba kerülhet, aki nem árulja el az Urat, hanem híven követi. Pál apostol ezzel kezdi mai fejezetünket: „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért”. Az elhívatásukhoz méltóan élő keresztyének alkalomadtán számottevő veszéllyel néznek szembe. Hozzáteszem: a keresztyén elhívatáshoz méltó életnek egyik jele a veszély! „Így járt” Pál apostol is. A Jézus követéséhez méltó élete miatt jutott börtönbe. Mert gyülekezetet, egyházat épített.

Ismerős az a szép magyar szó, hogy eklézsia? Azt jelenti, hogy: egyház. Pál apostol leveleinek görög nyelvéből származik. A kihívottak, az elhívottak gyülekező helye. Jézus kihívott minket a világból. Mindig ezt csinálja, amikor együtt vagyunk a neki szentelt épületekben. Meghallgatjuk, mit csináljunk, és mit ne, amikor visszamegyünk a világba. De amikor ott, kint vagyunk, akkor is elhív, kihív a világ sötét részeiből, helyeiről, társaságaiból.

Akiket elhív Jézus, azokat együtt akarja látni. Egységben, de egymástól megkülönböztethető hitvallókként.

A keresztyén egység ugyanis nem az, ami uniformizál. Nem akarja, hogy egymástól megkülönböztethetetlenek legyünk. Az egyforma, az nem egység. Az egységet ellentétek alkotják. Ők várják az egyesülést. Az ellenkezők illeszkedni akarnak egymáshoz.

Keresztyénekként tudjuk, hogy önhibánk miatt rengeteg ellentét van közöttünk. De azt is tudjuk, hogy ez nem tetszik Jézusnak. Ezért belénk ültette azt a vágyat, hogy az ellentéteink ellenére illeszkedjünk egymáshoz. Olyan szépen írja ezt Pál apostol: „a fej, a Krisztus, akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével”. A testrészek nem egyformák. Mégis, a működőképesség érdekében az alkar ízületekkel illeszkedik a felkarhoz és a csuklóhoz. A medencém a combcsontomhoz. Az meg a lábszáramhoz. Érthetőek ezek a példák, de az Ökumenikus Imahéten a sok tanításbeli különbözőséget, istentiszteleti gyakorlatot látva, félve rákérdezhetek arra, hogy mégis, hogyan illeszkedhet egybe az ortodox, a görög-, a  római katolikus, és a rengeteg protestáns felekezet? Rossz kérdés. A szeretet kérdése azt vizsgálja, hogy mi lehet az oka annak, hogy amit Jézus egyben látott, azt mi darabjaira törtük?

A hit, ami ott él minden felekezet tagjaiban, szeretetet kell, hogy „gyártson”. Máskülönben mélyíti az egymás közti szakadékot.

Kinek tetszik ez? Jézusnak biztosan nem!

Akkor mit csináljunk? Azt, amit Pál apostol a Szentlelket figyelve úgy írt le, ahogy hallottuk: „éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok”. Na, az igazán tetszene Jézusnak!

_{Imahét a keresztények egységéért nyitó alkalom 2026. január 18-án a szegedi Piarista Templomban (fotó: Barna Erzsébet)}

Ő ugyan nem vett ki minket a világból, de nem akarja, hogy mindent beültessünk az egyházba, amit a világ ránk áraszt. Sem a gyűlöletet, sem a háborút. Sem a gyalázkodást, sem a versengést. Ezek a dolgok szakítják szét egymástól az embereket. A házasságot. A családot. A barátságokat. A nemzeteket. A darabokra szakadt egyház nem sokban különbözik a világtól. Talán ezért sem érdekli a világot az egyház. A hatalomvágy, a veszekedés, a tisztátalanság nem új nekik.

Jézus példát akar statuálni velünk. Olyat, ami még a világ számára is vonzó. Az egyházon kívüli világ nem vallja be, de szomjas a szeretetre.

Nem tud nélküle élni. Mert a bosszú, a gyűlölködés nem élet, hanem harc. A harc pedig kiszívja az ember erejét. Amikor már ereje sem marad, akkor kiszívja belőle az emberségét.

Mi emberségesen viselkedünk egymással? Kérdezem, mert akik az Istentől való elhívatásukhoz méltóan élnek, azokon meglátszik, kitől kapták az elhívást. Jézus emberségét tükrözik. Rajtunk, (szegedi) keresztyéneken meglátszik? Tudja rólunk a Tescóban vásárló átlagember, hogy kinek a tanítványai vagyunk? Jézus azt mondta: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” Aztán, hogy el ne felejtsük, parancsba adta az egymáshoz viszonyulásunk alapszabályát: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást…! Hogy’ kell szeretnünk egymást? Ezt is megmondta, ezt is ránk hagyta: „ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!”

Jézus úgy szereti, úgy fogadja el az embert, ahogy találkozik vele. A Krisztust követő hívő úgy fogadja el azt, aki szintén Krisztus mögött megy, aki vele együtt Őt követi, hogy nem veszekszik a Jézus mögötti követők sorában.

Beszélgetnek egymással. Még segítik is, ha megbotlanak az úton. Sokfélék vagyunk. És sokan. Egyik felekezetben többen, a másikban kevesebben. De ez nem jelent semmit. Hitvallásainkban kimondjuk: Hiszek egy Istenben… és Jézus Krisztusban… Hiszek Szentlélekben.  Isten Szentháromság. Három (3) –ság. Egyetlen Isten, de önmagán belül is vannak különbségek. Hárman vannak, de a kölcsönös szeretetük egysége felülmúlja a számtani egységet.

Ez csak úgy lehetséges, hogy együttműködnek. Mint például az óra. Nem értek hozzá, de azt tudom, hogy a hagyományos órákban egymással szemben lévő fogaskerekek kapcsolódnak össze. Egymásba akaszkodva lendítik előre a mutatókat.

Menne ez nekünk is, ha akarnánk. Működik ott, ahol akarják. Itt, Szegeden az ökumenikus lelkészi körben. Januárban az egyetemes imahéten.

Az óra szíve a rugó. Az Egyház szíve Jézus Krisztus. Úgy működhetünk, mint az óra, ha Ő mozgatja a kisebb-nagyobb fogaskerekeket:

padokban ülő híveket, a már csak otthon imádkozni tudó betegeket, a papokat, a gyülekezeti elöljárókat, a templombelsőket megszépítő takarítókat, a lelkészeket, az intézeti dolgozókat, a hivatalvezetőket, a diakónusokat.

Ha ránk néznek azok, akik (még) nincsenek közöttünk, könnyen leolvashatják rólunk, a rendet. A teremtő Isten, a megváltó Jézus, a megszentelő Szentlélek harmonikusan felépített, szeretettel átkötött rendjét.

Kicsiben kell kezdeni. Egymást keresni, a másik fogaskerekét megtalálni. Egyedül is hihetünk az Úrban, de a Tőle kapott szolgálatunkat csak együtt végezhetjük el. Összefogva. Néhány év után megint láttunk havat Szegeden. Egy hópihe is szép, de egyedül kevés ahhoz, hogy betakarja a vetést. Isten vetését a gyülekezet, a felekezetek, az Egyház óvja, védi, neveli, érleli.

Egy ember felveheti a harcot a kísértés ellen, de a világ kísértéseit csak a fogaskerékként, hópihékként összefogott Egyház űzheti el. Ehhez szelíd, de okos, tudatos hívekre van szükség.

Az egymással nem találkozó, nem beszélő hívek nem jelentenek veszélyt Isten ellensége számára. Valaki egyszer megkérdezte az elmegyógyintézet zárt osztályán dolgozó ápolót: Mondja, nem félnek itt hárman, hogy a nyolcvan beteg magukra támad, és megszöknek? Nem – mondta az ápoló. Tudja, az elmebetegek nem értenek szót egymással, ezért nem képesek összefogni. A mi elménk tiszta… kell, hogy legyen! Az Ördög nem fél azoktól, akiknek egy ütemre, a saját ütemükre jár az elméje. Azok soha nem fognak veszélyt jelenteni az Ördög terveire. Amíg a saját kis pályájukon a szétdobálók is az Ördög szabályai szerint dúlnak-fúlnak, addig minden úgy megy, mint addig.

Kedves Elhívott Testvéreim! Velem, velünk együtt válasszatok térfelet, aztán reggelenként Isten sípszójára ébredve: „éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok”! Ámen.

_{1. Az idézett  igerészek a imahét mai napra ajánlott bibliai szakaszából valók, Pál apostol Efézusbelieknek írt levelének 4. részéből.}